2012. február 24., péntek

Kommunikáció

A telefon egy nagy lépés volt az emberi kommunikáció fejlődésében. Segített minket megismerni és megérteni magunkat és egymást. Az internet elterjedése még nagyobb lépés volt. Megváltoztatta az életünket. Mindez semmi ahhoz képest, ami most van kialakulóban. Egyre többen tudnak gondolataik segítségével kommunikálni.




 Telepátia? Ez nem új dolog ám!. A természeti népek, és a spirituális mesterek képesek voltak erre régen is. Sőt, ha minden igaz, a régi letűnt civilizációk is használták. Csak mi eddig valahogy elfelejtettük. Sőt tiltották. Aki ilyenekről beszélt, azzal számolhatott, hogy ideggyógyintézetbe zárják és úgy "megkezelik" hogy az életben ilyen nem jut többé az eszébe.

 Ma már egyre több gyerek születik ezzel a képességgel úgy, hogy nem is veszíti el. Figyeljük csak meg, egyre több felnőtt tudja kitalálni mások gondolatát. Különösen mély lelki kapcsolat során! És ez nem függ a távolságtól! A kvantumfizikusok ezen nem csodálkoznak, mert ők meg tudják tudományosan magyarázni. Jógik és más magasan fejlett spirituális személyek természetes módon tudnak telepatikusan kommunikálni. Ez a képesség tanulható, fejleszthető!

A napokban olvastam, hogy az agy vizsgálata során a tudósok rájöttek, hogyan működik az agy ezen funkciója, és olyan gépet szerkesztenek, amivel olvasni tudnak mások gondolatában. Ez már nem lenne egyértelműen pozitív . A telepátiának vannak erkölcsi szabályai, és ezt be is tartható, ha ember-ember kapcsolatban jön létre.

Rajtunk kívül elképzelhetetlenül sok élőlény létezik az Univerzumban. Sokan közülük rendkívül fejlett  kommunikációval rendelkeznek. Láthatjuk a mozifilmjeinkben is a példákat. Rengeteg sci-fi és fantasy úgy íródott, hogy a szerző tudatával összekapcsolódott egy forrással, ahonnan szinte automatikusan letöltődött az anyag. Ezeket a dolgokat csak úgy kitalálni nem lehet. Miért van az, hogy csak úgy jár a keze az írónak és a festőnek? Közben szinte nem is gondolkodik? Valahonnan csak jön az az infó!

Hosszú évekkel ezelőtt elkezdődött egy folyamat, amikor is egyre több ember tudott kapcsolatot teremteni földönkívüliekkel, telepatikusan. Ma már ott tartunk, hogy hetente, sőt naponta jelennek meg az ilyen üzenetek az interneten. Miért is?

 Mert  égi rokonaink olyan információkat közölnek velünk, amit jó, ha minél több ember megismer. Egyszerűen szükségünk van erre.  Tanácsokat kapunk, és reményt, hogy nem vagyunk egyedül a nagy bajban! Segítik tevőlegesen is az emberiséget. Most már megtehetik. Itt vannak velünk és várják, hogy végre találkozhassanak velünk szemtől-szembe. Óriási szeretet árad az üzeneteikből, és a vágy, hogy végre segíthessenek kiemelni minket az elnyomásból!

 A földi hatalom nem akarta, hogy tudjunk erről. Sokmindent eltitkolt előlünk. De most vége. Bármelyik nap beindulhatnak az események, melyek azt a célt szolgálják, hogy végre fény derüljön az igazságra. 

Akik nem hisznek ebben, lehet, hogy őrültnek tartják az olyanokat, mint én. Azoknak azt szoktam mondani, hogy ki is az őrült a közhiedelem szerint? Az, aki kilóg a sorból, aki másképp gondolkodik, mint a többség. Pedig mindig az ilyen emberek vitték előre a világot!!  

Szerintem Einstein mondta ki az igazat:  "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Akik csak a régi módon tudnak gondolkodni, azok csak újabb és újabb köröket tesznek, egészen addig, amíg ők is el nem fogadják az igazságot.




A Galaktikus Föderáció, másnéven a Fény Galaktikus Szövetsége készen áll arra, hogy felfedje magát hivatalosan is, és elénk lépjenek a javaslataikkal. Ők nem akarnak minket lerohanni és meghódítani. Tiszteletben tartják a szuverenitását a Földnek. De az égi vezetéstől azt a feladatot kapták, hogy ne hagyják megsemmisülni az emberiséget.  Fejlett technikájuk és óriási tapasztalatuk segítségével egy jobb társadalmat fogunk létrehozni.... itt...most nemsokára.....mi magunk....emberek!

 Ez már biztos.

 Itt az idő! 




Nincsenek megjegyzések: