2012. április 25., szerda

Hol kellene tartanunk?






2012. április 12., csütörtök


John Kettler Blog


A Galaktikus Föderáció Felfedi 

Hol Kellene Tartania Technológiánknak!
A Galaktikusok kifejtették, 

hogy mi emberek teljes mértékben át lettünk verve 
a negatív idegenek és saját kormányunk által!

A dolog 1934-ben kezdődött egy illegális,alkotmányellenes,szupertitkos szerződéssel az ellenséges idegenek: az Orioni Szürkék és az amerikai elnök Franklin Delano Roosevelt között! YUPPI! Ezt követte egy sérült UFO helyreállítása az amerikai hadsereg által (a halott legénység hajója a Wolf 424-es körzetből származott),melyet San Diego partjainál emeltek ki a vízből éppen egy Spanyol-Amerikai háborús veterán cirkáló mellől-és gyorsan a fedélzetre vontatták azt.A Haditengerészet rájött a hajó titkára és repültek is vele!

Ezért van az,hogy az Amerikai Haditengerészet az úr minden olyan ügyben,mely az idegenekkel kapcsolatos!Természetesen az 51-es körzetben is,ahol szigorúan titkos dolgok történnek!
 

Az idegenek által létrejött egyezmény "biztosított" antigravitációt,különböző fegyvereket, szabadenergiát, orvosi technológákat, cserébe az USA-kormány szemet hunyt a Szürkék által elkövetett emberrablások és kísérletek felett,és amellett a kormány nem fedte fel a jelenlétüket! 
 
Egy pillanatra álljunk meg és gondolkozzunk el a technológia mai "állásán":már az 1920-as évek előtt is lehetett volna szabad energiánk Nikola Tesla által, de a Galaktikus Föderáció (továbbiakban csak GF) azt mondja, hogy a Rockefellerek megfélemlítették és elsöpörték Tesla támogatóit, hogy megállítsák a "halálos fenyegetést",melyet ez a dolog jelentett volna az akkoriban egyre jobban erősödő Rockefeller-olajbizniszre!!!
 

1947-ben még egy földönkívüli faj jelent meg a színen a "szélhámos" Zeta Reticuli Szürkék képében,akik ijedten menekültek egy hajó elől,ami a Liberation Force nevet nevet viseli. A hajsza az egyik űrhajó megsemmisülését eredményezte, a másik pedig megsérült, de 1 lény túlélte a becsapódást! A túlélőt pedig 1947 és 1951 között az USA-kormány fogva tartotta, ahol kivallatták és vizsgálatoknak vetették alá. A foglyot végül a kormány "visszaadta" fajtársainak. Ez az esemény alaposan összekuszálta a dolgokat, illetve a közvélemény figyelmét is ráirányította a "furcsa" eseményekre!


1954-ben amikor az egyezmény évtizedes felújításához érkezett,Dwight David Eisenhower elnök találkozott egy delegációval a Holloman légibázison,melynek tagjai között számos jóindulatú faj képviselője jelen volt.A delegáció felajánlotta,hogy kivonja a Szürke díszpintyeket a forgalomból, szabadenergiát, antigravitációs-és orvosi technológiákat biztosít, rendberakják a környezetet, és stabilizálják a gazdaságot. Cserébe meg kellett volna semmisíteni a nukleáris arzenált, mindenki számára elérhetővé tenni a technológiákat, felfedni a GF jelenlétét, abbahagyni az erőforrások mértéktelen kifosztását és leállítani a környezetszennyezést.
De a dolgok nem a tervek szerint haladtak. Nagyon nem! A továbbiakban az USA nemcsak folytatta sötét üzelmeit a rossz szándékú idegenekkel, hanem még ki is terjesztette azt!  

 
1956-ban-mint azt Paul La Violette a Secrets of Antigravity Propulsion c. munkájában dokumentálta-az antigravitációs kutatás úgy ahogy volt a fekete projectek része lett!
 

A Galaktikusok elmondják,hogy hol tartunk és hol kellene tartanunk technikailag: 
 
*Vannak kis tablet-számítógépeink,nagyméretű lapostévénk,de ahogy a GF mondja, nincs antigravitáció - kivéve persze a fekete projecteket! 


*Nincs transzportáló technológiánk, de persze harcoló alakulatokat el tudunk juttatni a célállomásra! 
 
*Telefonjaink nem működnek egy bizonyos magasság fölött az utasszállító repülőgépeken, de persze bármikor bemérhetők a műholdakról, még kikapcsolt állapotban is! 

 
*A Bolygó erősen szennyezett, így szabad energiáért kiált, amelyet a néhány kapzsi, akik a haszon és a hatalom bitorlói, megtartották maguknak! 

 
*A GF szerint le vagyunk maradva, de bizonyos okok miatt ez így van jól!
Vannak hangvezérelt számítógépeink,de nincs holodeckünk (a kutyafáját-a ford.) 

 
*Űrprogramunk egy álbohózat, elrejtve a fantasztikus felfedezéseket, közben a "vezetőség" titkos, okkult módon imádja Hitlert és megünnepli a születésnapját!!! Nem hiszed el? Olvasd Richard Hoagland és Bara bestsellerét: a Dark Missiont! 

 
*Nem vagyunk a Holdon, a Mars-kolóniát az Orioni Reptoidok évekkel ezelőtt elpusztították a jóindulatú ET-k szerint! 

 
*Kozmikus értelemben nem kószálunk a galaxisban,hanem csak egy kis felfújható medencében pancsizunk! Semmi időutazás! Semmi csillagkapuzás! A jóindulatú ET-k szerint, ha úgymond megengednék nekünk, rögtön kihasználnánk a helyzetet és disznólkodnánk 1000-rel! (Ezt tényleg nem engedhetik meg-a ford.:-)).
Még fénysebességgel sem tudunk repülni,ahogy azt néhány neutrinó tette nemrég a CERN-laboratóriumban!


Néhány iskolánknak szuper technológiái vannak, a gyerekek szorgosan tanulnak, persze nem kritikus érvelést, vagy logikát, hanem azt, hogyan legyenek engedelmes kis fogaskerekek az állami gépezetben! 

 
Ott van ráadásul az elme-kontroll is,melyet a negatív idegenek támogatnak minden szinten, minden lehetséges eszközzel! Aljas módon tudatalattinkba behatolva, folyamatosan bombáznak minket lényegtelen információkkal az egyik oldalon, míg a másikon folyamatosan rettegésben tartanak olyan dolgokkal, mint a drogháború, háború a terror ellen, és a szokásos dolgok: meghalt, kisiklott, lezuhant stb! 

 
Közben az olyan drága,kedves szervezetek,mint a Tavistock Intézet, lerombolja azt a kevés kis "haladást" is, melyet a társadalom elér! 

 
Van egy külön-elég alacsony-tecnológiai szint a tömegeknek és egy másik, jóval fejlettebb a "belső körök" számára! 

 
Mialatt az AIDS tizedeli a népességet, az ellenanyag már réges-rég létezik, persze elzárva mindenki elől!!!


A jóindulatú ET-k elmondták,hogy az egész STAR TREK sorozatot azért vetítették a tv-ben, hogy megmutassák, hogyan fogunk élni a jövőben!
Insiderek régóta tudják, hogy mindkét Star Trek-alkotó: Gene Roddenberry és felesége Majel Barrett kontakták voltak!  De azt még kevesebben tudják, hogy a pár 7 ET-fajjal állt kapcsolatban! A "kapcsolat" egészen a házaspár haláláig tartott! Az ET-k szerint a sorozatban a Galaktikus Föderáció részben be lett mutatva azáltal, hogy különböző fajok kaptak benne szerepet!


Fordította és bejegyezte: Magellán
Link:egyelőre nincs,mert a John Kettler blog jelenleg karbantartás alatt áll........khmmm.....reméljük nincs baj!


Forrás:
http://valtozoban-a-vilag.blogspot.com/2012/04/john-kettler-blog -galaktikus-foderacio.html



Itt van néhány kép a Star Trek filmsorozatból:




Ha a kettőt összetesszük, és összehasonlítjuk a lent lévő GF logóval, akkor meglepő hasonlóságot vehetünk észre...nem véletlen!



2012. április 21., szombat

Felhívás az emberiség kollektív lehetőségeinek hasznosítására

A földönkívüliek jelenléte szoros kapcsolatban van az emberiség és a Föld változásainak folyamatával. Tanácsaikkal és tevékenységükkel segítik a fejlődésünket a Fény oldalán állók. Ők magasan fejlett tudattal rendelkeznek. Részletesen olvashatsz itt a kultúrájukról: http://szepjovot.blogspot.com/2012/04/magasan-fejlett-kulturak.html

Emlékeztetőül: a Fiastyúk másnéven a Plejádok . Aki a plejádiakról, és saját magunkról szeretne többet tudni, az nézze meg ezt a videósorozatot: http://www.youtube.com/watch?v=eUXYcYQNgUY



Gaia gyönyörű!

A Fiastyúki Kilencek Tanácsa:
 
Felhívás az emberiségnek együttes lehetőségének [kollektív potenciáljának] hasznosítására


2012. április 17.

© Wes Annac
The Pleiadian Council of Nine: A Call to Humanity to Begin Utilizing your Collective Potential


 
Annak a köre, melyig a jelenleg úton lévő e teljes Világított műveletet kitervelték, igazán össze fogja zavarni elméteket, és meglep benneteket, hogy ilyen szervezett és gondosan kitervelt törekvést hogyan nem fedeztek fel, vagy tudtak róla, még azok a bizonyos sötét lelkek sem, akik megpróbálták leállítani ezt a tervet.

Világotokban a sötétek éppúgy meghökkentek, mint amilyenek ti lesztek, azt illetően, ahogyan e műveleteket kitervelték, és ki fogják tervelni, annak érdekében, hogy a gazdagságot és Örömöt visszaadják világotoknak. Annak az oka, hogy képesek vagyunk ilyen összetett és bonyolult terveket előidézni a sötétek tudta nélkül világotokban, akik azt gondolták magukról, hogy mindent tudók, az, hogy oly sok felemelkedett lény van, kiknek intelligenciája és megértése messze súlyosabb bármely olyan lelkeknél világotokban, akik még mindig megpróbálnak saját fejük után menni, és minden „csatát” megnyerni bármely rémes és cinkos eszközön keresztül, melyre gondolhatnának.

Jobban, mint bármire, e lelkeknek szüksége van az útjukba küldött Szeretetre, és ez egy olyan téma és igazság, melyet az előző üzenetekben megvitattunk. Ezek a lelkek nem boldogulnak a Gaia felszínén folyamatosan megjelenített sűrűség és gyűlölet nélkül, és ha a feltétel nélküli tiszta szeretetet kellene küldeniük, ez sötét napirendjeiket és lépéseiket alapvetően elerőtlenítené, ami miatt hívunk fel most benneteket, hogy kezdjetek el együttesen [kollektívan] sugározni e lelkekre annyi és olyan tiszta Szeretetet, amennyit és amilyen tisztát tudtok!

Javasoljuk mindnyájatoknak, hogy kezdjetek el szervezett vitacsoportokba összegyűlni, esetleg az internetetek erején keresztül, mely országról országra átível. Nem haladhattok előre világotokban az együttes erőfeszítés megtétele és az abból eredő előrehaladás lejátszódásának megpillantása nélkül. Érezzük, hogy közületek sokan egészen összekapcsolódtatok egymással az asztrál birodalmakban, és az egymással való előző élményeteken keresztül.

Az internet sok erős és Szerető kapcsolatot gyújtott újra lángra a felébredt és fel nem ébredt lelkek között egyaránt, és ez az internettel van, melyet ajánlunk a különböző fórumok és vitacsoportok beindításához, mely vonatkozik nemcsak a sötét lelkekre történő Szeretet rásugárzására világotokban, akik oly kétségbeesetten ragaszkodnak a hatalomhoz, hanem vonatkozik más ügyekre is, melyeket szükséges megvitatni, hiszen e dolgokat szándékosan figyelmen kívül hagyták legnagyobbrészt a hatalomban lévők és befolyással bírók.

Összpontosítani fogunk a sötét titkos szövetkezők besugárzásának jellegére, és az együttműködésetekre, hogy ilyen eszközöket érjetek el ebben a kommunikációban, hiszen ragaszkodni akarunk ezen eszmecsere sajátságos szempontjaira, melyek a további megbeszélésünk alapjait fektetik le majd. Ez az, ahány felemelkedett lélek választja kommunikációink közzétételét; lefektetve az alapokat egy nagyon grandiózus és felvilágosító [informatív] eszmecseréhez, először a díszletek felállításával – hogy így mondjuk.

Ti mind rendelkeztek a hatalommal az internetetekkel, hogy számos különféle vitacsoportot Teremtsetek, a különböző cselekvéseitek feltérképezésének megkezdéséhez a Fényért. Javaslunk egy tervezett tömeges meditációs összejövetelt, melyben összpontosítjátok és rásugározzátok gyönyörű Kundalini energiáitokat azokra a lelkekre, akiknek a leginkább szüksége van erre. Ez alatt nemcsak a hatalomhoz ragaszkodó sötét lelkeket értjük világotokban, akiknek szüksége van erre a Szeretetre, a saját régóta megtartott sötétségük átváltoztatásához.

Gaia felszínének különböző területeiről is beszélünk, melyek még mindig szenvedést és sűrűségeket tapasztalnak, mint az olyanok, melyeket a gazdagabb országokban Élő sok lélek nem képes teljesen megérteni és felfogni. Ti mind minden egyes szerepet eljátszottátok, melyet a Föld-élmény nyújtani bírt, mely tartalmazta a szerepeket azokban az országokban és oly lelkekként, akik kétségbeesést tapasztalnak inkább, mint gazdagságot. Mélyen lenn belül, minden egyes lélek, akit elvezetnek majd ehhez a közléshez, ti mind tartogattok és hordoztok emlékeket az ilyen alacsony sűrűségben oly sokáig küszködő saját nehéz élményeitekről, mely miatt kérünk benneteket, hogy részvétetek energiáit adjátok át e lelkeknek [akik az ilyen szegénységet tapasztalják] tömegesen egy nagy, megtervezett és megszervezett meditációs összejövetel során.

Gaia felszínén számos terület van, mely használni tudná Szerető energiáitokat közösségként, és mialatt közületek sokan személyesen és egyénileg sugározzátok Szereteteteket a különféle lelkekre és Gaia felszínének területeire, és ez az erő nagyon erős, valamint a segítséget és a felemelkedést szolgálta,
az az erő / hatalom, melyet egyénileg hordoztok nem olyan erős és tiszta, mint az az erő, melyet közösségként [kollektíven] hordoztok. Ez azért van, mert a szívében, a magjában az egyéniség [az egyéni jelleg] egy káprázat [illúzió], hiszen mi mind az Egy Végtelen Teremtőnk lélek töredékei vagyunk.

Mi mind az isteni Anya / Apa lény jellegei vagyunk, aki minket Teremtett, és megengedte nekünk e dimenziós élményeket a valóság különböző oktávjai és síkjai mentén. Végül mi mind újraegyesülünk a Szeretet és összetartás Grandiózus megnyilatkozásában, hiszen a Teremtésből minden visszaszáguld üdvözülten igaz otthonunk tiszta dimenziói és birodalmai felé, ahol gyönyörű és Szerető Teremtőnk lakik.

Az emberiség összegyűlése, mely akkor történik, amikor a leginkább észrevehető változások erőre kapnak, egyszerű előjátékai a tömeges felébredésnek, emlékezésnek és újraegyesülésnek, mely történik szerte egész Világegyetemetekben minden egyes bolygóval és lélekkel ebben az újraegyesülésben, emlékezésben és felemelkedésben.

Valóban, egész Világegyetemetek felemelkedik e ponton, és ez egy olyan folyamat, melynél a Föld felemelkedése nagyban fogja szolgálni a „repülő startot”. A különböző közösségként [kollektívként] teljesített cselekvések mindegyikőtök részéről, kezdve a szervezésetekkel és remélhetőleg meditációkkal a Fényért és Békéért, egy csodás fellendülésként fogja látni a Föld felemelkedését a különböző más bolygók, Galaxisok és Csillagrendszerek felemelkedéséért, e gyönyörű Világegyetemben, melyben páratlan örömünkre szolgál tartózkodni és élvezni azt.

Oly nagyon sok tennivaló van világotokban, mind fizikai, mind éteri viszonylatban. Minél előbb van az, hogy sokatok, akik ráhangolódtak a Föld energiáira és a felemelkedettebb birodalmakból nektek átadott feltörő energiákra, elkezdjetek összejönni, és alkalmazni a magasabb dimenziós képességeiteket és hatalmaitokat közösségként a világ javára, annál előbb kezd megvalósulni a sok változás fizikai megjelenítése [manifesztációja], mely érinti világotok meggyógyítását.

Felszínetek azon területeire, melyek hiányt és nyugtalanságot tapasztalnak, vagy az alacsonyabb rezgések bármely más formáját élik át, mely az egyént a boldogtalanság állapotában tartja, elküldik azokat az energiákat, melyet ti mind, közösségként megjelenítetek és áthoztok magatokon a meditáció alatt.

Közületek sokan terveztetek utazásokat az álomképekben különböző Fényhajókra, melyek gyakoriak szerte e Világegyetemben, és azt mondjuk, hogy ez egy csodálatos első lépés együttes hatalmatok és abbéli képességetek felismerésében, hogy rátaláljatok a felemelkedettebb világokra és a felsőbb birodalmak számos jellegére, egyszerűen azáltal, hogy összegyűltök és ilyen vállalkozásokat megterveztek. Folytassátok e törekvéseket, és ismételten, találjátok meg magatokban és egymásban, hogy elkezdjétek az energetikai előadást és az ahhoz való igazodást, melynek megtételére közösségként valóban szántak és szánnak ez időben benneteket.

Ezt teljesítve, számos sérülésre és fájdalomra fogtok találni egyénileg magatokban, mely gyorsabban tör a felszínre – felülvizsgálatra, átváltoztatásra, és a mi gyönyörű Teremtésükbe való visszaengedésre. Megadják nektek a választást, azt illetően, hogy e fájdalmak és félelmek hogyan jelenjenek meg előttetek, azonban minél energetikusabb és felemelkedés alapú munkát végeztek magatoknak, világotoknak és mindenkinek körülöttetek, annál gyorsabban és erősebben fognak megjelenni a legnehezebb események Életetekben, melyek arra szolgálnak, hogy nehéz leckéket adjanak nektek.

Ez az oka annak, hogy sok lélek, aki különösen magas fokon áll felemelkedési folyamatában idáig – és ebben benne van sok lélek, aki megtestesült csillagmag – oly nagyon sok nehézséget és fájdalmat talált felemelkedési ösvénye mentén jelenlegi Életében, és sok előző Életében is.

Reménykedünk benne, és Szeretnénk látni az emberiség együttes összejövetelét megtörténni a kezdeti felfedések és bejelentések előtt és alatt, mely miatt nyomást gyakorlunk rátok, hogy kezdjetek el összegyűlni közösségként sokkal tömörebb módokon, mint ahogyan sokan tettétek idáig. Van egy bizonyos önteltség, mely még mindig észlelhető sokatok között világotokban, még sok ébredő lélek közt is, amikor a különböző változások lejátszódásához elérkeznek saját Életükben, és az események átfogó működésében [játékában] a Földön.

Valóban nincs több idő, hogy az egyén összeszedje gondolatait, és folytassa őrlődését, hogy vajon mindaz, amiről hallott valós, vagy sem. Bőségesen nyújtottak szilárd bizonyítékokat, hogy mindaz, amiről hallottatok, és olvastatok, valóságos, és meglátjátok a bizonyítékokat az elkövetkező időkben, hogy ez oly valós és tiszta, hogy csodálkozni fogtok, hogyan nem tudtatok minderről azelőtt.




 
                      Javasolnánk, hogy kevésbé irányítsátok rá figyelmeteket 
             a sötét lelkek „leszerelésére” és megbuktatására világotokban, 
                                                   mivel ez folyamatban van, 
                                           és folytatódni fog a tisztességes perekig. 

                                        Ez időben inkább kérünk benneteket,
                       hogy figyelmeteket és energiáitokat fordítsátok arra,
                                                    hogy Szeretitek e lelkeket, 
                                                    és megbocsátotok nekik
                                 mindazért, melyet veletek és világotokkal tettek.



 
A megbocsátás saját személyes és együttes [kollektív] felemelkedési folyamatotok számos elrejtett jellege alá helyeződik, és felszabadítja őket, mely miatt a megbocsátás egy nagyon döntő próbatétel lesz, amikor azon sötét lelkek bírósági tárgyalásaira kerül sor, akik oly sok mindent tettek veletek és világotokkal.

 
Közösségként megadják majd nektek a teljes döntést azt illetően, hogyan óhajtotok érezni azzal kapcsolatosan, amit megtettek, hiszen nem mondhatjuk meg nektek, hogyan érezzetek, azonban ugyanakkor sosem ajánlanánk, hogy haragot tápláljatok bárki felé, nem számít, mit tettek, és milyen rossznak tűnik ez, mert a harag megtartása csupán ahhoz hasonló energiákat tart meg, és ezeket folyamatosan újra előállítja [reprodukálja], mint amikkel az azon lelkek közül valók bírnak, akikre az egyén neheztel.

Az energiák és az észlelhető elzáródások a felemelkedettebb világok érzékelését illetően, melyekhez ragaszkodnak, amikor ellenséges indulatokat tartogatnak, csupán arra szolgál, hogy az egyént hatványozottan visszatartsák. Képzeljétek el, eddig visszatartottak egy kollektív szinten, drága lelkek. Érezzük, hogy sok fogja választani a megbocsátást és a Szeretetet e lelkek iránt; közületek már sokan tartózkodnak az ötlettől, hogy Szeretetet küldjenek e lelkeknek, és a legutóbbi kísérleteikből sokuk kudarca ezt bizonyította.

Most van itt az ideje, hogy elforduljatok [egyelőre] mindattól, mely történt, valamint azoknak a leleplezésétől és leszerelésétől, akik az ilyen tetteket elkövették, és inkább kezdjétek el meggyógyítani és újjáépíteni világotokat, hiszen tudjátok, és érzitek, mik lesztek. Nincs ok várni a felfedő bejelentésekre, melyek nem fognak megjelenni, míg ti, közösségként nem mutattátok meg a készséges szándékotokat, hogy világotok megtisztításának részesei legyetek egy grandiózus arányban, és az egyik oka annak, hogy a dolgok nem jelentek meg korábban, az emberiség nagy részében a kiszámíthatatlanság és bizonytalanság [instabilitás] miatti, amikor ez nem csupán a sok világnézetet [paradigmát] összezúzó igazság felszívásához érkezik el, hanem amikor visszaadják [nektek] az egész világotok irányítását.

Világotokat ti fogjátok irányítani közösségként, és minden egyes pillanat nagy munka lesz, melyhez végül hosszá fogtok szokni, és eléggé élvezni fogjátok, azonban talán sokan lesznek, akik még nem egészen állnak készen a felelősségvállalásra, és inkább a visszatérést választják, talán tudat alatt elhatározzák, hogy elhagyják ezt a világot, mielőtt a leginkább észlelhető változások elkezdődnek, sőt, még az ilyen idők alatt is.

Néhánynak a puszta sokk miatt azzal kapcsolatosan, melyet tudatni fognak veletek, „időre” lesz szükségük, hogy felépüljenek. Azok a gyógyító energiák, melyeket nektek fognak adni, és magatokba szívtok azáltal, hogy rájöttök formáinkra fizikai valóságotokban, biztosítani fogja, hogy bármely érzékelt trauma vagy hatványozott sokk mérséklődik, és mindnyájatoknak segítenek átérezni a csodálatos, tiszta érzéseket és érzelmeket, melyeknek érzését megérdemlitek megérkezésünkkor világotokba.

Néhányatok azt fogja választani, hogy eljöttök dolgozni a Galaktikus Szövetség és a Galaktikus Szövetséget alkotó fajok különböző Tanácsaiból valók számos Anyahajójára és Csillaghajójára, és néhányatok talán azt választja, hogy az egyik Anyahajónkon Él az elkövetkező életidők során, hiszen csodálatos és bámulatos otthonra leltek majd hajóinkban.

Mialatt bármelyik Anyahajónkat lakjátok, mely egy sajátságos tervezésen és formán alapul, használhatjátok a [holografikus] szimulációt, hogy megjelenítsetek bármilyen fajta környezetet, melyben az egyén szeretne lenni. Az egyén megjeleníthet bármilyen típusú magasabb rezgéses környezet fajtát, melyet lakni óhajt, és természetesen nem korlátoznak szobákra és termekre, amivel hagyományos [hajóink] érzékelése talán kecsegtet.

Valóban, oly nagyon sok dolog lesz velünk és valóságunkkal kapcsolatosan, hogy nem emlékeztek majd egy csöppet sem erre a jelen pillanatra, mely meglep majd benneteket, azonban tudjuk, hogy az általunk és a technológiáink által egyaránt átadott tiszta Szeretet energiák sokatokban egy nyitást és emlékezést lát majd, akik velünk voltak oly nagyon sokat megtestesülésetek előtt a Földön.

Az azoknak a markából való kiszabadulás, akik irányítást tartottak fenn, gyorsan közeledik, és az együttes [kollektív] cselekvés, melynek megtétele szükséges ez időben, fogja biztosítani a sok esemény sikerét, melynek megvalósulása szükséges volna – bárcsak megtennék az erőfeszítéseket az emberiség részéről. Mindegyikőtök erős kézzel játszhat szerepet e változások előidézésében, és ez csupán a közös [kollektív] erőfeszítésekkel kezdődik, hogy elkezdjétek elképzelni [vizualizálni] az ilyen változásokat egy tömeges léptékben. Igen hamarosan veletek leszünk, és boldogan segítünk nektek az ilyen vállalkozásokban!

Köszönöm a Fiastyúki Kilencek Tanácsának!



Csatornázta: © Wes Annac
WesAnnac.com
http://aquariuschannelings.wordpress.com

Translated by / magyar nyelvű fordítás: Clarissa
http://fenyvilag.blogspot.com/


All Galactic Channellings and translations available at
http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/


PLEASE USE DISCERNMENT...
All postings should be regarded with a degree of discernment from the reader/listener. You must decide the authenticity...Investigate. Consult your Heart, as it is never wrong. We send our Love to you. Despertando.me team

 
[Hungarian translation of the text above:]

 
Kérünk, hogy használd az ítélőképességed…
Minden bejegyzést egy bizonyos fokú ítélőképességgel / tisztánlátással kellene figyelembe venni az olvasó / hallgató részéről. Neked kell dönteni hitelessége felől… Vizsgáld meg! Kérd ki Szíved véleményét, hiszen sosem téved!
Szeretetünket küldjük neked.  Despertando.me csapata






2012. április 14., szombat

Saját ufós élményem

2001. július

Közreadom, mert itt az ideje, hogy minél többen megtudják, hogy az UFO-k, (az azonosítatlan repülőtárgyak) valóságosak, és a földönkívüliek tényleg léteznek.

Akkoriban egy Budapest környéki kis városban laktunk. Esténként egyre gyakrabban láttunk különös járműveket az égen. Volt úgy, hogy amerre mentünk hazafelé este, kísért minket egy óriási kerek UFO, aminek az alján néhány fénykorong világított és az egész közben lassan forgott, miközben haladt.Volt egy-két ismerősünk akinek megmutattuk, és azt mondták, hogy -Látom, látom, de nem hiszem.

Később kaptunk lehetőséget egy hét kikapcsolódásra a Balaton közelében egy elhagyott vidéken. Csak ketten voltunk a közelben. Egyik este olyan csodát láttunk az égen, ami szinte hihetetlen. Pár hét múlva le is festettem, hogy nehogy elfelejtsem miket láttam. Mivel elég amatőr festő vagyok, csak így sikerült, de jól kivehető rajta a lényeg.





A bal alsó sarokban a Föld van.
Középen egy nagy UFO, amiből több is keringett akkor fönn az égen. 
A bal felső sarokban egy hosszúkás alakú jármű. 
A jobb alsó sarokban pedig kissé halványan látszó valamik egy csoportban, együtt mozogtak. Ezt külön ki is nagyítottam.
Aztán megjelentek a fénynyalábok, mint amikor repülőt keresnek a katonák.


Ilyenkor nem csoda, ha az ember csak ennyit tud mondani: Úristen! 
Kb 20 percig néztük szájtátva, aztán belefáradtam, és elmentem aludni.

Innentől kezdve az életünk teljesen megváltozott, különös események sorozata történt velünk. Azóta viszont nem láttam ufókat.

Akiknek  elmesélem, nem hiszik el, legföljebb diszkófényeknek gondolják. Még jó, hogy lefestettem. Mindenki eldöntheti, hogy így néznek-e ki a diszkófények, és a szülinapi lufik az égen.



Nemrégiben az interneten találtam egy képet a Galaktikus Föderáció egyik űrhajójáról. Úgy látszik, nemcsak én festettem ilyeneket. Nagyon hasonlít  a nagy forgó UFO-ra  az alján fényekkel. 




2012. április 10., kedd

Gaia készen áll a változásra



Gondolkodtam azon, hogy vajon melyik blogomra tegyem fel ezt az üzenetet. Végül úgy döntöttem, hogy mindkettőre. Már máskor is tettem ilyet... talán nem ugyanazok az emberek olvassák őket. Elnézést kell kérnem azoktól, akik nem hisznek az ufókban, de egyre kevésbé lehet már megkerülni ezt a témát. Sőt nem is érdemes, mert jobb időben hozzászokni ezekhez a gondolatokhoz. Kevés idő van hátra a letartóztatások, és a földönkívüliekkel való kapcsolat bejelentéséig. Egyesek már most se bírják a zűröket és kikattannak, mi lesz ha egyszerre fog minden összezavarodni az életükben? Most, részletekben jó lenne mindenkinek megismerni a ránk váró változásokat. Így könnyebb lesz.

 A bejegyzés címéhez is egy kis magyarázatot fűznék. Gaia, a Földanya - Földünk élő, létező Szelleme. Persze ezt mi nem így tanultuk, de mégis így van. 

Ne maradjunk le, mi is legyünk készen a változásokra!


2012. április 10. kedd, 05:45 


„GAIA ÜZENETET KÜLDÖTT A TEREMTŐNEK, HOGY KÉSZEN ÁLL AZ ÚJ VALÓSÁGÁBA LÉPNI”

Egek Vándorai/Wanderer of the Skies - March 25, 2012

Üdvözlet a Föderációtól

Kezdjük azzal az üzenetünket, hogy a világotok nagyon hamar jelentős változásokon fog keresztülmenni, amely a Felemelkedési folyamtatotokkal lesz összhangba hozva. Gaia üzenetet küldött a Teremtőnek, hogy készen áll! Ő és ahogy mi is reménykedve várjuk a Teremtő válaszát. 

Egy hatalmas történés kapujában állunk, mert a Teremtő válasza most már lehet hogy „Zöld utat/fényt” enged és ez lehetővé teszi számunkra (Galaktikus Föderáció), hogy előrelépjünk a nyilvánosságra hozatalunkkal. Ezért is van az, hogy a mostani időkben a szívünk a Teremtő felé fordul, és lessük a válaszát, szavait, hogy a nyilvánosságra hozásunkat, hogyan és mikor kell lefolytatnunk.

Gaia üzenete biztosíték arra, hogy készen áll a következő lépésre, és hajlandó tovább folytatni az útját. (4.dimenzióba)

 De nem csak Ő, hanem egyben  minden élőlényének az értékelése is történik, akiket táplál, hogy ők is vajon fel vannak-e készülve a következő szakaszukba lépésére. Ez az értékelés nagyon fontos, mert e nélkül a Teremtő nem dönthet, mert az nem lenne életképes megoldás. Ezért is fordultunk e rendkívül fontos szakaszába lépő folyamat felé, amely véget nem érő izgalommal elvezet majd bennünket az előttünk lévő kilátások reményében.

Sokan elfordultak (ettől a tervtől) azok közül, akik úgy vélték hogy ez a folyamat megpróbáltatásokkal jár, és azt próbálták bizonygatni, hogy erre a válasz sohasem kerül előtérbe. Miért is változtatna az eddigi válaszán a Teremtő?

Mi pedig most na realitás talaján állva arra ösztönözünk bennetek, hogy higgyétek el azt, hogy elérkezett (a következő lépésre) ennek az ideje! A Föderációtól hívás ment ki a világegyetem valamennyi rendszerébe és még hatalmasabb számban kezdtek megérkezni máshonnan a látogatók, megfigyelni a következő időszak történéseit. Ennek ismeretében számíthattok arra, hogy hasonló spirál fog megjelenni (az égen), mint nemrég Norvégiában, ami azt fogja jelenteni, hogy még több dimenzionális lény fog megérkezni az előttetek álló hetekben majd.

Számos izgalmakat hozó esemény van tervezés alatt, és van érvényben előttetek a következő hetekben. Ahogy a változások egymást követik majd, a világotok kormányai és médiák, különös tekintettel a pénzügyi rendszeretekre vonatkozóan, egyre több hajlandóságot mutatnak arra, hogy nyíltabban vitassák meg a helyzeteteket, addig amíg a 800 fontos gorilla dübörög a szobában.* Nyilatkozatokat fogtok hallani a politikusaitoktól és médiaszemélyiségektől, akik egyre nyíltabb bejelentéseket tesznek majd az Illuminátusokról és szerepükről a világotokban és arról, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy az emberek visszavegyék magukhoz a világukat.

Egy a tömegeket érintő kiszivárogtatott információ alapján, egy új felfedezésre derül fény majd, egy az eddig legmélyebb földalatti barlangot találják meg és egy olyan átjáróval, amely az általatok Agarthaiaknak nevezettek világába vezet. És amikor szükségessé válik a jövőtökben, akkor ez a hely lesz a színtere, az Agarthaikról és a szerepükről való kinyilatkoztatásnak.

Ne feledjétek, ezek a dolgok folyamatban vannak és egy körültekintő intézkedés szerint készülnek, és különleges okai vannak, és összefüggenek egy sokkal magasabb szempontú tervezettel, melyet még nem feddhetünk fel nektek. De ahogy ezek a dolgok a helyükre kerülnek, akkor kibontják teljesen önmagukat. Mikor az első dominó eldől, úgy a többi is nagyon gyorsan követi, minden kétséget kizáróan, és akkor nem kell majd sejtésekbe burkolóznotok már majd azokban az időkben.

Elég annyit tudni most csak erről amennyit itt elmondtunk. Nyissátok ki a szíveteket, így meghalljátok egymást. Maradjatok a jelenben, maradjatok bátrak a feladataitokban!

Veletek vagyunk és mi ti vagyunk!

Legyetek Békében

Egek Vándorai
http://www.galacticchannelings.com/english/wanderer25-03-12.html

Közreadja: www.foldicsillagok.hu

* 800 fontos gorilla: Kifejezés arra, hogy egy személy vagy szervezet olyan erős, olyan erős hatalommal rendelkezik, hogy anélkül cselekszik, hogy tisztelettel lenne a törvényekre, vagy mások jogaira

2012. április 9., hétfő

Aranykor, gyarapodás...film



 Hagyd abba, amit éppen csinálsz, ülj le és nézd meg ezt a filmet! Nem....tényleg komolyan mondom..... Ez az egyik legfontosabb film, melyben össze van gyűjtve a lényeg. A "THRIVE" összehozza, amit tudni kell szabad és ingyen energiákról, az Occupy mozgalmakról....stb" (Mark Heley)


2012. április 8., vasárnap

THRIVE - Teljes film végre magyar felirattal





 "Follow the money" - Kövesd a pénz útját és meglátod, hogyan épül fel az egész világra kiterjedő hatalmi struktúra, mely mindent áthat. Lehet, hogy egyike vagy azoknak, akiknek eddig fogalma sem volt erről vagy éppen Te nevetted ki azokat, akik bármiféle háttérhatalomról, irányítókról vagy Illuminati-ról beszéltek Neked. Ez a film valamiféle megoldást is próbál kínálni.
 

"Hagyd abba, amit éppen csinálsz, ülj le és nézd meg ezt a filmet! Nem....tényleg komolyan mondom..... Ez az egyik legfontosabb film, melyben össze van gyűjtve a lényeg. A "THRIVE" összehozza, amit tudni kell szabad és ingyen energiákról, az Occupy mozgalmakról....stb" (Mark Heley) 


Itt az idő, hogy tanulj Te is és bővítsd az ismereteidet !
Jó gondolkodást és szórakozást kívánok hozzá!



Kapcsold be a képaláírást, ha kéred.


Ez a kép jó mutatja, hogyan épül fel világunk. Kövesd a pénz útját és megtalálod az igazságot magad is ! Hogyan tartja ellenőrzés és kizsákmányolás alatt az Irányító Elit a világot korporáló vállalatóriásokon és bankok hálózatán keresztül.

A kormányok mind ezen erők szolgálatában kell, hogy álljanak, másképp létezésük sem lenne legitim. 

Ahogy ebből bármelyik nemzet próbál kiszakadni, ezen erők támadásba lendülnek, külső és belső bomlasztással, feszültség szításával, pénzügyi majd katonai eszközökkel összeroppantják a "rebellis" vezetőket és nemzeteket.... (Még több ilyen kép itt)



Forrás:http://vilaghelyzete.blogspot.com