2012. június 14., csütörtök

A Iarga bolygó


                                   A Iarga




Kutatási anyag 2005-ből



Az alábbiakban egy igaz történetből közlünk részleteket. A sorsnak olykor egészen különös útjai vannak, mint a jelen esetben is: az idegenek egy 10 fényévnyire élő faja a közismert hollandiai üzletembert kereste fel, akivel közölték, már régóta megfigyelés alatt tartják a Földet, és őt választották ki kapcsolattartóként a tapasztalatcserére.



 Megjegyzés: Gondolom a kiejtés a JARGA lehet, mivel a névelőt helyeztek az angol kiejtést utánzó írott forma elé. 
DK

Stefan Denaerde



Beszámolóját 1969-ben adták ki először Hollandiában, a munka azóta 11 utánnyomást élt meg, és sok-sok tízezer példányban kelt. A szerző „tudományos-fantasztikus regényként” kategorizálta munkáját, hiszen az abban foglaltakról úgy érezte, bármennyire is megtörtént és igaz eseményeket dolgoz fel, mégsem hinné el neki senki. Az első kiadás óta számos kísérlet történt az anyagban szereplő kijelentések igazolására, sikerrel.







A Iarga-beliekkel kapcsolatot tartó Stefan Denaerde és az őt felkereső világhírű ufókutató Stewens Wendele.





A szerző magasan képzett műszaki mérnök, ám az építészetben is otthonosan mozog. Európában számos multinacionális cégnél tölt be vezető szerepet, jó néhány vállalatnak tulajdonosa. Magánéletének védelme érdekében az idegenektől kapott álnevét használja: Stefan Denaerde (Stef van den Earde)



190 cm magas, 115 kg-os izmos férfi, aki konzervatív és rendkívül drága öltönyöket visel, szívélyes és nyitott, mindig azt mondja amit gondol és azt gondolja, amit mond. Keveset beszél magáról, és akivel éppen tárgyal, mindig a szemébe néz. Nem a fantáziájáról ismerik, éppen ellenkezőleg. Megbízhatóságáról és szavahihetőségéről.



Hága elit részében lakik, több százezer dolláros, parkkal övezett villában. Nincs szüksége népszerűségre, nem tart előadásokat az idegenekkel való találkozásairól, nem ír cikkeket, nem ad interjút.



Tapasztalatai valósak és ellenőrzöttek! Az Iarga-beliekkel való találkozásai során igen sokat foglalkoztak az emberiség valós történelmével, a „honnan jöttünk, hová megyünk” kérdéskörrel. Megtapasztalta írott történelmünk pontatlanságát, a mindenkori hatalmi csoportok saját szájízük szerinti formálását. Megmutatták neki, milyen jövőbeli eseményekhez vezet, ha az emberiség nem változtatja meg útját, azt is, hogyan élhető túl a jövő a megfelelő intézkedések időben való meghozatalával. Meglehetősen elkeseredett az érdektelenség láttán, azon, hogy a forradalmian új információk mennyire hidegen hagyják az érzéketlen, önmaga pusztulásába rohanó emberiséget.



A Iarga-beliek összehasonlították társadalmi rendszerüket és életfelfogásukat a miénkkel, leírták fejlett technológiájukat, az ember helyét a szélesebb Világegyetemben, és azt, hogy mit rejteget számunkra mindez a jövőben. Az első találkozások után a kommunikáció más formáját választották az idegenek Az információt egy űrhajó fedélzetén felállított mechanikus szerkezet közvetlenül továbbította Stefan Denaerde tudatába.  Egyszer, nem tudni mi módon, a NATO kommunikációs szakértői valamiképpen észlelték a bejövő jeleket, és igencsak érdeklődővé váltak a csak Hága közelében fogható, szélessávú és szokatlan karakterisztikájú jelek forrása iránt. A NATO hírszerzők attól tartottak, hogy a bejövő jelek valamiképpen interferálhatnak rendkívül költséges berendezéseikkel és ezért komoly dollár ezreket költöttek annak kiderítésére, mit is történik valójában.



A különös jelek sugárzása délután négykor kezdődött, és egy órán át, vagy olykor tovább is eltartott, a hétnek akár több napján is.




A kezdetek









Az Oosterscheldt-öböl, ahol az 1960-as évek végén Stefan Denaerde találkozott az idegenekkel.





Stefan Denaerde a Iarga-beliekkel egy hajóútja során került kapcsolatba, amikor iránytűje elromlott és egy közeli kikötőbe igyekezett. Egyszer csak a kikötő jelzőfényein kívül koromfekete sötétségbe kékes-fehéres ragyogás vegyült, és zümmögő hang hallatszott. Hatalmas lapos tárgy lebegett a víz színén, a fény forrása. Valaki a vízbe esett róla, s ő reflexszerűen megmenteni igyekezett. Idegen űrhajóra került. Pánikszerű félelem töltötte el a Iarga-beli asztronauták láttán. A korong-alakú szerkezet mint valami platform úszott a víz felszínén, rajta lassú léptekkel közeledtek feléje a másfél méter magas, rövid törzsű, térdig érő kezű, szkafandert és sisakot viselő földönkívüliek. Az idegenek angol nyelven szólították meg és beszédbe elegyedtek vele. Hálájuk jeléül különleges dolgot adtak neki ajándékba, a gyémántnál sokkal keményebb, viszont könnyebb, rétegesen szupravezető, szupermágnesessé tehető fémet.



Ezután Stefan Denaerde kérdéseket tehetett fel az idegeneknek. Tudatták vele, hogy az emberi kultúra jelenlegi állapotában messze nem alkalmas arra, hogy kozmikus civilizációként működjön. Ebben leginkább saját kultúrája és viselkedésrendszere gátolja meg. Megemlítették az indiánok, a négerek és az ázsiai népek ellen irányuló népirtásokat. Közölték, hogy galaktikus törvényeket sértenének meg, ha bármilyen technikai információt adnának át, hiszen azt úgyis önmagunk és mások ellen fordítanánk.



A Iarga-beliek lehetővé tették számára, hogy néhány napot az űrhajójukon töltsön. Figyelmeztették, ettől boldogabb nem, de mindenesetre bölcsebb lesz. Előtte azonban lehetőséget kapott családja értesítésére, hogy ne keressék. Később minden a megbeszéltek szerint történt.







A Iarga űrhajó fedélzetén



Amikor Stefan Denaerde ismét a fedélzetre lépett, a Iarga-űrhajó a víz felszínén lebegett, az öbölben. Inkább pózna volt fokokkal, mint létra, melyen lemászott a belsejébe. Egy kisebb terembe ért, ahol hihetetlen bonyolult berendezések hálózták be a falakat és a mennyezetet. Az egyetlen felismerhető berendezési tárgyat orsók és hengerek jelentették, valamint a padló vonalában egy egészen földinek ható fémajtó, rajta nyitógomb. Az egyik sarokban íróasztalszerű valami, felette hatalmas képernyő. Helyet foglalt mellette.







Egy tipikus Iarga-beli emberszerű lény.




Elmagyarázták neki, a nyelv, melyet használnak, a Világegyetem közös nyelve. Pontosan ugyanaz a nyelv, melyet a sumérok is használtak, illetve őseik és leszármazottaik. Stefan Denaerde nem fogja érteni a szavak jelentését a maguk valójában, de megérti a tudata segítségével.



Eleinte személyes jellegű kérdéseket tettek fel neki. Az idegenek nem voltak közvetlenül jelen, mert Stefan Denaerde attól tartott, jelenlétük sokkolni fogja őt. Azonban a képernyőn keresztül bepillanthatott a szomszédos, mintegy 15 méter átmérőjű, három méter magas navigációs terembe. Különös módon a legtöbb berendezés és kezelőpanel a padlón volt fölhalmozva, keskeny átjárókat hagytak köztük a közlekedésre, itt-ott pedig a plafonig érő fémszerkezetek látszottak. Szinte minden sötétkék volt, majdnem fekete. Éles kontrasztot teremtve a színes, majdnem fehér, fluoreszkálva világító kezelőgombokkal. A boltozat fényéből Stefan Denaerde arra következtetett, hogy talán üvegből készült.



Lenyűgözte a technika e szokatlan összeállítása, és észre sem vette, hogy tulajdonképpen senkit sem lát. Amikor felkapcsoltak egy erősebb fényforrást, hogy végre megpillanthassa őket, egy tárgyalóasztal körül üldögélő nyolc Iarga-beli lény látványa szinte sokkolta a félelemtől. Leginkább a hipnotikus tekintetüktől rémült meg. Fizikai felépítésükből arra következtetett, hogy még egy felbőszült gorilla elől sem térnének ki. Hajuk rövid és különböző színű volt, a sötétbarnától a fehérig. Gyorsan és könnyedén mozogtak, helyváltoztatásuk tükrözte hatalmas erejük. Kék, selyemből készült egyenruhát viseltek, háromnegyedes ujjal, mély V-alakú kivágással. Alatta régies, magas nyakú fehér inget. Derekukon aranyszínű öv, molekula-szerkezet jellegű formákkal.



A kezdeti kérdések után 3D-s filmeket vetítettek a hatalmas képernyőre. Innen az ismeretek nagy része. Először a Iarga csodálatos képe jelent meg, ahogy a kozmoszból látszik…







A Iarga



A Iarga kicsit több, mint tíz fényévre található a Földtől. Habár lakosainak eredete és fizikai felépítésük jellege pontosan azonos a földlakókéval, jelentős különbségek vannak mégis köztünk, melyek bizonyára az eltérő planetáris adottságokból adódnak.



A Iarga kékes színben pompázik, ahol központi csillagának fénye képes mélyebbre hatolni a felhők között, ott rózsaszínes foltok bukkannak fel. Legszembetűnőbb jellegzetessége a két hatalmas, koncentrikus gyűrű, mely övezi. Tengelyforgása jóval lassabb a Földénél, ezért a nálunk megszokott váltakozása az éjszakáknak és a nappaloknak nem olyan mérvadó. A mienkével összevethető nagyméretű és felszíni adottságú hold keringett körülötte.







A bolygót behálózó torpedóvonat-rendszer vázlata.




A Iarga nagyobb a Földnél, a nehézségi erő majdnem 3g, a légköri nyomás megközelíti a 7 atmoszférát, némileg magasabb nitrogén és ammónia tartalommal, mint a mi légkörünkben. Az átlagos szélsebesség jóval nagyobb, mint nálunk, a sűrűbb légkör, a nehéz esők, a légköri áramlások olyan erős viharokat produkálnak, melyeket egy védtelen ember nem tudna túlélni. Amikor kiderült, hogy a másfél méternyi csapadékot adó eső nem is olyan ritka, akkor mindjárt érthetővé vált az egész.



Az egyik legfontosabb különbség, hogy a bolygó felszínét szinte teljes egészében víz borítja. Lentről, a sűrű légkör miatt, sohasem látják a holdjukat és a csillagokat. A légkör magasabb részeiben állandóan köd terjeng, ami megszűri a napfényt. A kék és a zöld csak a köd időszakos ritkulásakor bukkan fel, talán ezért a vonzalom e színek iránt.







Egy tipikus Iarga-beli gyűrűház metszete.




A szárazföldet mindössze különböző szigetek sorozata adja, ezek összterülete alig haladja meg Ausztráliáét. A kevéske szárazföldet is sűrűn rázzák meg a földieknél sokkal erősebb rengések. A szigeteket magas oszlopokra épített hidak kapcsolják össze. Ezekben cső alakú csatornákban hatalmas sebességgel száguldanak a vonatok.








Egy Iarga család. Igen magas szintű náluk a csoportszellem.




A szigeteken hatalmas pályaudvarok és ipari létesítmények találhatóak. A terület nagyjából 6-10 km-es alapélű háromszögekre van osztva. A hegyoldalakat is beépítik, teraszos technikával. A házak gyűrű alakúak, üvegből épültek, a gyűrűk közepén a természet ellen védett, fűtött, közösségi kerttel. Egy-egy apartman mérete 20 x 20 x 6 méter. A házak átmérője 300 méter, magasságuk 135 m. Hasonló gyűrűházak a tengereken lebegve is megtalálhatók.  Harminchat ház – egy háromszögben. Körülbelül 10.000-en laknak benne egyenként. A népsűrűség 6000 fő/négyzetkilométer.



Ilyen szűkös szárazföldi terület - a mi jelenlegi ismereteink szerint - messze nem elég milliárdnyi egyedből felépülő társadalom táplálására. Élelmiszertermelésük elképesztő hatékonysága jelenleg nem elérhető a földi tudomány számára.



A földihez képest rendkívül nagy népsűrűség erősen túlszocializált társadalmi rendszer megteremtését igényelte.  Csak az a társadalom, mely folyamatosan igényli mentális képességei fejlesztését, miközben az összes agresszív megnyilvánulást túlhaladja, lesz csak alkalmas arra, hogy elérje a kapcsolat ilyen szintjét szülőbolygójával. Az emberiségnek jelenleg nincs meg ez az adottsága.







A Iarga-beliek







Antigravitációs repülőgép.




A természeti körülmények miatt alacsonyak, igen fejlett izomrendszerrel, különösen a lábaikon. Különösen védett a koponyájuk, szemeik mélyen ülnek. Járás közben gyakran megállnak pihenni, miközben csak a fejüket mozgatják. Óvatosan és aprókat lépnek, mintha jégen járnának.



Eredetük szerint kétéltűek és erősen kötődnek a vízhez. Testük áramvonalas mint a fókáké, rövid szőrzet fedi. Kezük és lábuk nagy és széles, ujjaik között úszóhártyák feszülnek. Igazából nincs összehasonlítási alapunk földi, úszó lényekkel. Kisebb, bálnaszerű állatokat is képesek megölni, torpedóként nekiúszván, hogy aztán a csoport többi tagja segítségével partra vonszolják.



Szexuális motivációik jóval kisebbek az emberénél, talán mert kevesebb örömet találnak benne. A szexuális vonzóerő növelését szolgáló praktikákat nem alkalmaznak; fülbevalót, arcfestést, mellnagyobbítást, stb. Ezért nem szükséges testüket sem úgy beborítani, ahogy mi tesszük. A szaporodási indíttatás náluk a szerelemből következik, és nem a hirtelen megkívánásból. Ebből a szempontból mi abnormálisnak tűnünk a számukra.



A népességnövekedés lassú.



Gyenge pontjuk az individuális fejlődés.







Larga-beli városkép madártávlatból.




Gazdasági-ipari élet



Világukban ismeretlen a pénz fogalma. Semmi mással össze nem hasonlítható egyetemes kozmikus gazdasági rendszerük van. A tökéletességet kétféleképpen lehet megvalósítani: mindenki ugyanannyit birtokol, illetve senki sem birtokol semmit. Ez utóbbi sokkal hatékonyabb. Csak egy önző ember hiheti azt, hogy jobb olyan világban élni, ahol létezik diszkrimináció. Hiszen valamennyien tudjuk, a föld 6 milliárd lakója által megtermelt összes javak 90%-a mindössze 30 család kezében összpontosul. Láthatjuk mit érünk ezzel! És hova jutunk…?









A termelés és elosztás kisszámú csoport kezében van. Ezeket trösztöknek hívják. Sok millió alkalmazottjuk van. Vannak elsődleges trösztök, ezek közvetlenül a felhasználókat látják el, míg a másodlagos trösztök az alapanyagokat állítják elő. Semmiért nem kell fizetni a Iargán, csak regisztrálni. A számítógépes rendszerek összeköttetésben állnak egymással. Nem lehet mindent megvásárolni. A nagy és értékes dolgokat, mint pl. egy ház, autó, vagy műtárgy, csak bérelhető. Az olcsó eszközöket nem kell lehet bérelni, mert az nem lenne hatékony. Regisztrálni kell őket. De mivel a regisztráció életfogytig szól, ezért majdnem olyan, mintha a tulajdonosa lenne az illető. Halál esetén a tulajdonlás visszaszáll a trösztre. A szervízellátások és szolgáltatások is regisztrálásra kerülnek, de ezek tulajdonképpen a megrendelőé lesznek.










Kisebb távolságra használt Iarga űrhajó.





Mivel minden és bármikor elérhető, ezért nincsen szükség arra, hogy a lakosok készleteket halmozzanak fel otthon.



Gyáraik többnyire csillag alakúak, nagyjából 1 km átmérőjűek,  torpedóvonat-pályák százai vezetnek az épületbe. A kontrolszobában tevékenykedőkön kívül alig negyven ember irányítja a termelést.







Tipikus városkép.




És miként építenek házakat? Először megépítenek egy komplett gyárat, majd ez a gyár elkészíti a házak elemeit, aztán összerakják az épületeket, végül felszámolják a gyárat.



A mezőgazdaság teljesen automatizált. Mintegy 20 gép dolgozik szorosan egymás mellett a 250 m széles és 10 km hosszú földdarabokon. Egy-egy szerkezet 100 méternél is szélesebb, folyamatosan mozog a parcella fölött. A fertőtlenítő- és táplálószerek a központi szállítóvonalon érkeznek, tartályokban. A gép berakodja önmagába a tartályokat, és kiszórja a megfelelő anyagokat a megfelelő időben. A talajt halálos sugarakkal teljes egészében sterilizálják, mielőtt elültetik a magokat. A hatékonyság így maximális.



A tengeri halászat is hasonló hatékonysággal működik.







A Iarga társadalom







Iarga anyaűrhajó.




Szinte mindent csoportosan végeznek. Közösen gondolkoznak és betű szerint engedelmeskednek szociális törvényeiknek. Barátságban és szeretetben élnek a csoportban és a csoportért. Mindig szoros családi közösségben tartózkodnak, és így is élnek.



A magas szintű kultúra megteremtéséhez három dologra volt szükségük: szabadságra, igazságosságra és hatékonyságra. A hatékonyság már-már vallásos fogalommá vált körükben. Kellő hatékonyság nélkül világuk pillanatok alatt összeomolna. Az utak a teljes terület mindössze 5%-át foglalják el, így marad elég tér a mezőgazdasági termelésre, de az erdők számára is, melyek a regenerálódást szolgálják, de egyben oxigénforrások is.



A tömegközlekedést és a szállítást teljesen automata, kb. 400 km/órával haladó  torpedóvonatokkal bonyolítják le. A pályáik nyílegyenesen futnak át a tengerek és szárazföldek fölött. A pályát tartó tornyok a már viszonylag nyugodtabb vízben lebegő bójákhoz vannak rögzítve. Személyszállítást szolgáló repülőgépeik nincsenek, hiszen az már egyrészt megosztaná a társadalmat, másrészt messze nem olyan hatékony, mint a vonat. Meglehetősen kedvelt szórakozás a hotel-vonatozás, amikor úgy 25-en összefognak, ellátják magukat mindenféle enni- és innivalóval, és nekiindulnak a nagyvilágnak, mintegy véletlenszerűen, amikor aztán elérnek egy nagyobb csomópontot, pár napot ott töltenek, majd mennek tovább.



Nagyon ritkán használnak gépkocsikat. Általában akkor, ha egy-egy család felkerekedik valamelyik regenerációs központba.



Legfontosabb alapelvük a tökéletes szabadság. Senki sem hirdethet szabadságot úgy, hogy egyik kezében fegyver van... Nekik nincs. Van mit tanulni tőlük.







A Iarga leszállóegység távozása









Nincsenek megjegyzések: