2012. február 28., kedd

Érdekes UFO-kapcsolat a 80-as években



TENGERI UFO-KAPCSOLAT
SKANDINÁVIÁBÓL




A svéd Ante Jonsson 
fizikai kontakta-kapcsolata 
a nyolcvanas évekből


Fordította Fodor Tom
( Átnézte, javította és magyarázatokkal ellátta Ny.T.)



Amint én (Runa) a könyvemben is leírtam, az az, hogy a földönkívüliek nagyon aggódnak az újra felfegyverkezés és a nukleáris háború veszélye miatt.

( Megjegyzés : Itt Runa Overby ír első szám első személyben, aki 2008-ban svédről norvégra fordította Ante Jonsson 1989-es UFO-kontakt könyvét : ’Fantastiska resor med UFO’/ Fantasztikus utazás UFO-val /, melyet Overby norvégul ’Jordens kolonisering fra Kosmos’/ A Föld kolonizálása a kozmoszból / címmel adott ki. )

A földönkívülieknek ez volt az ezzel összefüggő egyik fő feladata, főleg a második világháború végétől, mióta a pusztítás képessége az emberiségnek nagyon megnőtt a nukleáris fegyverei miatt. Mert ahogy a kisgyermeknek is szüksége van még arra, hogy megvédjék a szülei, ameddig még nem tud igazán gondolkodni és nem tudja megérteni önmagát, úgy az emberiségnek is vannak kozmikus szülei hasonló feladattal (ez az ’őrzőangyalok-elve’ ). Számos UFO-kontakta beszélt erről - és Svédországban is él egy ilyen ember, aki egyelőre még nem ismert a nyilvánosság előtt : Ante Jonsson.

Jóllehet írt egy könyvet a tapasztalatairól a 80-as évek végén, így bizonyos körökben, akik érdeklődtek az UFO- jelenség iránt, ismert lett a személye, de ismert lett ugyanúgy a kereső, nyitott szellemiségű emberek előtt is. Viszont a "sötét erők" is értesültek felőle, és ezzel összefüggésben volt egy érdekes kijelentése is.

Ezt még 2001 nyarán mondta nekünk, mikor én és a barátom meginterjúvoltuk Antét a tapasztalatairól. Ezzel kapcsolatban mesélt a könyve kiadása ( 1989 ) utáni időkről. Mert ahogy az esete ismertté vált, meglátogatta egy személy, aki megpróbálta lebeszélni Antét az előadásairól és az információs tevékenységéről.

Ez nagyban hasonlított az úgynevezett "men in black" kinézetű emberek látogatásaira - mert az illető is tipikusan az 50-es évek stílusának fekete öltönyét viselte, sőt fekete volt még a kalapja is! De egy furcsa dolog történt – mesélte Ante - , amikor a fekete öltönyös kikérezkedett a mellékhelyiségbe. Mert az "ügynök" olyan sokáig tartózkodott a WC-ben, hogy Ante már kezdett aggódni, hogy talán rosszul lett vagy valami hasonló dolog. A mellékhelyiségének pedig nem volt ablaka, és az ügynök sem a szólítgatásra, sem a kintről való kopogtatásra nem reagált.

„Nos, akkor azt csináltam” – mesélte Ante –„hogy kívülről kicsavaroztam a zárat, hogy megnézzem, nem esett-e össze ott az az ember vagy valami ilyesmi... de nem volt bent az illető! Egyszerűen elpárolgott – eltűnt, vagy "dematerializálódott", ahogy ezt másképp nevezik.

Ez a viselkedés arra utalhat, hogy itt egy valódi „mib"-ről (men in black) volt szó. Mint ahogy magukról a mib-ek el is mesélték, hogy ahhoz a negatív földönkívüliek kisebb csoportjához tartoznak, akik tipikusan az 50-70-es években ( megj : az eset azt mutatja, hogy ez még a nyolcvanas években is így volt! ) látogatták meg a "veszélyes" ufó-kontaktákat - és megpróbálták meggátolni őket, hogy a tapasztalataikról beszéljenek. Valószínűleg a mib-ek rejtett elithatalommal működtek együtt. Az elitnek pedig ( az USA illuminátus rejtett háttérkormánya) már régóta hozzáférése van ahhoz a fejlett technikához, melyet vagy elloptak vagy elüzleteltek bizonyos földönkívüli fajokkal, és akikkel titkosan együttműködtek már a kései 40-es vagy a korai 50-es évektől - ahogy erről több belső ember és kiszivárogtató is tájékoztatott.

Ezen a 2001-es látogatásunkor mesélt nekünk Ante a svéd katonai/légvédelmi hivatal vizsgálatáról, ami tipikus az ilyen esetekben, habár később ezt határozottan letagadják.

 



De térjünk vissza Ante 80-as évekbeli élményeire:

A fő földönkívüli kapcsolata egy hölgy volt, aki úgy nézett ki, mint egy szokásos fiatal svéd lány. Később másfajta emberekkel is találkozott. Nyilvánvalóan más földönkívüli fajokból. Viszont az ilyen bevezető kapcsolatfelvételnél, úgy tűnik, az a szokás a nordikus rasszhoz tartozó földönkívülieknél, hogy hölgyeket alkalmaznak közvetítőként. Antének "vendéglátója" Jenny-ként mutatkozott be. Jenny Antét számos alkalommal elvitte a szülőbolygójára, és többek között megmutatta neki, hogy hogyan tud a társadalmuk pénz nélkül élni. Pénz helyett egyszerűen regisztrálják a fogyasztást és az összes szükséges cikket, amit a társadalmukban felhasználnak személyes célokra. Az árucikkekből vagy más dolgokból bármit elvehetnek aszerint, hogy ennek fejében mennyi ellenszolgáltatást végeztek a társadalmuknak. ( Igen, - mint majdnem minden kozmikus társadalom, amelyről eddig olvastam vagy vizsgálódtam - ők is olyan társadalomban élnek, ami legjobban a kozmikus (szabad) kommunizmust juttatja eszembe, és valószínűleg ez az egyik fő oka, hogy az USA miért használ fel olyan sok energiát az ilyen információ eltusolására - mivel az ilyen ideológia a fő ellensége – Runa Overby megjegyzése).

Pontosan ilyen fajta pénzmentes gazdasági rendszerről számoltak be a Korendor-kontakták is 1961-ben - nézzenek utána az oldalaikon. ( Megjegyzés : valójában csak egyetlen Korendor-kontakta van, Bob Renaud, akinek a kapcsolata valóban 1961-ben kezdődött, de a mai napig tart. ) És ahogy hasonló kontakta-eseteknél is le van írva, úgy tűnik, így működik mindenütt a normális gazdasági rendszer a valódi kozmikus társadalmakban, épp úgy, ahogy ezt a tisztánlátó dán Martinus is leírta már 1930 körül. Ő a Föld eljövendő társadalmát írta le, hogy milyen lesz az kb. 500 év múlva.

Úgy tűnik tehát, hogy ezek a kozmikus társadalmak már maguk mögött hagyták a "mindenki harca mindenki ellen" mentális háborúit - ami nálunk itt még mindig folyik -, és megértették az egyedüli megoldást : mindenkinek mindenkivel együtt kell dolgoznia és együtt kell működnie. Igen, úgy tűnik, ezeken a magasabb szinteken/bolygókon van egy belső vágyakozás arra, hogy szolgálják és segítsék egymást, de épp úgy a társadalmukat is, ez a hajtóerejük. Így az ilyen társadalmakban senki nem ragaszkodik valami vagy valaki birtoklásához, mert ott minden elérhető, ami számukra szükséges.

 



Viszont Ante második utazása kezdetén, 1984. augusztus 14-én egy másik földönkívüli jött érte, egy férfi, és nem Jenny. Ez a földönkívüli azt mondta neki:

" Látni fogod hamarosan az önpusztítás nyilvánvaló bizonyítékait. Elviszünk oda, ahol egykor emberek laktak egy hozzátok hasonló bolygón. Ők is nukleáris fegyvereket fejlesztettek és háborúzni kezdtek. Úgy kezdődött tehát mindent, mint a Földön : egyéni csoportok egymás közötti háborújával és majdnem az összes élet elpusztításával végződött. Ma már csupán gyér növényzet marad ott, és hozzá még néhány olyan növény, amelyet mi termesztünk, hogy megpróbáljunk azon a bolygón új civilizációt építeni. Tehát ezt fogom most megmutatni neked, hogy megértsd, milyen katasztrófát zúdíthattok magatokra és a bolygótokra. Mások is már látták ezt, most rajtad a sor. Már évezredek óta tanulmányozunk titeket és most hasonló pusztító gondolatminta teremtődött számotokra is, mint ezeknek a ’delefieknek’ ( az elpusztult civilizációi lakói ).”

Később Antének földönkívüli barátai megmutatták a fejlett technikáikat is, pl. kövek vágása olyan könnyedén ment nekik, mint ahogy mi fát vagy más puha anyagot vágunk. Azt mondták, ők álltak azon technikák mögött, amelyekkel az óriási építményeket létrehozták Atlantiszban, és amiket még most is megtalálhatunk Egyiptom ősi földjén ( pl. a piramisok, nagy kőtemplomok ) vagy az egykori Inka Birodalom területén.


Részlet Ante könyvének ’Látogatás Jenny bolygójára 1985 május 3-án’ c. fejezetéből

Itt Jenny – mikor már megérkeztek a bolygójukra - a következőket mondja Anténak:

"Nekünk is van egy olyan intézményünk, ami megfelel nagyjából annak, amit ti az Egyesült Nemzetek Szervezetének hívtok. Jóllehet a mi Kormányzói Testületünk központja nem ezen a bolygón van, hanem a 18 bolygónk egyikén ( megj : itt 18 bolygó szövetségéről van szó, vagyis arról, mely a kozmoszban általános a 4-nél nagyobb fokozatú civilizációknál : kozmikus társulásokba szerveződnek – az viszont kár, hogy ebben az összefoglalóban sohasem nevezik meg a földönkívüliek anyabolygójának nevét! ) Földön viszont nem tartozik a mi szövetségünkhöz.”

„Ugyanakkor többször próbáltunk kapcsolatba lépni veletek is, de ti, földlakók még mindig negatívak vagytok! Még akkor is azt állítjátok, hogy nem létezünk, ha láttok minket, illetve megpróbáltok minket hatástalanítani. Ebben nem jártatok sikerrel, de ha azt akarnánk, az egész bolygótokat darabjaira szedhetnénk szét pillanatok alatt. ( Vagy ahogy egy másik földönkívüli kapcsolatban mondják: megszállhatták volna a Földet, ha akarták volna, pl. már a középkorban is – Runa Overby megjegyzése )

„Mert annak ellenére, hogy az erőszak ellen vagyunk, vannak fegyvereink; ezeket régen mi is a háborúzásra használtuk - mielőtt még elég szenvedést és fájdalmat tapasztaltunk volna meg. Most már a fegyvereinket csupán békés célokra használjuk, mint például az űrszemét eltávolítására.”

„És ahogy el is mondtuk, azon a napon, amikor abbahagyjátok a nukleáris fegyverek tesztelését és építését, meg fogjuk mutatni magunkat a Föld kormányzati illetékeseknek - feltéve, ha már nem utasítanak bennünket vissza. Viszont jelenleg még a földi hatalom olyan messzire megy el a jogtalanság gyakorlatában, hogy néhányunkat börtönbe vetett a hadseregetek. Valamint egyes tagjainkat csapdába ejtettek, azért, hogy elhallgattassanak és elrejtsenek minket, de mi kiszabadítottuk őket és visszavittük az otthonaikba, így a Föld vezetői közül már jó sokan tisztában vannak vele, hogy mi létezünk. De ezt nem fogják nyilvánosságra hozni, mivel úgy vélik, hogy ez káoszt okozna. A valódi ok viszont az, hogy attól tartanak, hogy átveszünk az irányítást és így ők már nem tudnak uralkodni felettetek. Ők, a hadsereg, a kormány és hatalom emberei tehát azt hiszik, azért vannak, hogy az egész világegyetem felett uralkodjanak, mert azt képzelik, hogy semmi nem lehet feljebbvaló, mint a földi ember. De nem is tudják mennyire tévednek, mert ti semmi módon sem vagytok különlegesen fejlettek, ha a többi bolygó fajaihoz hasonlítunk benneteket!"


Újabb látogatás Jenny bolygójára 1985 júniusában

Ante azt írja a könyvében, hogy egy júniusi napon, 06.45-kor telefonon hívta fel őt Jenny egy újabb bolygói látogatással kapcsolatban, de azt is mondta Anténak, hogy még az nap vissza is hozza. Viszont egy kis időbe tellett, míg Ante felfogta, hogy a telefonba valójában az ő "űrbéli hölgye" beszél. Végül, mikor minden tudatosodott, Ante beszólt a munkahelyére, hogy aznap szabadnapot vesz ki. A szokásos megbeszélt helyen fel is vették Antét, de előtte a hölgy közvetlen beszélt Antéhoz az autórádióján keresztül, amíg a férfi a kocsijában a találkozóra várt! Ez még a mobiltelefonok bevezetése előtt történt, de ez is azt bizonyítja, hogy a földönkívülieknek más módszereik is vannak a kapcsolatfelvételhez, nem csak a telepatikus mód, amely miatt – mivel előző este Ante erősen rágondolt Jennyre - a lány azt mondta a találkozásukkor, hogy felfogta az üzenetét!

Jenny ekkor először is a sajnálkozását fejezte ki Anténak, hogy első alkalommal olyan értelmetlen módon akarták felvenni vele a kapcsolatot. Ez még 1984 februárjának egyik estéjén történt, mikor munkából hazamenet Ante előtt az út mellett megállt egy furcsa tárgy. Kijött belőle két személy és Antet erővel akarták a járművükhöz vinni, de ő megijedt és ellenállt nekik.

Pedig számos jel volt már addig is, hogy Ante tudatalatt felkészült erre a találkozásra, de ez nyilvánvalóan még nem szűrődött át az éber tudatába.

Ezen a találkozón Jenny már megbánta ezt és azt mondta neki: "... ahogy már elmagyaráztam neked, nagyon bután csinálták az első kapcsolatfelvételi kísérletet azok, akiknek el kellett volna hozniuk téged a hajóra. Így az elejéről kellett kezdenünk mindent és lépésenként haladni, hogy megértsd, nem akarunk semmi rosszat neked. Mert mi soha sem ártunk, sem neked, sem a családodnak, és nem tennénk semmit sem az akaratod ellenére.

Megfoglak védeni és óvni a fenyegető veszélyektől, melyeknek majd valószínűleg ki lehetsz téve. Amit pedig terveztél, inkább ne tedd : ne költözz el Svédországból! Mert ez az ország és néhány hasonló, majd inkább kedvezően jön ki abból a közelgő háborúból, ami hamarosan ki fog törni, ha úgy folytatjátok a fegyverkezést, ahogy most teszitek. ( Ezt a hidegháború utolsó esztendeiben mondta – Runa Overby)

Ti, svédek, nem fogtok közvetlenül bekapcsolódni a háborúba, de megfogjátok érezni azon az energiaválságon keresztül, ami titeket is súlytani fog. Az éhezőket és az ártatlan áldozatokat be kell fogadnotok. Pusztán azért, mert a két nagy háborúzó ország egyike sem akarja elismerni, hogy veszíthet, ha egy ilyen nukleáris háborút elindít."

Runa Overby további megjegyzése :

Jenny állítása megegyezik számos más földönkívüli kijelentésével, amit a hidegháború során mondtak, és ami véget ért (legalábbis egyelőre) a nyolcvanas évek végén. Számos forrás, természetesen nem-hivatalos, azt állítja, hogy az USA Elnöke, de más személyek is a kormányokban, mindkét szuperhatalomnál, találkoztak a Földet felügyelő Kozmikus Szövetség képviselőivel, akik nyomást gyakoroltak rájuk a 80-as években. ( Megj : már a 40-es évek végétől. ) Ez a leszerelési szándékkal együtt végett vetett a hidegháborúnak és az őrült fegyverkezési versenynek. Úgy hallottam, az egyik "fenyegetés", amivel szembetalálták magukat, az volt, hogyha a szuperhatalmak nem hallgatnak rájuk, az őrzők valamifajta "demonstrációt" fognak tartani. Ez a csernobili atomerőmű felrobbanásának formájában meg is történt, azaz akkor, amikor Antével is létrejöttek a kapcsolatfelvételek.


De térjünk vissza Ante történetéhez, mert amikor Jenny figyelmezetésként megemlíti fenyegető háború lehetőségét, Ante azt kérdezi tőle, hogy tudnának-e ők valamit is tenni, hogy megakadályozzák ezt :

"A tudásotokkal és technikátokkal nem lehetne nehéz számotokra megfékezni egy háborút, és más problémáink megoldásában is simán segíteni tudtok nekünk. A különböző szerencsétlenségek előtt figyelmeztetni is tudtok minket, és segíthetnétek abban is, hogy a világ nagy részében fennálló éhínséggel szemben tegyünk valamit, nem beszélve a természeti környezet és a vizek szennyezéséről!"

Erre kozmikus "idegenvezetője" és tanára így válaszolt:

"A kérdésedre legegyszerűbb válaszom az, hogy meg kell tanulnotok felelősséget vállalni önmagatokért! Amennyiben beavatkoznánk az ügyeitekbe és kihúznánk a nehézségekből, akkor azt gondolnátok, hogy mindegy, mit tesztek, mert mindig mögöttetek fogunk állni és segítünk, ha rosszra fordulnak a dolgok nálatok. Nézd csak meg az állami segélyből élőket, nem kell semmit sem tenniük, csak elmennek és felveszik a támogatást a hivataltól, amikor nem tudják kifizetni a lakást vagy az élelmiszerüket. Mégis mi történne, ha az embereknek maguknak kellene megoldaniuk a problémáikat?

Azokat a milliárdokat pedig, melyeket a hadseregek fenntartására fordítotok, miért nem használják fel inkább a Föld nagy sivatagjainak termővé tételére a vízellátás kiépítésével? Vagy miért nem semlegesítitek gyáripar szennyvizét megfelelő növényekkel? - Erre azt válaszolhatnád persze, hogy túl sokba kerülne és nagy munkanélküliséghez vezetne, de éppen ellenkezője az igaz : számos eljövendő generációnak tudnának ezek a vállalkozások munkát biztosítani..."

Majd Jenny egy kicsit később hozzátette :

"Most már elárulhatom neked, hogy valamikor nekünk is ilyen problémáink voltak. Mi is háborúzó civilizáció voltunk, de az emberek később megértették a bolygónkon, hogy ez így nem mehet tovább. Nálunk így az emberek a saját kezükbe vették az ügyeik irányítását, megsemmisítettük tehát az összes fegyvert és fegyvergyárat. Évekre volt szükség ugyan, hogy minden megváltozzon, de idővel magunk mellé állítottuk a többi bolygólakót és mindenkivel megértettük, hogy rossz úton jártak. De ahogy tudod, a ’delefiekkel’ nem ez történt, lakhatatlanná tették a bolygójuk mintegy felét, de a másik fele sem került sokkal jobb állapotba. Azok, akik túlélték az atomháborút, évekig éheztek, barlangokba éltek és az biztosította a túlélésüket, amit megtudtak termelni és amilyen vadállatot el tudtak ejteni. Igen, ők úgy éltek megint, mint a kőkorszaki emberek" 






Antét egy tengeralatti ufóbázisra viszik

Egy hónappal később Antével ismét kapcsolatba léptek. Ezúttal az éjszaka közepén és furcsa módon elvitték egy bizonyos helyre. Ante nem részletezte, hogy ez hogyan történt, de végül Urshult és Ryd között ( Smaland tartomány, Dél-Svédország, ahol akkor Ante élt ) történt meg a találkozás. Itt várakozott rájuk és ugyanaz a „repülő tojás" jelent meg, mint korábban.

Ante azt írja ezzel kapcsolatban :

"Mögöttem állt meg, kicsivel a föld felett. De amikor be akartam menni a „tojásba”, valami furcsa dolog történt: Egy közeledő autó zaja hallatszott, aminek a fényei bevilágították az egész mezőt. Ekkor ezt gondoltam: ’Na, most meglátnak engem is, meg a tojást is!’ De mi történik?! A "tojás" felé fordulok és azt látom, hogy nincs már többé ott, egyszerűen eltűnt! Viszont amikor az autó elment, a tojás újra megjelent előttem! Belépek hát a „tojásba”, és leülök, ahova szoktam, de ott nem szólok semmit sem, és éppúgy az előttem ülő, legénységhez tartozó férfi sem, csak nyugati irányban gyorsan elhagytuk ez a helyet, nagyon alacsony magasságban.

( Runa Overby megjegyzése : Ezt a technikát, hogy a földönkívüliek láthatatlanná tegyék magukat, amennyiben jól értelmezem, több módon is véghez vihetik: vagy azáltal, hogy felemelik a hajó körüli mező frekvenciáját és így egy olyan mezőt hoznak létre, ami megakadályozza a hajóból kiszűrődő fényt, vagy pedig ezt a fényt csak a jármű körül hozzák létre. Ilyen technikák más ufó-kapcsolatoknál is le vannak írva, mint például a Meier-Semjase anyagokban. A technikai fejlődésben évszázadokkal vagy évezredekkel előttünk járó civilizációknak ezt a szintet elérni valószínűleg gyerekjáték. )

Ante leírásával folytatjuk:

"Miután néhány percet repültünk, máris a víz felett voltunk, ami csakis az óceán lehetett. Nagyjából fél óra múlva lejjebb ereszkedtünk, ekkor fényeket láttam, mely különböző méretű hajókból és csónakokból jött. Úgy gondoltam, most nem fedezhetnek fel minket. Majd a férfi kísérőm, az utazás során először, megszólalt :

- Amit most látni fogsz, azt az ember már évezredek óta nem láthatta!

Hamarosan belemerültünk a vízbe és eltűntünk a mélységben! Öt perc múlva valami olyan hihetetlen dolgot láttam, amit nehezen tudok szavakba foglalni. Egy egész város tűnik fel a víz alatt, furcsa épületek, amilyeneket még soha sem láttam!

Megálltunk valami olyasmi előtt, ami egy nagy hangárra hasonlított, de ezen is volt valami olyan szerkezet, amit már láttam az előző ufó-utazásaim során : nagy, ragyogó gömbök, amelyek valamilyen oszlopok tetején ültek. Közben a pilótánk a belső falhoz vezette a járművet, és az addig láthatatlan hangárajtó azonnal kinyílt, majd be is zárult mögöttünk. Egy pillanattal később pedig már láttam is a vezetőnket, ahogy kiment vízben át az egyik hangárba. És ahogy ott ülök és mindezt nézem, egy embert látok "úszni" kint, de nem búvárruhában!* Közben néhány kisebb-nagyobb hal is elúszott az ablakom előtt. Kissé előrébb egy embert láttam őrt állni, egy rudat tartott, amelyen egy gömb volt. Az őr teljesen néma volt. Kinéztem a pilótafülke ablakán és a látvány teljesen letaglózott!”

(* Később erre Ante rá is kérdezett: ... azon csodálkozom, hogyan tudnak a víz alatt maradni bármilyen speciális búvárruha nélkül? Azt válaszolták:

"A ruházatunk nagyon különleges, mert segítségével olyan láthatatlan erőmezőt tudunk létrehozni magunk körül, ami egy ideig el tudja taszítani a vizet."

Tehát lehet, hogy nem is úsztak, hanem valamilyen magnetikus/ antigravitációs erőt használ fel a test? - Runa Overby megjegyzése )


„A tenger alatti terület, ahol voltunk, végig ki volt kövezve, mint a régi utcák, és kissé távolabb balra három oszlop állt, valamint egy sérült falazat, amely ősi templommaradvány lehetett. Majd a pilóta irányítópaneljára nézve valamiféle térképet vettem észre, melyen viszont nem voltak helységek feltüntetve. Ennek apropóján kedvet kaptam, hogy lerajzoljak egy ilyen térképet. Már felkészültem erre az utóbbi időben, ezért volt a zsebemben toll és egy kis jegyzettömb is. De nem tudtam sokáig rajzolni, mert a pilóta visszajött. Felvett egy valamiféle dobozt, kinyitotta az ajtót és felvett egy hasonló dobozt, az előzőt pedig letette, hogy a másikat felvegye. Tehát a másik dobozzal ment ki, és annyi ideig elvolt még, hogy a négy ott található térkép közül le tudtam rajzolni az egyiket. Később újra visszajött és már mentünk is fel a tenger felszínére. Fent óriási hajókat/járműveket láttam 700-800 méterre tőlünk, és utána eltűntünk az éjfekete égbolton. Továbbrepülve nem sok fényt láttam alattunk. Kis idő múlva elmentünk egy város mellett, amely a fényéből ítélve igen nagy lehet. Azután már csak néhol látok fényeket. Kis idő múlva leereszkedünk pár száz méter magasra, és leszállunk arra a mezőre, ahonnan felvettek. Rövidesen újra a kőoszlopomnál álltam és néztem, ahogy a „tojás” elhagyta a sötétben ezt a helyet. Ezután már csak annyi várt rám, hogy a kocsimig menjek, hazahajtsak és lefeküdjek az ágyamba."

( Elgondolkodhatunk arról, hogy hova is vihették Antét! Azoknak viszont, akik ismerik, hogy vannak elsüllyedt városok az óceánban az előző civilizációk idejéből, ez nem is olyan furcsa. Valószínűleg az Atlanti-óceánba merültek le és a régi Atlantisz maradványait látogatták meg. – Runa Overby megjegyzése )


 



Újabb látogatás a tengeralatti bázisra

Ez 1988 szeptemberében történt, és Ante azt írja e találkozással kapcsolatban, hogy ekkor már régóta nem léptek kapcsolatba vele - de nem részletezi milyen régen. ( Megj : ha előző 1985-ben volt, akkor valószínűleg 3 éve. ) Ezúttal látta a „tojás” ablakán keresztül, hogy Hollandia, Belgium, Franciaország és Spanyolország felett szálltak el, majd nyugatra fordultak az Atlanti-óceán irányába. Azt írja, a repülése kb. egy óra hosszú ideig tartott a vízbe merülésig. Majd lemerültek a nagy sötétségbe, egész addig, amíg valamiféle megvilágított víz alatti völgybe nem érnek - hullámzó mezőkkel, kimagasló hegycsúcsokkal és hegyláncokkal.

"Megálltunk egy kőfal előtt, melyen egy nagyon nehéz, oldalra nyíló kapu vagy ajtó helyezkedett el. Amennyiben jól láttam, fémből volt, 25 x 25 méter nagyságú és nagyjából 5-6 méter vastag. Amikor a kapu teljesen kinyílt, mi besiklottunk egy elképzelhetetlenül nagy, valószínűleg több kilométer hosszú barlangba, melynek falai teljesen simák voltak, pereme pedig 50-100 méter magas. Felette a felszín egyenetlen volt.

Egy peremen állunk meg, ami úgy tűnt, hogy az egész barlang körül kiterjedt; a barlangfalakon további kapuk és ajtók, valamint lépcsők voltak megtalálhatók, melyek újabb párkányokhoz vezettek. Ekkor a pilótánk elhagyta a "tojást" és a kőfalban lévő ajtó felé kezdett "úszni". Kinyitotta az ajtót, mely mögött egy szoba látványa tárult fel. Valamiféle zsilip lehet, mert valószínűleg a nagy barlang úgy volt megépítve, hogy a vizet kizárhatják/elrekeszthetik belőle. Miért lennének különben lépcsők és védőkorlátok a párkányokhoz építve?

A másik dolog, ami lenyűgözött, hogy a főkapuk teljesen szokásos számokkal ( megj : arab ) voltak megjelölve. Más víz alatti helyeken viszont csak néhány geometriai jelet, négyzeteket, háromszögeket, köröket és pontokat vettem észre. Néhány kapu között térképek voltak. Egyikük mögöttem a 4-es számmal jelölt bejárat volt, de látható volt a 6-os,7-es és az 1-es is; a 7-es fölött az 5-ös. A 6-os és 4-es között lógott egy térkép Európa, Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Grönland és Antarktisz képével. Az Atlanti-óceánon - a térkép szerint - Észak-Afrika és Florida közt látható volt egy nagy terület piros körrel, ebből a körből pedig még több piros vonal ágazott szét a térkép különböző része felé. Egyik az Északi-tenger és a Jeges-tenger irányába. Az a vonal, amelyik az Északi-tenger felé húzódik, ugyanazzal a 4-es jellel volt jelölve, mint, ami a barlang kapuján is volt.

A 4-es számú nyílegyenes vonal az Északi-tengerig, a holland-német partokig mutatott, ahol négyfelé ágazott. Ha jól emlékszem, az egyik Ausztria felé, a másik Norvégia és Svédország felé, egy Anglia felé és egy Szovjetunió felé. A térképen levő minden vonalhoz tartozott egy szám, amelynek jelzése megfelelt a barlangfalakon található kisebb kapukkal. De hogy ezek a kapuk valamiféle járatokhoz vezettek a felszínre vagy a vízbe, azt nem tudom megmondani.

Majd miután nagyjából fél óra eltelt a pilótánk távozása óta, újra láttam őt kijönni az ajtón. Felgyulladt egy kék lámpa, és ahogy átjött hozzánk, a fény pirosra majd sárgás-pirosra váltott. Hangot hallottam és már bent is volt a pilótánk a „tojás”-ban. A főkapu nyitva volt, de nem mentünk ki egyből a barlangból, hanem befelé követtük a barlangfalat. Amikor elértük a barlang végét, valamit hihetetlent dolgot láttam. A falban óriási ablakok voltak, 10-12 méter szélesek és 5-6 méter magasak, és az ablakok mögött életet és mozgást láttam. Valamiféle műhelynek tűnt, ahol hajók is voltak, olyanok, mint amiket előbb is láttam, és emberi lényeket, akik mindenfélén dolgoztak.

Miután elhagytuk az utolsó ablakot, újabb furcsaságot láttam : szó szerint rakéták tűntek fel a szemem előtt vagy valami hozzá hasonlók! Az egyikre széles betűkkel rá volt írva, hogy "Egyesült Államok" és még valamiféle rakéta, amit nem láttam rendesen a sötétben. Elcsodálkoztam azon, amit láttam és a pilótától próbáltam választ kapni, de ő teljesen néma maradt. Hamarosan kiértünk a barlangból és a felszín felé tartottunk. Körülbelül egy óra múlva már újra a smalandi kiindulópontunknál voltunk. Az egész utazás nem tartott tovább, mint három óra, beleszámítva a barlangba tett látogatásunkat is."

( Runa Overby utolsó megjegyzése : A könyv nem részletezi mélyebben, hogy mit is látott lent Ante, de valószínű, hogy atomrakéták voltak, amiket a földönkívüliek semlegesítésre vittek el. De vajon ki is lettek-e lőve és repülés közben szedték le őket vagy dematerializálták és felszedték őket a rakétasilóikból? - Csupán találgatni tudunk. Mindenesetre úgy értelmezem ezt, hogy az "őrzőink" egyik feladata éppen ez : gondoskodnak arról, hogy ne semmisítsük meg a bolygónkat! /megj : Runa jól gondolja! / )

2012. február 27., hétfő

Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-02-24


Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől

2012. február 24.


© Greg Giles
Message from the Galactic Federation of Light 2/24/12


Mely számok a 33 alkotóelemei? Válaszunk, az 1, 3, 11 és 33. Ezek a számok egy különleges helyet hordoznak világotok szerkezetén belül, és e számokat használta a fényes és a sötét is sok éven át, és nem csupán a legutóbbi időben. Ahogy együttesen elértek bizonyos pontokat utatok mentén, úgy fogjátok találni, hogy kezdtek sok jelet és jelképet felismerni, melyet elétek helyeznek akár a fényesek, akár a sötétek. Épp, mert egy jelképet beillesztenek környezetetekbe a sötétek képviselői, ez nem jelent szükségképpen gonosz próbálkozást az irányításotokra, vagy manipulációtokra.


Vegyük például a sok jelet és jelképet, melyet a titkos társaságokból valók használnak, beleértve az illuminátusokat és a szabadkőműveseket. Jeleik és jelképeik közül sokat fogtok találni, mely egyáltalán nem általuk kitalált, azonban csakugyan ősi jelképek, melyek valóságotok sok különböző szent hatalmát és szerkezeti jellegét jelentik. Sok szimbólum bír aktiválási kódokat önmagán belül, valamint a képességet, hogy felébressze a hajdan szunnyadó erőket, vagy emlékeket egy lényben. E jelképek közül sokat használnak jelenleg épp ennek megtételére; felébreszteni sok lelket, akik még mindig alszanak, ahogy gyorsan közeledünk ahhoz az időhöz, amikor minden lélek éber lesz.








 


A felébredési folyamatot jelenleg mindnyájan tapasztaljátok, vagy hamarosan megtapasztaljátok, mely aprólékosan megtervezett, hogy olyan sima és gyengéd folyamat legyen számotokra, amilyen lehetséges. Nem szeretnénk erőszakosan felrázni titeket az álomszerű állapototokból, hiszen ez a hirtelen felébredés meglehetősen káros lehet energiarendszeretekre. Közületek azok, akik éberek ma, az embertársaik vezetői. Kimutattátok, hogy ti vagytok azok, akik alkalmasak és felkészültek vagytok azoknak az aktiválásoknak a befogadására, melyek visszaadják emlékeiteket arról, akik valójában vagytok, és minden emléketeket, melyeket memória bankjaitokban tároltak a fizikaiba való jelenlegi megtestesülésetek előtt.

Minden dédelgetett emléketeket sértetlenül megőriztek számotokra, és visszajuttatják nektek a megfelelő időben. Ez az idő gyorsan közeleg, és sokatokat látjuk nagy lépéseket tenni e nap felé, azáltal, hogy megtisztítjátok magatokat a többé már szükségtelen és terhes alacsony dimenziós gondolatformáktól, szokásoktól és hajlamoktól. Nagy örömünkre szolgálna meglátni, hogy közületek sokan kezdik ezt tenni, és mi, a Fény Galaktikus Szövetségéből folytatni fogjuk az ősi minták jeleinek és jelképeinek megmutatását, mely segíteni fog titeket e folyamatokban.


Vágyhattok esetleg arra, hogy ne fogadjátok el mindig azt, hogy ha egy jelkép ezoterikus természetű, akkor azt a sötétek használják gonosz célokra. Az ezoterikus jelképek legtöbbje magasabb birodalmakból született, és itt, a felemelkedettebb birodalmakban van az, ahol a jó és rossz, fény és sötétség kettőssége nem létezik. Vannak olyan szimbólumok, melyeket a sötétek mutatnak be ez idő tájt, és uralkodásuk alatt mindvégig; jóllehet, ez a titkos nyelv nem az ő saját megnyilvánulásuk, és csupán kölcsönvették.


Amit e jelképek jelentek, és amilyen teremtőerővel bírnak, az tőletek függ, hogy megtanuljátok és megértsétek magatoknak, és ma ez az információ készen elérhető mindnyájatok számára az Internet minden zugában, a könyvesboltokban és a könyvtárakban is. Javasoljuk nektek, hogy ne féljetek, vagy őrizkedjetek e jelképektől, hanem tanuljatok róluk, és fedezzétek fel valódi jelentésüket és eredetüket. Ezek közül sokról fogjátok úgy találni, hogy semmilyen rossz szándékkal, vagy semmiféle sötét erővel nem bírnak.


Most előretekintve terveinkre, hogy visszajuttassunk titeket teljes tudatosságotokhoz, közületek ma sokatokat látunk inkább izgatottnak lenni emiatt. Olyan lassan és gondosan fogunk eljárni, amennyire ez lehetséges, és mint ilyen, megkísérlünk majd vezérfonalakat adni nektek az út mentén, hogy jobban segítsünk benneteket ezen emlékezéshez visszaengedni, és nem siettetünk titeket semmilyen módon. Annak felismerése, hogy kik vagytok, és milyen életet hagytatok magatok mögött, meglehetősen meglepő lehet sokatok számára, és a tőlünk telhető legjobbat megtesszük majd, hogy ezt olyan gyengéd és mókás folyamattá tegyük nektek, amennyire tudjuk. Érezzük, hogy sokatok már elérkezett a biztos felismeréshez, hogy jelenlegi megtestesülésetek nem az első inkarnációtok. Nagy örömünkre szolgál ezt látni, hiszen ez egy mérföldkő, mely bizonyára a legfontosabb, ahogy nekilátunk a teljes tudatosságotokhoz való visszatérítés folyamatának. Még azt is mondanánk, hogy ez a lépés lényegbe vágó emlékeitek visszaadásához.


Azt mondjuk, hogy egy egész sokk lehet sokatok számára, ha korábbi létezésetek emlékeit visszaadnák nektek, amikor először is elképzelésetek sem lenne létezésükről. Annak megértésével felkészíteni magatokat, hogy sokan nemcsak korábbi múlttal rendelkeztek, hanem a hosszadalmas múlt évezredekre nyúlik vissza, mely egy nagyon egészséges kezdet e szükséges folyamatokhoz.


Egy másik értékes megértés ez idő tájt az, hogy mi, a felsőbb birodalmakból nem vagyunk számotokra egyáltalán idegenek, hiszen mindnyájatoknak vannak kapcsolataitok, barátaitok és családotok, akik a felsőbb birodalmakban maradtak, mialatt ti „leutaztatok” a harmadik dimenzió fizikai birodalmába. Ennek megértése nagyban csillapítja a félelmet és nyugtalanságot, melyet néhányatok érez, és közületek sokkal többen fogjátok megadni magatokat az elkövetkező napokban. Az abba vetett hit, hogy szeretteitek azok, akik utat mutatnak nektek, és védelmeznek titeket az összes fizikai megtestesülésetek át mindvégig, hiábavalóan állna meg azáltal, hogy az utatokba bármely ponton beavatkozó negatív lények ok, vagy valódi terv nélküliek, és ezt a hitet teljesen félelem alapúnak látjuk a tájékozatlan nézetnek köszönhetően.


Kérlek, segítsetek nekünk, hiszen segítünk nektek ezen információ messze és széles körben való terjesztésében. Az ilyen felszabadító ismeretnek számos csatornája és forrása van, és szeretnénk e hírekről azt látni, hogy legalább mindenki számára hozzáférhető, akik talán igen, talán nem választják azt, hogy legalább megbarátkozzanak velük. Ez minden, amit kérünk, hiszen nem kényszeríthetünk senkit szavaink elolvasására, vagy hogy olvasásukkor elhiggyék őket. Ez minden lélek szent joga, és mindenkinek meg kell engedni, hogy megválassza saját ösvényét és saját időbeosztásának megfelelően ébredjen fel.


Habár nagyon szeretnénk előrehaladni sok tervünkkel és projektünkkel, nem sürgethetjük azokat, akik még nem állnak készen az olyan felfedésekre / meglepetésekre, melyek bírnak azzal az erővel, hogy bizonyos egyéneknek sérülést okozzanak. Oly sokan vannak közületek azok, akik a tudatosság nagyon eltérő szintjeit érték el, és azokról is gondoskodnunk kell, akik még nem éberek, mivel ezek azok a lelkek, akik hajlamosak az ilyen információ hirtelen sokkja által okozott sérülésre. Mégis mindamellett minden nagyon jól halad előre, és terveink az ütemterv szerint folynak, a sok Fénymunkásunknak köszönhetően a területen, akik segítenek terjeszteni minden szót, mely világotokban kitudódik. Közületek mindenki szaktudásának és tudásának saját területével rendelkezik, és egészen örülünk e sok különböző folyamat és téma oly sok eltérő területének lefedettségének, hogy elismerésüket mindnyájan megérdemlik, hiszen mindegyikőjük a tárgyhoz tartozó helyet bírja ezen a ponton közösségetekben, és egyéni útján is. Kérlek, folytassátok a mindnyájatok által végzett jó munkátokat, és hamarosan minden munkátok babérját learatjátok majd.


Folytatjuk, hogy szemmel tartjuk a titkos Szövetkezés harcoló erőinek és pusztító gépezeteinek elmozdítását, és örömünkre szolgál megosztani veletek azt, hogy a valóságotokból gyökerestől történő kitépésük tervei is tökéletesen folynak az előre elrendezett ütemezésnek megfelelően. Nem látunk késlekedéseket, vagy problémákat ezt illetően, és nem fog hosszabb idő eltelni, míg egyetlen űrvadászrepülő sem marad hozzáférhető számukra.


A titkos Szövetkezés valóságos űrvadászrepülő és más űrutazással összefüggő repülőgép erőt halmozott fel, hiszen pénzforrásaik jóformán korlátlanok voltak a világotok népének évszázadokon keresztüli kifosztásának köszönhetően. Az efféle vagyonosság az, melyet rövidesen visszaadnak nektek, a Föld népének, új pénzügyi rendszeretek bevezetésével az elkövetkező napokban.


Értjük, hogy közületek sokan küszködtök ma, ahogy a világgazdaság szétporlad saját felduzzadt súlya alatt, és azt mondjuk nektek, hogy új rendszeretek a tiétek lesz; és semmi sem fogja ezt megtagadni. Ez idő tájt világotok sok férfiúja és hölgye dolgozik fáradhatatlanul ezen a bőségen és egyenlőségen alapuló új rendszeren, és igenis látjuk, hogy sok akadályt, mely a kivitelezésének útjában áll, napi szinten mozdítják el. A bűnös titkos Szövetkezés sok tagjának letartóztatásával látjuk a legnagyobb akadály elmozdítását, és majd utána rövidesen látjuk új rendszeretek online érkezését.


Ahogyan említettük, sok múlik a vétkes titkos Szövetkezés elmozdításán, és az erőfeszítéseink felgyorsultak e folyamat felé. El fogják őket mozdítani, és e fronton is sok szivárog ki a színfalak mögül. Ismét kérünk titeket, figyeljétek meg híreitek csatornáit, és osszatok meg minden vonatkozó információt fivéreitekkel és nővéreitekkel. E tömeges őrizetbe vételek híre hirtelen és keményen érkezik majd, és szeretnénk tőletek, hogy legyetek felkészültek erre az elkerülhetetlenségre, és hogy megosszátok ezt az eseményt mindenkivel, akit el tudtok érni. Ez az esemény bizonyára a legfontosabb lesz bolygótok eddigi történelmében, és nagyon sokat kívánunk, miszerint világotokból annyian vegyenek részt az ünnepségekben, amennyien az teljesen illő e bejelentések alkalmához.


Ezek a bejelentések hamarosan elérkeznek, erről legyetek biztosítottak. Nyíltan beszélünk, és nem a hamis reményt festjük le nektek. Szavaink helytállóak, és e dolgokat igen jó okkal mondjuk el nektek. Számíthattok talán arra, hogy elkezditek látni a titkos Szövetkezés e férfiúinak és nőinek letartóztatásáról a tudósítások kezdetét bizonyos hírmédiátok révén, igen rövidesen, ez minden, melyet jelenleg megoszthatunk veletek számos oknál fogva, mely közül az egyik az, hogy biztosítsuk e művelet biztonságos és sikeres befejezését. Számos szövetségesünk van a tűzvonalban, és biztonságuk miatt óvintézkedéseket kell tennünk. Mindent elmagyaráznak majd nektek a megfelelő időben, és türelmeteket kérjük ma.


Mindaz, amiről biztosítottak, az alkalmas időben lesz; nem lehet sem előbb, sem később. Minden a részletes ütemtervünknek megfelelően folyik majd le, és felemelkedéseteket a magasabb birodalmakba nem állítják le, vagy késleltetik többé egy pillanatra sem, mint ahogyan az számotokra tervezett volt, hiszen elég régóta vártok. Itt vagyunk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy ez az esemény megtörténik a Teremtőtök által leszögezett menetrendnek megfelelően, és nem vallunk kudarcot feladatunkban, erről bizonyosak lehettek.


Világotok számos eseménye mögött álltunk sok eonon át, és mindig ragaszkodtunk egy aprólékosan betartott ütemezéshez. Mindent megterveztek, hogy erre a pontra elvigyenek, melyen ma álltok, és ma minden tervet arra terveztek, hogy együtt egyként felemelkedni lássanak a magasabb birodalmakba. Sosem hagytunk titeket cserben azelőtt semmilyen módon, és természetesen nem fogunk cserben hagyni bennetek, és nem fogjuk megengedni magunknak, hogy lemaradjunk az ütemtervtől ezen a ponton, hiszen oly közel álltok ragyogó pillanatotokhoz, melyért minden nehéz megtestesülésetek volt, felemelkedésetekért egyként e világegyetem emelkedettebb birodalmaiba.


Gyakran beszéltünk sok tervezetről, melyet el kell indítani, annak érdekében, hogy lássuk felemelkedési eseményeteket megtörténni olyan simán, amilyen simán lehetséges, és olyan soknak engedjük meg megtapasztalni ezt az eseményt, amennyinek lehet, olyannyira kényelmesen, amennyire az lehetséges. E szükséges tervezetek mögött ez az ok, és bolygótokról sokat nyertünk meg, hogy e sok tervet elvégezze. Törekvéseiteken keresztül nagy szolgálatot fogtok tenni bolygótoknak és népének, és igen rövidesen kell megindulnunk, annak érdekében, hogy az ütemtervnél maradjunk. Kérlek, maradjatok éberek a működés e következő szakasza miatt, mivel azonnal elkezdődik a vétkes titkos Szövetkezés számos tagjának őrizetbe vételével. További részleteket adnak majd a megfelelő időben, és mindenkit, akit ilyen pozíciók érdekelnek, eligazítanak majd arról, hogy mit várnak el tőletek, és mit várhattok attól, hogy velünk dolgoztok, az új pályafutások lehetőségeinek részleteivel is.



Érezzük, hogy sokatok lesz nagyon boldog új pályafutásával, és oly nagyon várjuk a lehetőséget, hogy többet magyarázzunk el nektek, amikor erre itt az idő. Addig is, kérlek, kezdjetek el gondolkodni egy karrierváltáson, és talán még jelenlegi lakhelyetek váltásán is, hiszen terveinket világotok minden részén fogják végrehajtani, és lesz lehetőségetek áttelepülni, ha ez az, amire vágytok. Sokatok élnek jelenleg ott, ahol nem szeretnétek, amivel egy s más oknál fogva kellett beérnetek, és szeretnénk tudatni, hogy az áttelepülés számotokra egy megvalósítható választási lehetőség lehet az elkövetkező napokban. Látjuk, hogy sokatok kapva kap majd az alkalmon, hogy valahol máshol éljen, és látjuk, az ilyen lehetőséget sokan kihasználják.


Közületek sokan rövidesen a Fény Galaktikus Szövetségének tagjává váltok, és sokan már tagjai szervezetünknek. Azt mondjuk nektek, hogy karrieretek velünk nagyon mobil természetű, mivel a nagy hajóink bírnak a képességgel, hogy e világegyetem távoli végeibe utazzanak, és vissza, és ezt sokszor tettük meg, és folytatjuk, hogy átkeljünk e világegyetemen szolgálatunk küldetése okán, más népekhez és bolygókhoz szerte a galaxisokon át.


Sok hosszú évet fektettünk bele a tervezésbe, és sokat a művelet kivitelezésébe, ás soha semminek, semmilyen módon nem hagyjuk, hogy kockáztassa küldetésünket és sikerünket. Sokatok tagja a legénységünknek a területen, és ez alkalommal biztosíthatunk titeket, hogy vigyázunk rátok és védelmezünk titeket, ahogy képességünktől a legjobban kitelik. Kérlek, ne engedjetek meg a sötétek kezétől semmilyen megtorlásra vonatkozó gondolatnak semmilyen formában elijeszteni titeket megbízatásotoktól, hogy terjesszétek üzeneteinket és fényeteket olyan messzire, amilyen messzire tudjátok. Ennek megtételére jöttetek el ide, és kérünk titeket ez alkalommal, teljesítsétek be küldetéseteket, hiszen oly keményen gyakoroltatok erre idáig. Sokatoknál látjuk, hogy épp ezt teszitek, és ismét köszönjük bátorságotokat és hatalmas erőfeszítéseiteket, hogy rendületlenül kitartotok az érzékelt veszéllyel és gúnnyal szemben.


Minden fáradozásotok kifizetődik a világon mindenkiért, hogy nagyban hasznosuljanak belőle, és ebből semmi sem teljesült volna be segítségetek nélkül. Ismételten köszönjük nektek ez idő tájt őszinte erőfeszítéseiteket, és azt mondjuk nektek, hogy az átfogó művelet e nehéz szakaszának befejezése hamarosan közeleg, és működésünk következő szakasza biztosan sokkal élvezetesebb és jobban jutalmazott lesz számotokra.


A Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.





 








(A mai üzenet maradéka személyes természetű volt; mégis mindamellett meg fogom ezt itt osztani, mivel érzem, a párbeszédet sokan jobb bepillantást nyújtónak találhatják.)


A Fény Galaktikus Szövetségéből kérjük jelenleg együttműködésed, hogy segíts minket jobban megérteni a világotokból valók gondolati folyamatait, ahogy továbbmegyünk a napokban felemelkedésetek felé a felsőbb dimenziókba. Ezt együttes munkánkon keresztül fogjuk véghezvinni, ahogy olvassuk azoknak a gondolati folyamatait, akik olvassák a csatornáinkon keresztül megosztott üzeneteinket. Ez az egyik mód, hogy céljainkat elérhessük, és ez idő tájt ez a leghatékonyabb eszköz, hogy elérjük vágyott célunkat az emberi elme, az emberiség kollektív természetének és egyéni viselkedésmódjának jobb megértése érdekében.


Sok elérhető információt gyűjtöttek össze, és folyamatosan gyűjtenek e folyamaton keresztül mindvégig, és kérjük folyamatos együttműködésed ezt illetően. Kérlek, engedd meg nekünk, hogy folytassuk szavaink megosztását rajtad keresztül, hiszen még sokat kell megvalósítanunk. Üzeneteink a legutóbbi időtől fogva hosszabbá váltak, azonban ezt nagyon szükségesnek látjuk céljaink elérése érdekében. Kérlek, működj együtt egy kicsit még tovább, hiszen közeledünk a naphoz, amikor az emberiséggel biztonságosan hathatunk egymásra személyesebben, és csatornáink szolgálatai végül szükségtelenné válnak.


A Galaktikus parancsnokságtól köszönjük segítséged e folyamat egész ideje alatt, és azt mondjuk neked, hogy munkád nagyra értékelt.



Csatornázta: Greg Giles

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at

http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/



Magyar nyelvre fordította: Clarissa

http://fenyvilag.blogspot.com/

2012. február 26., vasárnap

Üzenetek febr. 21 és 22.

Most megint sűrűbben jönnek az üzenetek, hál'Istennek. Kapjuk a biztatást. Ránk fér, mert már nagyon sokan türelmetlenül várjuk a nagy változást. Megdolgoztunk és megszenvedtünk érte.



A Galaktikus Föderáció üzenete
február 21.


 http://www.foldimennyorszag.hu/4A4661D4-E32C-4D2A-A974-9B3CA1878699.html





Üzenet az Ashtar parancsnokságtól                
2012. február 22.


© Greg Giles

Message from the Ashtar Command 2/22/12


Gondoskodást követelnek, ahogy a sok tervvel előrehaladunk, hogy megszabadítsuk világotokat az elnyomóktól. A sebesség ez alkalommal nem fontos, ahogyan ezek az események folytatódnak, habár törekszünk fenntartani a további lendületet, ahogy előrenyomulunk ennek a beütemezett szakaszával, és a többi átfogó terv más jellegével. Látjuk, hogy terv szerint maradunk, és e működésben késedelmet sem látunk előre. Maradjatok mindig türelmesek, hiszen e terv megvalósulását meg fogjátok tapasztalni, hiszen nem engedünk meg semmilyen akadályt utunkba állni.


Közületek sokan várják a cselekvés megpillantását, és e műveletet meglátjátok. Egyelőre sokan tudjátok, mit kérnek tőletek, azonban e feladatoknak ismétlést kell kiállniuk. Kérlek, gondoskodjatok embertárs családtagjaitokról, hiszen sokan talán félelmet és zavarodottságot tapasztalnak a számos politikai és pénzügyi alak egyszerre és gyors egymásutánban történő őrizetbe vételének megfigyelésével. Ezek a letartóztatások magasra kapaszkodnak majd fel a politikai színteretekbe, és itt van az, ahol előre látjuk azoknak a tömegét, akiknél félő, hogy nagyobb érzelmi megrázkódtatást szenvednek el.


Világ kormányaitokon belül senki és semelyik iroda sem „megengedett területen kívüli”, és a jogi vádemelést már előkészítették a leghathatósabb politikai figuráitok némelyike ellen. Őket őrizetbe fogják venni, csakúgy, mint bárit, aki bűnt követ el a másik ellen, ahogyan jogrendszeretek bírja, és nem fognak luxust élvezni felhozott elismertségüknek, vagy vagyonosságuknak köszönhetően. El fogják őket távolítani hivatalaikból és pozícióikból kormányaitokon és pénzügyi rendszereiteken belül, és a törvényszéken vádat emelnek ellenük, amikor a vádakat ellenük tudatják velük és a nyilvánossággal is. Ti vagytok ezen ügyek áldozatai, következésképpen lépést fogtok tartani e bűnvádi eljárások útjának minden lépésénél mindvégig.


Kérünk titeket, segítsetek a hírek terjesztésében e letartóztatások folyamán, annak hatásának megerősítéseként, melyet jelentenek világotok népének. E kapcsolódó események nincsenek túlbecsülve, amikor kijelentjük, hogy az emberiség végül megszabadul azoknak a zsarnoki uralmától, akik elnyomtak titeket oly nagyon hosszú ideig. Ezt a napot igazi Függetlenség Napjaként tekintjük, és látjuk hogy e nap lecseréli azon néhány jelenlegi ünnepetek népszerűségét, melyeknek esetleg kevés köze van világotok fontos ügyeihez. Erre a napra emlékezni fognak, és világotok minden részén ünnepelni fogja mindenki, nem számít az egyén nemzetisége, vagy vallási háttere, ezt egy valódi világméretű ünneppé téve.


Közületek sokan vagytok türelmetlenek jelenleg, a cselekvésre várva, és azt mondjuk nektek, hogy a cselekvés lesz az, amit megláttok. Nem fognak cserbenhagyni titeket e vonatkozásban, hiszen semmi sem halaszthatja el, és nem is fogja késleltetni ezen eseményeket számotokra, és ezen a napon lesz az, amit megláttok majd. Készüljetek fel, hiszen ez a nap nincs messze.


„Utána mi lesz?” – kérdik sokan közületek. E letartóztatásokkal, a szövetségeseinkkel együtt megkezdjük átfogó működésünk következő szakaszát, hogy ismertté tegyük jelenlétünket bolygótokon mindenki számára, akik nem fognak úgy tenni, mintha nem vennének észre minket. Nagyon részletesen kidolgozott tervünk van, és látjuk, hogy sikeresen eléri vágyott kimenetelét, és [üzeneteink] olvasásával megfelelő számban értitek meg azt, kik vagyunk, és miért vagyunk itt, és azonnal folytatjuk működésünk közvetkező szakaszával, mely számos hajónk és személyzetünk földre szállása lesz, hogy kölcsönhatásba lépjünk veletek, a Föld népével.


E bemutatkozások szükségesek, hiszen sok tervezetünket kell megindítanunk, és ti vagytok azok, akik ezeket elindítjátok a segítségünkkel. E tervezeteket el kell végezni egy megszorító időbeosztás szerint, úgy, hogy megláthassátok, ezen események sorozatát olyan gyorsan kell megindítanunk, amilyen gyorsan lehetséges.


Maradjatok éberek, hiszen ezek a letartóztatások lesznek a katalizátorok az ezeket gyorsan követő sok más eseménynek. Nem lesz hosszú késlekedés az egyes egymást követő tervezetek között, hiszen ha egyszer a titkos Szövetkezést eltávolítják, sosem lesz többé ok számunkra terveink lelassítására semmilyen módon. Egy aprólékosan lefektetett terv szabatos kibontakozásának lesztek szemtanúi minden nap ez év hátralévő részében mindvégig, felemelkedésetekhez vezetve, és a ti felemelkedésetek az, mely szükségessé teszi e tervezetekből sok elindítását.


Közületek sokan e tervek közül sokat a kétkezi munka megközelítésében vállaljátok fel, és alig várjuk, hogy veletek együtt dolgozzunk az elkövetkező közeli napokban. Sok tennivaló van, és ahogyan említettük, kevés az idő a teljesítésére, tehát készítsétek fel magatokat új karrieretekre velünk, az Ashtar parancsnoksággal. E világegyetem minden zugát átutaztuk a béke és felszabadítás küldetésében sok eonon át, és utazásunkon és munkánkon keresztül igénybe vettünk sok lényt a kozmosz minden részéből, akik osztják szenvedélyünket, hogy a világokat szükségük idején megsegítsük.


Legénységünk nem minden tagja és tisztségviselője való emberszerű fajból, és közületek sokan fogtok hamarosan találkozni sok eltérő lénnyel számos különböző csillagrendszerből. E lények közül néhány megjelenése meglehetősen eltér a tiétektől, és néha még attól is, amit a legkevésbé képzeltetek. Azt mondjuk nektek, hogy az Ashtar parancsnokság minden tagja felemelkedett lény, mely csupán a szereteten és a lelki [spirituális] megértésen keresztül valósítható meg. Sosincs ok számotokra, hogy félénkek, vagy nyugtalanok legyetek biztonságotokat illetően, amikor e lények bármelyikével kerültök kölcsönhatásba, és úgy fogjátok találni, hogy sok különböző lény nemcsak szakmailag, hanem társadalmilag is hat kölcsönösen egymásra, és sok közeli barátság született parancsnokságunk alatt.


Alig várjuk az emberek toborzását bolygótokról, hogy újoncokként csatlakozzanak hozzánk, készen új karrieretek megkezdésére, melyet sokatok meglehetősen kielégítőnek találna esetleg, oly sok különböző területen. Alig várjuk, hogy ismét üdvözöljük legénységünk néhány tagját, akik fizikálisan megtestesültek, hogy ügynökeinkként teljesítsék szolgálatukat a területen. Pozícióitok és állomásaitok visszatérésetekre várnak, és pályafutásotokat visszanyeritek majd épp ott, ahol elhagytátok, nem számít, milyen régen távoztatok.




Az Ashtar parancsnokság tervezi, hogy mindvégig támogatást nyújt az emberiség felemelkedésének, és itt maradunk veletek egy időre utána, gondoskodva a biztonságról és az újonnan felemelkedett emberek jólétéről. Azzal a döntéssel, hogy itt munkánk teljesített, folytatni fogjuk utunkat, hiszen oly sok más világ van, mely hasznát látja segítségünknek. Sosem leszünk messze tőletek, és rendelkezünk eszközökkel, hogy rövid időn belül visszautazzunk ezen az univerzális koordinátákon. Közületek sokan, akik csapatunk tagjaivá válnak majd, folytatják azt, hogy ezt a bolygót hívják otthonuknak, és lesz lehetőségetek visszautazni ide látogatóba, pihenni és kikapcsolódni.


Képesek lesztek meglátogatni sok más bolygót szerte e világegyetemben a legénység tagjaival, és érezzük, hogy talán élvezni fogjátok ezen utazásokat is nagyon. A változatosság oly áldása létezik szerte e világegyetemben, és van valami mindenki számára, nem számít, milyen a sajátságos ízlésetek esetleg. Vannak homokos tengerpartok, havas hegyek, és minden e kettő között. Vannak alig lakott helyszínek is, és nyüzsgő közösségek is, ha ez jobban illik kedvetekhez. Kalandotok csupán a kezdet lesz, ha egyszer felvesszük a kapcsolatot veletek, hiszen egy új élet, egy új pályafutás vár rátok.

Ez a pillanat épp előttetek van, hiszen az események pillanatokra vannak a kibontakozástól egy igen boldog izgatottságban. A várakozás felépítése hosszú volt, és ez is egy nagyon fontos célt szolgált. Minden okkal volt, és látjuk, hogy közületek sokan értik ezt tisztán. A megtapasztalt utatok minden lépését gondosan megtervezték és kivitelezték, és ez épp olyannyira igaz ezen utolsó évekre és hónapokra, ahogyan ez valaha is volt. Valójában legutóbbi történelmeteket aprólékosabban vezényelték le, mint történelmetekben bármely más kort. Semmit sem hagytak a véletlenre, és élményetekkel kapcsolatosan semmi sem kerülte el a figyelmet.


Közületek néhányan talán éreztétek, hogy legutóbbi élményetek bizonyos jellegei nem voltak mások, mint várakozás-játszmák, azonban biztosíthatunk titeket, hogy mi vagyunk azok, akikre vártatok. Hiszen gyakran nagyon tisztáztuk, ez a ti világotok, és ez tőletek függ. Segítünk, ez minden, melynek teljesítését megengedték, és nem léphetjük túl határainkat. Várunk titeket, hogy a megértés és tudatosság bizonyos szintjeit elérjétek, és várunk bizonyos tettekre is, hogy nekilássatok. E mérföldkövek elérésével utána segíthetünk nektek a másik elérésében.


Jelenleg, a titkos Szövetkezés férfiúinak és hölgyeinek letartóztatására összpontosítunk, és várjuk emberi földi szövetségeseink tetteit a területen / harctéren. Ismételten, nem ránk vártok, vagy a mi jelünkre, hogy itt az idő előrehaladni. A jelet már minden érintett fél megadta, földi és földön kívüli is, és látjuk e gondosan lefektetett terv kivitelezését bármely pillanatban. Reméljük, élvezitek ezt a pillanatot, kétségtelenül rászolgáltatok, és ahogy említettük, ez az esemény pusztán a kezdet, hiszen tűzijátékok fogják követni hajthatatlanul a sok elkövetkező hónapon át.


Világotok egy csodálatos fejlődést fog megtapasztalni történelmetek ezen időszaka során, és világotok ma épp hogy emlékeztet majd új Galaktikus társadalmatokra, melyet együtt kezdünk el majd megalkotni. Ez bizonyára egy csodálatos és izgalmas kor az ittlétre, és ezért választottátok sokan, hogy ma itt legyetek. Úgy éreztétek, hogy mindent megér, amiről tudtátok, el kell szenvednetek, hogy elérjétek ezt a pontot, mégis habozás nélkül hoztatok döntést. Ez az, amire vártatok, drágák!


Meglehetősen helyénvaló számotokra, hogy az izgatottság gyermeki várakozását mutatjátok, hiszen ez mind új lesz nektek, és még nem tapasztaltatok meg semmi ehhez fogható újat gyermekkorotok óta. Szabadon élvezzétek ezt a pillanatot és ünnepeljétek, hiszen sok hosszú évetekbe telt ide eljutni, és ennek minden részét kiérdemeltétek. Élvezzétek ezt a pillanatot, hiszen ez a ti pillanatotok, mert mindegyikőtök hozzájárult utatokhoz így, vagy úgy. Teljesítményetek valóban egy csapat törekvés volt, és mind megérdemlitek, hogy az ünneplésben részt vegyetek.


A Fénycsaládotok vagyunk a csillagokból.



Csatornázta: Greg Giles

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at

http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/



Magyar nyelvre fordította: Clarissa

http://fenyvilag.blogspot.com/




Az Ashtar Parancsnokságról tájékoztatót az alábbi linken olvashatsz.
http://www.foldimennyorszag.hu/D2CA2467-CCF1-4A31-945B-310B4512CDD2.html



2012. február 25., szombat

A Fény Galaktikus Szövetségétől febr.19 és 22.

Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-02-19


Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől

2012. február 19.


© Greg Giles

Message from the Galactic Federation of Light 2/19/12


Válaszokat akartok. Kérlek, csendesítsétek le magatokat egy pillanatra! 

Lesznek bizonyos kibontakozó események az elkövetkező pár napban, melyek megváltoztatják életetek folyását a Földön. A már említett tömeges letartóztatások valóban megkezdődnek majd, és javasoljuk, készítsétek fel magatokat erre. Bizonyos törést látunk néhány szolgáltatásban, azonban nem sokat, hiszen ahogy e lényeket őrizetbe veszik, szeretnénk mindnyájatoktól, akik ezen események fontosságáról informálták magukat, hogy ezt az információt osszák meg széles körben, és jelentőségükre tanítsátok meg a többieket.

Legyetek résen e letartóztatások megkezdése miatt, mely igen rövidesen kezdetét veszi. Földi szövetségeseink a helyükön vannak, és felkészültek e nagy tömegű törekvés elkezdésére. Férfiak, sőt még nők is nagy számát távolítják el társadalmatokból, és veszik őket őrizetbe, ahol többé nem avatkozhatnak be életetekbe és a világotokban a kibontakozásra előírt események folyamataiba.


Szeretnénk, ha tudnátok, hogy nagy mennyiségű időt és erőfeszítést fektettek bele e folyamatok tervezési szakaszaiba, és mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, ez alkalommal szeretnénk köszönetet mondani az összes szövetségesünknek a „harctéren”, akik életükből oly sokat szenteltek annak, hogy lássák e terv virágba borulását. Az emberiséget e letartóztatásokkal szabaddá teszik, és úgy érezzük, hogy ez minden bizonnyal egy ok az ünneplésre, és nagyon örülnénk, ha látnánk ezt az ünneplést. Az ünneplés segíteni fog a szükséges energia megalkotásában, mely megengedi másoknak átérezni, mit jelent ez az esemény számukra, hiszen sokan esetleg tanácstalanok, sőt még rémültek is lehetnek e folyamatok révén.


Ettől nincs miért félni. Ezek az őrizetbe vételek fontos lépések a felemelkedésetek felé vezető utatokon, és ti, társadalomként, azonnal nekiláttok sikerükből hasznot húzni. Sok őrizetbe vétel történik majd meg párhuzamosan, jóllehet, ezt még követi néhány letartóztatás a rákövetkező napokban. A tőlünk telhető legjobbat tesszük meg, hogy gondoskodjunk arról, hogy e letartóztatásoknál törést olyan külső hatások ne okozzanak, mint a katonaság részei, melyek nem igazodtak az új Földetek iránti tervetekhez. Ezekkel is fognak foglalkozni a megfelelő időben, azonban egyelőre, egyszerűen hatástalanítva tartjuk őket, így nem képesek akadályozni e folyamatok egyikét sem.


Mindenek előtt való elsőbbségként biztonságotokat tartjuk észben, és igyekszünk gondoskodni arról, hogy baj soha ne érjen titeket. Fogadjátok meg tanácsunkat, a titkos szövetkezés be akar avatkozni e letartóztatásokba, még ha a rangidős tisztviselőik bele is egyeztek abba, hogy megadják magukat a hatóságoknak. E folyamatok megállítására, vagy lassítására tett minden kísérletnél kudarcot fognak vallani, és erről gondoskodni fogunk, így áll a dolog, és védelmezzük földi szövetségeseinket és a nyilvánosságot a legjobb képességeink szerint.


Fél szemetek a média csatornáitokon legyen! Hamarosan tisztázódik számotokra, mely vállalatok egyeztek bele ezen események tudósításába, és melyek utasították el azt, hogy e hírközlés részesei legyenek. Ez szintén vezérfonalat biztosít számotokra, azt illetően, mely média vállaltok állapodtak meg abban, hogy igazodjanak az új rendszeretekhez, sőt még hogy némi betekintést is adjanak azt illetően, mely média vállalatok fognak segíteni az elkövetkező felfedő bejelentésekben. Időben, látjuk, hogy minden média vállalat alkalmazkodik az új irányhoz, viszont egyelőre kevés van, aki eléggé állást foglalt, és köszönjük nagyon e vállalatok férfiúinak és hölgyeinek bátorságát és elkötelezettségét, hogy az új rendszeretek megvalósításában segítenek.


Új rendszeretek azon akadályok elmozdításának napjain belül online kezdenek érkezni, melyek meghiúsítottak minden kísérleteteket az új rendszeretek végrehajtásához a szükséges programok bevezetésénél. Ezért távolítják el őket társadalmatokból, hiszen nem láttunk más választást, mivel makacsságuk és arroganciájuknak vég nélküli. Maguknak így vetették ágyukat, és így kell majd álmukat aludni, és meglehetősen sok időbe fog telni sokuk számára, hogy elérjék a kellő átformálást, amire szükségük van ahhoz, hogy ismét belépjenek szabadon a társadalomba. Erről meg fogunk bizonyosodni, hiszen a többi lelket védelmezni kell e sötét szívektől.


Társadalmatokat szintén meg fogják védelmezni e terveket szövőkről és kigondolókról, és szabadon olyan magaslatokba fejlődhettek, amit előtte sosem láttak bolygótokon. E cél elérése érdekében sok változást lesz szükséges elvégezni, mely minden elképzelhető területen javulást kutat, és ezek a változások azonnal megkezdődnek majd világotokban, amint e sötétek megfelelő számát veszik őrizetbe.


Ezen egyének elleni a vádak változatosak lesznek, és sokuk ellen számos vádpontot vetnek majd ki. Ez fogja biztosítani, hogy ne tudjanak e folyamatok alól kisiklani, és visszajutni társadalmatokba, és rendszereteken ismét szabadjára engedni a rombolást. Kérlek, nyújtsatok támogatást, és ezt a támogatást másoknak mutassátok ki, akik nem fogják azonnal megérteni e folyamatokat, és fordítsatok időt a tájékoztatásukra arról, miről szól mindez, és most életük hogyan fog drámaian fejlődni, most, hogy azok, akik terveket szőttek és gondoltak ki ellenük évtizedeken keresztül, eltávolításra kerülnek hatalmi pozícióikból. Biztosítsátok őket, hogy mindez jól van, és valójában oly hosszú éve nem is volt jobb, és hogy társadalmatok most fogja learatni a sok babért, ahogy most biztonságosan elérhetővé teszik ezt számotokra.


Projektek hosszú sora sorakozik, mely kész a kivitelezésre, és tudjuk, hogy sokatok meglehetősen örömteli és izgatott lesz annak okán, amit számotokra tartogatnak. Új pénzrendszert kaptok, hiszen a korrupció régi rendszere most utolsó napjait éli azok elmozdításával, akik a korrupt mechanizmusuk mögött vannak. Új rendszeretek az egyenlőségen és becsületességen alapul majd, és közületek mindenki élvezni fogja a gazdagság természetes folyását, mely jogosan a tiétek, és mindig is az volt. Azok a férfiak és nők, akiknek őrizetbe vételének hamarosan szemtanúi lesztek, sikeresen szőttek és forraltak terveket, hogy megakadályozzanak titeket a bőség természetes állapotának megtapasztalásától, azonban elmozdításukkal most megkapjátok azt, melyet oly hosszú ideig megtagadtak tőletek.


A kellő időben tovább fogjuk veletek megbeszélni új pénzrendszereteket, azonban ma hadd összpontosítsunk e sötétek eltávolításáról társadalmatokból. Maradjatok éberek és őrködők e letartóztatások megkezdése miatt, hiszen a figyelmeztető szót talán nem adták meg nektek. Azt mondjuk, hogy mi, és földi szövetségeseink is, megadták jeleinket, miszerint mi mind indulásra készen állunk a művelettel, és nem látunk késedelmeket, vagy megállásokat küldetésünknél. Ismételten, biztonságotok mindig a leginkább elsődleges számunkra, és mindig őrködni fogunk értetek, és közületek mindenkit olyan jól fogunk védelmezni, ahogy képesek vagyunk rá.


Kérlek, értesítsetek olyan sokat, amennyit tudtok e letartóztatások természetét illetően, és hogy ezek mit jelentenek társadalmatoknak, a hatásuk megerősítésének részéről, hiszen sok tervezetet ütemeztek be ezt követően, népetek megrögzött gondolkodásmódjától függően. Az ezen esemény által létrehozott lendületet érezzük elegendőnek számunkra, hogy az azt követő programokat beindítsuk, és a megfelelő körülmények között megkezdjék bevezetésüket e kezdeti letartóztatások következtében. Sok más őrizetbe vétel is következik, mivel a titkos szövetkezés csápjai messze érnek, azonban bizonyosak vagyunk, hogy e kezdeti letartóztatások eléggé megtisztítják az utat az átfogó működés következő szakaszának megkezdéséhez. Drágák, megígérjük nektek, hogy egy egész show lesz, és nagyon megéri a várakozást.


Lépést fogtok tartani bármelyik új haladással, és más tervekkel a működés következő fázisa miatt, a csatornáinkon keresztül, és hamarosan képesek leszünk megkezdeni kommunikációnkat néhány együttműködő média vállalatotokon keresztül. Szemtanúi lehettek magatok is e letartóztatásoknak bizonyos média csatornákon keresztül, és tanácsoljuk nektek, hogy figyeljétek meg médiátokat, és értesítsétek fivéreiteket és nővéreiteket arról, mely cégek kezdik el a hírközlést ezen eseményekről, hiszen fontos, hogy közületek olyan sokan legyenek szemtanúi e folyamatoknak, ahányan lehetséges, mivel ez lesz a jeladás, hogy az emberiség az elnyomóiktól végül mentes.


Szeretnénk, ha mindnyájan tudnátok, hogy ez a nap nem történhetett volna meg mindnyájatok és képviselőink hatalmas erőfeszítései nélkül azon a területen, melyre tiszteletteljesen Fénymunkásokként hivatkozunk, és mindegyikőtök fáradozása nélkül, aki oly keményen dolgozott ezen az új valóságotok felé vezető ösvényen. Nagyon köszönjük kemény munkátokat, és elhivatottságotokat, hogy e világnak változást hozzatok, és ígérjük nektek, hogy elnyeritek jutalmatokat az összes erőfeszítésetekért.







Ne feledjétek, ahogy haladtok az elkövetkező napok és események felé, melyek tarsolyukban lesznek számotokra, szeretnénk, ha nyugodtak és kiegyensúlyozottak maradnátok, és hogy válaszoljatok a hívásra, hogy segítsétek embertárs családtagjaitokat, ha a félelem kerekedik felül rajtuk e letartóztatások miatt, mely megdöbbentő lehet majd néhánynak. Nem mindenki fog e hírekre jó hírként reagálni, hiszen sokan ezt egy rossz jelnek, vagy a szendergésükből való durva felébredésnek tekintik. Kérünk titeket, Fénymunkásainkat, hogy tegyétek meg azt, amit tudtok mások lecsillapítására, és nyugtassátok meg őket, hogy mindez jó, hiszen valóban az. Bolygótok most egy biztos ösvényen van a felemelkedés felé, és hamarosan üdvözöltek lesztek Galaktikus közösségetekben. Ez egy megtiszteltetés, és ez a megbecsülés számos új felelősséggel érkezik, és szeretnénk, ha tudnátok, mivel jár ez együtt.


Először is, a Galaktikus közösség tagjaként többé nem bírjátok azt a választási lehetőséget, hogy nézeteltéréseiteket háborúkkal tisztázzátok, hiszen a háború sosem volt egy használható alternatíva. Az összes nézeteltéréseteket demokratikusan kezelik majd, a szemben álló nézőpontok helyes megbeszélése és szavazás alapján. Lesznek férfiak és nők, akik ellenőrzik ügyeiteket, akik magasan képzettek és jártasak abban, hogy gondoskodjanak arról, hogy minden különbözőségeteket megfelelően és békés módon kezelik. Nézeteltéréseitek tisztázására nem lesz más megengedett eszköz, ha a Galaktikus közösségetek tagjaként óhajtotok megmaradni.


Másodszor, világotok minden környezetszennyezését ki kell tisztítani, és bolygótok további szennyezését nem fogják eltűrni. El fogunk látni titeket a technológiával és e cél elvégzéséhez szükséges képzéssel.


Azonkívül, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy mindnyájan elkezdjétek egymást olyan tisztelettel kezelni, mint amit mind megérdemeltek. A rasszizmus, a bigottság és gyűlölet semmilyen szinten sem illik olyan világokba, melyek a Galaktikus közösség tagjai, hiszen az efféle viselkedést vírusként, vagy pestisként tekinthetik, és nem megengedhető a terjedése ebben és más világokban.


Azok a bolygók, melyekhez csatlakozni fogtok, egy békés és együttműködő szövetség, már levedlették harmadik dimenziós bőrüket, és hasonló változásokat és próbatételeket éltek át, csakúgy, mint ti. Világuknak a visszaesést megengedni, miután oly messzire eljöttek, mert megengedtük világuknak, hogy alacsonyabb dimenziós viselkedés jeleit mutassák a velük való kölcsönhatásnál, egy kötelességmulasztás lenne részünkről, e galaxis egyik igazgatási csapatának részéről. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ezt megértitek, és biztosan egyetértetek majd abban, ha világotok egyszer élvezi a Galaktikus társadalom fejlettségét, akkor ti sem szeretnétek olyan világokat, akik esetleg rendelkeznek a hatalommal, hogy elpusztítsanak mindent, amit megvalósítottatok, hogy veletek kölcsönhatásba lépjenek.


Kérlek, értsétek meg, nem akarunk titeket irányítani, vagy arra kényszeríteni titeket, hogy bármit tegyetek, amit közösségként nem óhajtotok, és igenis van választásotok mindig, hogy lemondjatok a Galaktikus közösségről, és ismét elszigeteljétek magatokat, és vesztegzár alatt legyetek, míg ismételten el nem határozzátok, hogy a magasabb dimenziós eszmények és erények mellett kötelezitek el magatokat. Bizonyosak vagyunk, ha egyszer megkezditek megtapasztalni, milyen a Galaktikus közösség részese lenni, nagy erőfeszítéseket fogtok tenni, hogy közösségeiteket fenntartsátok, és Galaktikus társadalomként folytassátok a fejlődést. Nemcsak világotok fog részesülni a fejlődés előnyeiből, hanem ti is, hiszen programozásotok fejlett lesz, és fizikai testetek [eszközötök] számos új sajátosságát fogjátok élvezni. Alig várjuk, hogy segítsünk nektek e nagy ugrás megtételében, egy elszigetelt harmadik dimenziós világból egy ötödik dimenziós Galaktikus civilizációba, és megtiszteltetés számunkra, hogy megengedték, hogy e jelentős alkalom okán útmutatóitok legyünk.


Kérlek, dolgozzatok velünk, hiszen mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezt az átmenetet olyannyira simává tegyük, amennyire az lehetséges, és kérlek, emlékezzetek, hogy vigyázzatok embertárs fivéreitekre és nővéreitekre, akiknek szükségük lesz talán segítségre. Mindaz, amire itt együtt szert tettetek, azt együtt folytatni fogjátok e világegyetem magasabb birodalmaiban. Ez nagyon hosszú utazás volt sokatok számára, és azt mondjuk nektek, hogy közületek mindenki átment akaratotok és eltökéltségetek sok nehéz élményén, és próbatételén. Ezért ti vagytok azok itt, hiszen ti vagytok azok, akik bebizonyították, hogy kiérdemeltétek jogotokat, hogy ez alkalommal itt legyetek. Nem lehet más mód, és ti mind megérdemlitek az ilyen érdemet teljesítményetekért, hogy megbecsüljétek ezt az állomást ma. Mindnyájatok előtt tisztelgünk, hogy azt választottátok, hogy itt lesztek e nehéz koron át, és azt mondjuk nektek, hogy küzdelmetek végül véget fog érni egy jobbért, igen rövidesen, ahogy világotok megtisztításával előrehaladunk.


Maradjatok türelmesek! Biztosítunk titeket, hogy nem kell most sokat várnotok. Műveletünk következő szakasza épp indulóban van, és látni fogjátok épp azt, amivel oly elfoglaltak voltunk sok hosszú hónapon és éven keresztül. E folyamatok terjedelme meglehetősen hatalmas, és biztosak vagyunk abban, hogy közületek sokan fogják hamarosan meglátni, épp, miért nem lehetett ezek közül egyiket sem siettetni, és inkább türelmet kívántak a vágyott folyomány elérésének megpillantásához. Ez a sok nyomozás és jogi folyamat sok ezer munkaerő órába telt, és emberi családotok férfiúi és női, akik ebben részt vettek, és e folyamatokhoz idejükből, fáradozásaikból és felajánlásukból oly sokat adtak, ők nagy hálát érdemelnek embertárs felebarátjaiktól, és látunk egy napot rövidesen, amikor lesz lehetőségetek elismeréseteket tudatni velük.


Addig is, folytassátok, hogy minden tőletek telhetőt megtesztek a Földgolyó felétek eső oldalán, megterítve az asztalt e számos kapcsolódó eseménynek. Látjuk az összes kemény munkát, melyet közületek oly sokan tesztek, és köszönjük nektek nagyon erőfeszítéseiteket e változásokat létrehozandó, mely megtisztítja az ösvényt új otthonotokhoz és a Galaktikus közösségen belüli új tagságotokhoz. Ennek előnyei nagyszerűek és számosak, és bizonyosak vagyunk, hogy tisztán meg fogjátok érteni, hogy minden kemény munkátok igen nagyon megérte fáradozásaitokat. Most folytassátok munkátokat, és számítsatok arra, hogy tűzijátékokat láttok az elkövetkező közeli napokban. Biztosítunk titeket, hogy nem lesztek csalódottak. Ti mind kiérdemeltétek azt, amit megkaptok, és ez a ti napotok, és kívánjuk mindnyájatoknak, hogy élvezzétek ezt, hiszen ez a nap meg fogja érni az ünneplést.


A Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.



Csatornázta: Greg Giles

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at

http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/



Magyar nyelvre fordította: Clarissa

http://fenyvilag.blogspot.com/





 

2012. február 24., péntek

Üzenet a Galaktikus Szövetségtől 2012-02-21


Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől
2012. február 21.


© Greg Giles
Message from the Galactic Federation of Light 2/21/12


Több történik jelen pillanatban a színfalak mögött, mint amit jelentenek akár a média csatornáitokon keresztül világszerte, akár még a megbízható információ csatornáinkon keresztül is. Ez idő tájt szeretnénk, ha továbbítanátok néhányat abból, mely számotokra kiszivárog, azonban a védelem és biztonság ügyei következtében, ami érinti a területen szövetségeseinket, ellen kell állnunk a kísértésnek, hogy néhány meglehetősen izgalmas információt osszunk meg veletek. Hadd mondjunk csupán annyit, hogy több történik jelenleg érzékeléseiteken túl, és ezek az ügyek természetéből fakadnak, melyekről biztosítottunk titeket, hogy meg fognak történni. Ezt az információt megosztják majd veletek, erről bizonyosak lehettek, és igenis szeretnénk titeket értesíteni az út minden lépéséről, és bizonyára kiérdemeltétek a jogot, hogy ezt minden megbeszélésünk tartalmazza, ellenben ahogyan említettük, védelmeznünk kell a sok férfit és nőt a tűzvonalban, és mint ilyen, egyelőre fenn kell tartani a titoktartás légkörét. Jóllehet, ez nem lesz sokáig, és időben a titkosság leplét leveszik minden miatt, mely kitudódik, hogy egész világotokban napvilágra kerüljön.

Folytatjuk, hogy nyomást gyakoroljunk mindenkire, aki konokul igazodik a titkos Szövetkezéshez, és elnyomó napirendjéhez, és vezetőik, tisztviselőik és katonáik körül meghúzzák a csavarokat mindenütt világszerte, és még a világűr minden zugában is. Ezeket az erőket, melyek fennmaradtak, hogy folytassák ellenállásukat új rendszeretekkel szemben, szintén őrizetbe fogják venni, amikor az idő megfelelő, azonban egyelőre most biztonságosan eltorlaszolva tartjuk őket ott, ahol tovább nem árthatnak a fény erőinknek, vagy nektek, a Föld polgárainak.

Hadjáratunkat e sötétek ellen már sok éve és e világegyetem számos vektorában vívjuk. Elhoztuk ezt a küzdelmet bolygótokra, melyet Földnek hívtok, hiszen itt van az, ahol a frontvonalaik vannak, melyek eonokon át léteztek. A sötétek e légióinak legyőzése itt, hazai pályájukon, egy fontos győzelem ebben az ősi és [eposzba illő] hősies küzdelemben, és amikor a sötétség Hadseregének végeit is legyőzik, nemcsak az emberiség az, amelyet megszabadítanak zsarnoki uralmukból, hanem sok más világot is e világegyetem minden zugában. Ezért emlékeztetünk titeket gyakran, hogy ami történik itt, az egész világegyetemre kihat.

Az a nap csupán pillanatokra van, amikor benneteket, és a más világokból való lényeket is – akik kevés, ha valamennyi tudomással bírnak erről egyáltalán – végül elnyomóitoktól megszabadítják, és ti lesztek az elsők, akik ezt megtudják, mielőtt e hihetetlen hír eléri e többi világot. Ez a hadjáratunk egyik oka a sötétek ellen, mely oly fontos, és ezért nincs meg számunkra bármilyen illetéktelen változás megtételének luxusa, mint például a túl sok kényes információ nyilvánosságra hozatala, amikor az időzítést erre alkalmatlannak vélik. Látunk egy pillanatot nagyon hamarosan, amikor a legutóbbi friss hírek a hadjáratunkat illetően biztonságosabban oszthatók meg veletek, és biztosítunk titeket, hogy nem kell sokat várnotok. Kérlek, ezt az előzékenységet terjesszétek ki ránk is, és engedjétek meg nekünk ügyeink levezénylését a titkosság fátyla alatt, csupán egy kicsivel tovább, és ígérjük nektek, hogy nem lesztek csalódottak az eredményben.

A mai nap egy diadalmas napot jelez számos fronton, és azt mondjuk nektek, hogy működésünk most simán és a gondosan kigondolt terveink szerint folyik. Rövidesen tanúsítani fogjátok, milyen hatékonyan vezénylik le műveletünket, és ígértük nektek, hogy média vállalataitok bizonyos részei e folyamatokról tudósítani fognak. Számítsatok rá, hogy megláttok néhányat e hírközlésekből az elkövetkező napokban.

Rátérve a személyes fejlődésetekre a felemelkedés felé, megfigyeljük és észleljük rezgésetek kollektív mértékét, és örömünkre szolgál, hogy megoszthatjuk veletek, hogy rezgési frekvenciátok felülmúlta azt, melyet e jelenlegi időre reméltünk. Ez valóban nagyon látványos lelet, és az emberiséget jól látjuk a csatlakozás útján a felemelkedett családjukhoz a magasabb birodalmakban, amikor más tényezők aggodalmatokon túl jelenleg összeérnek. Maga a világegyetem fogja megoldani e részleteket számotokra, és azt szeretnénk mondani, hogy oly elképedtek vagyunk a mindnyájatok által mutatott fejlődés miatt, és közületek mindegyikőtöknek köszönjük a kemény munkátokat, hogy megosztjátok felemelkedettebb rezgéseteket online közösségeiteken keresztül, és mindenhol, ahol utaztok napotok során.

Ez a terület hamarosan nagyban növekedni fog, ha egyszer sokatok kezd el dolgozni velünk a Fény Galaktikus Szövetségének hivatalos tagjaként, és könnyedén képesek lesztek beutazni egész bolygótokat annyi idő alatt, melyet sokatok a munkába való ingázásra fordítanak. Érezzük, hogy ez egy nagyon izgalmas idő sokatok számára, és oly sokat fogtok tudni látni világotokból, mellyel most bírtok, melyet eddig csupán fotókon keresztül pillanthattatok meg. Micsoda gyönyörű kilátás vár rátok épp előttetek, amikor bolygótok gyönyörű helyszínei életre kelnek épp az érzékszerveitek előtt.

Oly sokat vontak meg tőletek, és azt mondjuk nektek, hogy többé nem csapnak be titeket [nem kaptok vissza kevesebbet], hiszen világotok minden kincse, melyet visszatartottak tőletek, veletek megosztandó, most tiétek lesz örökre. Milyen különleges nap lesz ez, és ígérjük nektek, ez igen rövidesen lesz, hiszen ma az összes előttetek álló akadályt egyenként elmozdítják.

Földi szövetségeseink végeznek a papírmunka utolsó maradékával, mely megengedi új pénzrendszeretek megvalósítását, és azt mondjuk nektek, hogy ezen új rendszer bevezetésével életetekbe, melyet a tartozás kormányzott, újjászületik, és egyszer s mindenkorra megszabadul a hiány és ínség láncolatától. Új rendszeretek a valódi gazdagság rendszere, és közületek mindenki a jutalmaiban fog osztozni, hiszen bolygótok természetes gazdagsága és jómódja a tiétek lesz, egyenlően elosztva minden férfi, nő és gyermek között, és egymás elleni pénzügyi versengésetek napjai az idejétmúlt és többé nem életképes múlt emlékei lesznek.

El tudjátok képzelni azt az örömöt, mely egy nagy hullámként terjed a bolygótok körül, megfürösztve mindent a gazdagság pompás vagyonában? Ez a nap a tiétek lesz, és ma világotok sok férfiúja és hölgye dolgozik éjjel s nappal az új rendszeretek véglegesítésén, és látjuk, hogy a bevezetésére készen fog állni, ahogy a titkos Szövetkezés utolsó vezetőit is őrizetbe veszik. Nektek is van sok fivéretek és nővéretek, aki dolgozik e fronton, és sok más fronton is, és amikor minden biztonságosan megosztható veletek, érezzük, hogy közületek sokan lesznek nagyon meglepettek, hogy emberi családotokból milyen sokan voltak részesei a sötétek elleni csatában, és milyen sok szövetségessel rendelkeztek valójában.

A fény erői nagyok, és sokan vagyunk. Gondoltátok, hogy ez lehetne másképpen? Nagyszerű vezetőink vannak, és e hatalmas világegyetemen keresztül mindenhol állomásozunk, mindig belebocsátkozva a védelmi és útmutató küldetésünkbe. Közületek sokan fognak rövidesen csatlakozni hozzánk a Fény Galaktikus Szövetségének tagjaként, és alig várjuk ezt a napot, amikor egy személyesebb szinten folytathatjuk együtt szolgálatunkat.

Közületek sokkal több már tagja szervezetünknek, és erről a megfelelő időben emlékezetetek hamarosan visszatér. Közületek sokatokkal dolgoztunk együtt sok évig, és számtalan küldetésen át, sok világban szerte e világegyetemben. Életetek itt ezen életidőn át oly rövid a jelenlegi megtestesülésetek fátylán túli létezésetekkel összehasonlítva, és bizonyosak vagyunk, hogy közületek sokan meglehetősen meghökkentek majd a felfedezésen, hogy valójában kik vagytok, és mit tapasztaltatok meg.

Micsoda elképesztő emlékezet utazás lesz ez számotokra, és sokatok már elindult ezen az ösvényen. Sok vezérfonalat küldtek néhányotoknak az álmokon és más eszközökön keresztül, emléketek felrázásának megsegítésére, és hogy visszaengedjenek az arra való emlékezésbe, kik is vagytok valójában. Csillag Családotokat jelölték ki erre a kötelezettségre, hogy visszavezessenek titeket igazi önvalótokhoz, hiszen elhatározták, hogy ezt családotok tudja a legjobban. Legyetek éberek e vezérfonalak miatt, és összpontosított figyelmet fordítsatok álmaitokra, hiszen itt számos jelet és emlékeztetőt fognak elétek helyezni. Kövessétek e vezérfonalakat, szíveteket, és megérzéseteket, bárhová visznek talán titeket, nem számít, hol lesz ez ebben a világegyetemben.

Tudnotok kell, hogy lennie kell egy hathatós iránymutató erőnek minden mögött, mely kitudódik világotokban és világotok körül, és azt mondjuk nektek, hogy gondoljatok nagyot, a gondolat normális birodalmain túlra, melyhez esetleg hozzászoktatok itt, a harmadik dimenziós megtestesülésetek során mindvégig. Oly sok van ebben a hatalmas világegyetemben, és a tudatos tudatosság számos eltérő szintje létezik, és épp csupán szeretnénk tőletek ez idő tájt, hogy kezdjetek el elmerengeni e mérhetetlen lehetőségeken, annak érdekében, hogy felkészítsétek magatokat arra, amit hamarosan megtapasztaltok.

Amit számotokra tartogatnak, az tömérdek, és néhányotok számára inkább megrázó. Egy korlátolt harmadik dimenziós lényből átváltozni, mely oly hosszú ideig volt elszigetelt a világegyetem többi részétől, és hirtelen meglátni, micsoda mérhetetlenség, csoda, szépség, izgalom és meglepetés van, bizonyára egy egész sokként érkezik, és itt van, ahol aggódunk, hiszen nem szándékozzuk szervezeteteket megrázni, és ez nem jó számotokra semmilyen módon és semmilyen szinten. Amit kívánunk nektek, az egy lassú és gondos folyamat, ahol a tudás növekvő szintjei gondosan alkalmazottak, időt engedve számotokra ezen új információk meglehetősen jól történő feldolgozására, mely később lehetővé teszi azt, hogy többet tudjatok meg arról, ami a világotokon kívül létezik, melyet egyedüli otthonotokként ismertetek meg.

Sokkal többek vagytok annál, amit esetleg megérthettek ez idő tájt, és ti mind hatalmas élményekkel bírtok jelenlegi életidőtökön túl. Szeretnénk tőletek, hogy újból emlékezzetek arra, kik vagytok, és minden élményetekre, hiszen biztosak vagyunk, hogy ti is emlékeztek. Jóllehet, nagyon óvatosan kell kezelnünk ezt, az emlékezés ezen állomásain keresztül, hiszen biztonságotok és jólétetek a legnagyobb aggodalmunk, és a felsőbb birodalmakból minket bíztak meg, hogy törődjünk veletek. Mindent megkísérlünk, hogy arról gondoskodjunk, hogy mindnyájatokra jól vigyázzanak, és hogy ti mind gondosan és biztonságosan visszatérjetek teljes tudatotok természetes állapotába, és kérjük ez alkalommal türelmeteket, és engedjétek meg nekünk, hogy ezt olyannyira biztonságosan és körültekintéssel folytassuk, amennyire ez szükséges.

Mi is szeretnénk, ha visszatérnétek teljes tudatosságotokhoz, azért, hogy emlékezzetek ránk, Csillag Családotokra, és hogy újraegyesülésünk olyan meghitt lehessen, amennyire lehetséges, és igenis látjuk ezt a napot a látóhatáron. Kérlek, folytassátok, hogy összpontosított figyelmet szenteltek álmaitoknak, hiszen Csillag Családotokból sokan küldenek nektek majd gyengéd emlékeztetőket arról, kik vagytok, illetve vezérfonalakat múltatokhoz.

Mindnyájan Csillag Családotok sok tagjával bírtok, akik vigyáznak rátok, és segítenek nektek ez időben, és szívmelengető lenne számukra tudni, hogy tudatosan kutatjátok jeleiket, hogy szeretnek titeket. Látjuk, hogy közületek oly sokan szorgalmasan kutatják e jeleket, és azt mondjuk nektek, ha e válaszokat keresitek kérdéseitekre, rájuk fogtok lelni, hiszen rátok várnak, néha a legtitokzatosabb helyeken. Folytassátok kutatásotokat, hiszen nem lesztek csalódottak, és holnap kincset fogtok felfedezni, mely oly nagyszerű, amely ma csupán egy karnyújtásnyira búvik meg.

Mi a Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.



Csatornázta: Greg Giles
http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at
http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/



Magyar nyelvre fordította: Clarissa
http://fenyvilag.blogspot.com/