2012. április 28., szombat

Az UFO -kutatás 2. alapkérdése

A teljes méretű képhez kattints ide



Egyfajta válasz a 2. alapkérdésre:  Honnan jönnek?
Forrás:




Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére
2. rész

2. Honnan jönnek?

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.
Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Ahhoz tehát, hogy tisztán lássunk az ufó-kérdésben is, elsősorban az emberi tudat alapvető megváltozása kell, melyet azonnal követ az érzékszervek megváltozása, azaz egy helyes világegyetem-szemlélet megjelenése!
Így, hogy először is ezt tisztáztuk, megkíséreljük megválaszolni a második kérdést, vagyis hogy honnan jönnek az ufók.


Gondolom, mindenki hallott már ezekhez hasonló ősi, bölcs megállapításokat :
„Az adás feltétele, az elfogadás", vagy "az ok és az okozat egymás feltételezi", vagy "csak azt vonzhatod be, amit kisugároztál” stb.
Nos, természetesen ugyanez az vonatkozik a Föld körüli ufó-jelenségre is, amelyet – még egyszer hangsúlyozva – nem igazán lehet a szokásos földi ego-tudattal értelmezni!

Ahhoz holisztikus szemlélet, vagyis a lélek bölcsessége kell, aki mindig az egységet keresi, és nem az elválasztatottságot, mint az egoisztikus tudat, melyet állandóan a test elvesztésének kimondhatatlan tudatalatti félelme hajt ( ez a legfőbb motivációja )!

Ugyanis ez, a modern embernél már őrületté fajult tudatalatti félelem az oka többek között a sötétség irányítása alatt lévő filmipar meg a milliónyi bulvár-színvonalú ufós-újság már évtizedek óta reklámozott negatív földönkívüli-áradatának!

Oly annyira, hogy gyakorlatilag minden ufó-megjelenés pl. a médiákban vagy a háttérből futtatott néhány fél/negyedhivatalos „objektív” ufó-kutató  tevékenysége egyenlő a félelemkeltő negatív földönkívüliek bemutatásával.
És ezt persze tudatosan teszik, mivel így az emberiséget akarják elidegeníteni a pozitív földönkívüli testvéreitől, azaz attól, hogy ők végre nyíltan megmutassák magukat nekünk, vagyis hogy az Első Kapcsolatfelvétel létrejöjjön a földi társadalom és a Fény Galaktikus Társadalmai között.
Az Első Kapcsolatfelvétel ugyanis azonnal halálos csapást jelentene erre a kizsákmányoló hazugság-világrendre!

Az első kapcsolatfelvétel

Ezért fontos, hogy minden film, minden újság, minden könyv, minden híradás éjjel-nappal a negatív lényekről szóljon, akik persze az emberek félelemenergiáiból élnek, bár ezt az elemi tényt az úgynevezett „objektív” ufó-kutatók vagy elhallgatják, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, mivel ez materialista világképükbe eleve nem fér bele.

Így nagyjából a hatvanas évektől kezdve a földönkívüliek fogalma ( a kollektív tudat számára ) egyenlő lett vagy a gülüszemű kis szürkékkel, vagy még rosszabbal, valami horrorisztikus alakokkal.

Ez akkor egy lényeges fordulat volt, mivel a háttérhatalom mindenáron hitelteleníteni akarta az ötvenes évek klasszikus fizikai és/vagy telepatikus ufó-kontakt-üzeneteit meg a hozzájuk kapcsolódó számos személyes találkozást a Fény galaktikus küldöttei és a spirituálisan érett földi személyek között.

Ezeknek a személyes találkozóknak pedig egyetlen célja volt : a Fény küldöttei egy sürgető felhívást tettek közzé az általuk kiválasztott fizikai kontakt-személyen keresztül, hogy az egész emberiség végre változtassa meg a viselkedését, mégpedig azonnal, mivel bűnösen felelőtlen tevékenysége, főleg az atomenergiával való szórakozása ( az atomenergia „békés” felhasználása még veszélyesebb, mint a hadászati !!! )  már nem csak a saját bolygójuk létét fenyegeti, hanem az egész Mindenség kozmikus rendjét!

Ezenkívül voltak ekkor Galaktikus Szövetség részéről hivatalos, kormányzatot érintő megkeresések is, melyeket a megegyezés szándéka vezérelt ( azaz : ha a hatalom leállítja az atomkísérleteit és annak hadászati alkalmazását, akkor cserébe a Galaktikus Szövetség olyan technológiát ad át az emberiségnek, mellyel néhány év alatt paradicsommá tudná változtatni a Földet ) de ezeket a javaslatokat a sötétséget szolgáló hatalmi elit, szinte mondani sem kell, visszkézből elutasította, mivel ez uralmuk azonnal végét jelentette volna.

Így most már látható, hogy a fent feltett ’honnan jönnek?’-kérdés gyakorlatilag nem választható el a másik alapvető kérdéstől, hogy ’miért jönnek?’, mivel mindkettő szorosan egymással összefügg.

Az „objektív” ufó-kutatás pedig éppen ezért már akkor tévútra került, mikor a hatvanas évektől kezdődően tudatosan elutasította az ötvenes évek klasszikus ufó-kontakta-kapcsolatainak igazságait!

Mert már az is rossz jel volt, hogy az „objektív” ufó-kutatók vagy a sci-fi-világból ( vagyis az ősmúlt galaktikus háborúinak techno-sötétségéből ) vagy a műszaki értelmiségből verbuválódtak ( most nem számítva ide a hatalom által futtatott néhány ügynököt ), akiknél viszont a materialista természettudomány beszűkült látásmódja szinte vakhitként jelentkezett.
Erre számos példát lehetne hozni, mármint arra, hogy a materialista tudomány iránti elfogultság, és főleg a tudományos tekintélyek előtti hajlongás, mennyire megakadályozza mind a mai napig az „objektív” ufó-kutatókat, hogy tisztán lássanak éppen a kutatásuk tárgyában!

Egy jellegzetes példa erre : az ötvenes évek fizikai ufó-kontakt-kapcsolatai nagy részét a mi Naprendszerünk magasabb dimenzióiban létező civilizációinak lakói hozták létre ( vénusziak, marsiak, Jupiter-holdiak, szaturnusziak stb. ), mivel az első körben ők érezték leginkább fenyegetve magukat az emberiség önpusztító viselkedése miatt.

Ők tehát a primer-reagálók, már csak azért is, mert genetikailag is ők állnak a legközelebb hozzánk, mivel a Naprendszerünk távoli múltjában még egy rendszerben éltünk velük, vagyis mai napig testvéreknek, szó szerint vér szerinti testvéreknek tekintenek minket, ezért mindig minden lépésünket, minden lélegzetünket állandóan figyelik, és óvnak bennünket, amennyire csak lehetséges.

Adamski találkozása Orthonnal


Ezeknek a naprendszerünkbeli magasabb fajoknak, vagyis testvéreinknek a legtöbbje fizikailag is szebben néz ki, mint mi

Orthon, a vénuszi

– ez tény, amellyel persze az „objektív” ufó-kutatás megint nem tud mit kezdeni, hiszen olyan „kutatási eredmény” eleve nem jöhet ki tőlük, amely ne okozna erős tudatalatti félelmet!


Másrészt nemcsak ezen találkozások tényét kérdőjelezik meg, hanem különösen gúny tárgya immár több, mint fél évszázada a naprendszerbeli megvilágosodott testvéreinknek a tiszta üzenete, melyet az „objektív” ufó-kutatás mind a mai napig sztereotíp-szerűen puszta erkölcsi prédikációnak tart ( ezzel is azt bizonyítva, hogy minden materialista látásmódon kívüli spirituális megállapítást értéktelen, gyerekes és nevetséges álláspontnak tart – ami viszont csak az „objektív” ufó-kutatók elsötétült lelki állapotára bizonyíték ) .

És különösen érdekes az a szélkakas-módszer, ahogy az „objektív” ufó-kutatók a hivatalos tudomány rögeszméinek évenkénti változását szinte kritikátlanul követeik, éppen azért, mert, ha lehetséges, velük próbálják igazolni a saját kutatási eredményeiknek az „objektivitását”!

Mert mi is volt a hivatalos csillagászat álláspontja még az ötvenes években a Naprendszerünkre vonatkozólag ? Egy folyamatos lebegtetés – mármint a naprendszerbeli magasabb élet elvi lehetőségével kapcsolatban! Mivel ekkor a hivatalos kamu-űrkutatás még nem indult meg, ezért mind a tudósok egy része, mind a nagyközönség elvileg lehetségesnek tartotta, hogy a Naprendszerünk más bolygóin értelmes élet fejlődjön ki, különösen a Vénuszon és a Marson!

Marsnál pedig szinte közhely volt még akkor is, hogy ott valami fejlett civilizációnak kell léteznie, mivel a 19. század második felétől a 20. század elejéig az ( akkor még közzétehetett ) távcsöves megfigyelések ezt támasztották alá.

Persze a háttérhatalom már kezdettől fogva sokat fáradozott azért, hogy ezeket az egyértelmű megfigyelési eredményeket hiteltelenítse, és természetesen mi más is lett volna az első nagy támadás ezen pozitív Mars-kép ellen, mint a csúcs-szabadkőműves H.G. Wells Világok harca c. műve, mely az elültetett tudatalatti félelemmel mind a mai napig meghatározza a kollektív emberi tudat viszonyát a földönkívüliekkel szemben!
Ugyanakkor a hatalmi elitnek a 20. század elejétől fokozatosan le kellett tiltania a valós csillagászati eredmények közzétételét is, mivel már akkor nyilvánvaló volt a távcsöves észleléseknél, hogy nem csak a mars-csatornák léte egyértelmű bizonyíték az értelmes életre, hanem a Hold és a Naprendszer belső bolygói körül is szembetűnő a földönkívüli jelenlét.
Ennek ellenére a 20. század ötvenes éveiig futószalagon születtek a sci-fi és fantasy-regények a marslakókról, és olykor a vénuszlakókról is, mivel az akkori kollektív tudat még realitásnak tartotta, hogy a Vénusz vastag felhőzete alatt egy civilizáció rejtőzhet.

És ilyen többé-kevésbé befogadó tudati állapotban jöttek el hozzánk akkor a naprendszerbeli, de más csillagrendszerbeli testvéreink is, hogy az akkor aktuális evangéliumi üzenetet átadják nekünk!


Nézzék, kedves Barátaink, ez a mai emberiség fő problémája : még mindig a letűnt Halak-korszak eszmeisége határozza meg mind a gondolkozását, mind az érzelmi életét. Viszont a jelen, a szent Most, vagyis a Vízöntő-korszak valósága már az ötvenes években szó szerint fénysebességgel elszáguldott mellette!

Mert mi is lett volna, ha az akkori hatalmi elit elfogadja a földönkívüli testvéreink segítségét?

Eltekintve attól, hogy azonnal „kitört” volna a világbéke meg az általános jólét, vajon akkor a természettudományunk még mindig azon erőlködött volna, hogy az általános iskolától a kötelezően összeollózott kis- és nagydoktorikig olyan fizikai világképet mutasson be, ahol pl. gravitációnak nincs elfogadott közvetítő közege, pontosabban a nagy semmi az? Vagy hogy ebben a durvaanyagi denzitásban ( sűrűségi szinten ) vánszorgó fény terjedési sebessége lenne a világegyetem abszolút standardja? Vagy a hivatalos űrkutatás még mindig futószalagon hamisította volna meg a Naprendszer bolygóiról szóló felvételeket, melyeken szinte minden ( eredeti ) felvételen látszanak a millió éves ősmúlt galaktikus háborúinak nyomai, különösen a Merkúron, a Holdon, a Marson, a Mars-holdakon, a Szaturnusz-holdakon stb., tele starwars-os űrhajóroncsokkal és kiürült katonai bázisokkal?

Nem, természetesen ezek nem történtek volna meg, mert akkor az emberiség az igazsággal szembesült volna, amely a lelki felszabadulás alapja.
Vagyis megismerhette volna pl. a teremtés kulcstörvényeit a Naprendszerünk különböző élethullámainak vonatkozásában is, vagyis azt az elemi tényt, hogy a naprendszerbeli bolygói civilizációk mind egy kicsit más rezgésszinten vannak, hogy ne zavarják egymást a fejlődésükben.

Rezgészint-különbség a Vénusz és a Föld között

Ez a rezgés-szétválasztás persze még csak a civilizációk kezdeti barbár fejlődési szakaszában fontos óvintézkedés, mivel ekkor még a félelemszülte test-ego-tudatosság dominál, és nem a szeretet-meghatározta lélek-egység-tudatosság.

Tudatosság és dimenziók

Ha aztán az ego-tudatosság civilizációja átlép egy bizonyos technikai színvonal-határt – ezt általában minden világkorszak végén kifejlesztett atombomba -, akkor megszólal az adott naprendszer halálharangja! – Ahogy ez a mi Naprendszerünkben is már számtalanszor megtörtént!

És úgy gondolják, hogy a fejlettebb bolygókon lakó testvéreink ezt ne tudták volna már előre évezredekkel ezelőtt? Mármint azt, hogy a földi emberiség Halak-korszak végén megint kifejleszti a tömegpusztító fegyvereit?
Mert nyilván már akkor megkezdték azt a hatalmas, isteni terv szerinti mentő munkát, mellyel enyhíteni akarták az elkerülhetetlen vég következményeit!
Mit gondolnak, ki volt valójában Thot, Krishna, Echnaton, Buddha, Tiánai Apollós, Mani stb. ?

Ők természetesen égi személyek voltak, de nem az egyházi teológia mennyéből jöttek, melynek angyalkás életképeivel egy kisgyermek figyelmét kb. tíz percig még le lehet kötni, hanem olyan magasan fejlett bolygói civilizációkból inkarnáltak, melyet akár Nirvánának is hívhatunk, ahogy ezt Buddha is tette, mivel szó szerint a Vénuszról, az 5D-s vénuszi életről beszélt!

Így most már megérthetjük végre, hogy valójában kik voltak azok, akik az ötvenes évek kulcs-üzeneteit átadták az emberiségnek, és azt is, hogy honnan jöttek, meg azt is, hogy miért! 

                                          *********


Egy másik bejegyzésemben részletes adatok találhatók a különböző földönkívüli lények fajainak származásáról és főbb jellemzőiről:








Nincsenek megjegyzések: