2012. május 11., péntek

Bill Brockbader azaz Bill Wood



2012. jan. 18.  - írta Zoltán
[update jan. 28./feb. 6. lsd alul] 

Bill Wood (igazi nevén Bill Brockbader) azt állítja, az amerikai hadseregben szolgált először rakéták irányításánál, és szuperharcos kiképzést kapott. A 90-es években sok információt gyűjtött titkos projektekről és munkát végzett a Looking Glass technológiával kapcsolatosan.

 Erről is szó van ebben a Project Camelot interjúban.

Ebben a rövid ismertetőben inkább az interjú utolsó részére koncentrálunk (1:59-től), amelyben arról beszél, hogy a Looking Glass (jövőbe látó berendezés) 2012 híres dátumára vonatkozóan mindig ugyanazt a jóslatot mutatta: az összes idővonal egybefutott.

Mindegy, milyen tetteket idéztek volna elő, vagy melyik idővonalat tekintették, mindegyik esetében ott vége volt és egybeestek. Az, hogy mi történt, nem tudja, de úgy tűnik, ez az világot irányítók végét jelenti. Woodnak most az a felfogása, hogy ez a régi világ végét jelenti, tehát egyfajta felemelkedés az emberiség számára. Azt is igazolta, amit Dan Burisch mondott "sárga diszkről" (Yellow Cube), ugyanis hogy azt nagyon nehéz volt kezelni, mert mindig a néző érzelmi/mentális állapotától függően mutatott megfelelő kimeneteleket. Most állítólag a Looking Glass-ok már nem működnek, inkább azért, mert nincs rájuk szükség, hiszen 2012 utánra már használhatatlanok, a sárga diszk pedig szintén használaton kívül van.

2012-vel kapcsolatban: Dan Burisch két idővonalat említ - T1 és T2 - melyek közül az egyik katasztrófával jár, a másik egy pozitívabb. Azt hiszem, hogy Wood ezt a képet másképp mutatta be, úgy, hogy ez a két idővonal 2012 után már nem tért el egymástól. Tehát mindegy, hogy mi történt 2012-ig, T1 vagy T2, utána már mindegyik vonal azonosnak mutatkozott, vagyis csak egy jövő létezett 2012 után. A két idővonalat Burisch szerint úgy választották el, hogy ezek interlacelt képek voltak, vagyis gyorsan váltakozva jelent meg két jövő idővonal. Wood szerint tehát 2012 után már nem volt váltakozás, csak egy tiszta kép. 

 Azt, hogy ezt hogyan értékeljük, hogyan magyarázzuk, megint más. Ő azt mondja, őt azzal bízták meg, hogy validálja a gép eredményét - hogy csak egy idővonal van - és ő arra jutott hogy ez valóban így van. És ő úgy értelmezi, hogy ekkor egy új tudatosságba lép az emberiség, ezért megszűnnek az eddigi idővonalak, "egybefutnak".

A kritikát illetően, egyesek azt mondják, nem szolgálhatott úgy a hadseregben, ahogyan állítja (nem létezik 9-es SEAL team), másrészt hogy túlságosan optimista képet fest a jövőről és 2012-ről, ahogyan egy mágikus pillanatban véget ér a manipuláció és megtévesztés - legalábbis ő mintha ezt sugallaná. A Camelot interjúkhoz híven a nézőre van bízva, mit fogad be és mit utasít el ebből.

Kérdések és válaszok Bill Woodhoz (január vége)

 

3 héttel az interjú után Bill Ryan, Kerry Cassidy a Project Camelottól és David Wilcock egy "kérdések és válaszok" beszélgetést tartottak.

Az eredeti interjú után Bill Wood és David Wilcock kapcsolatba léptek egymással, és kiderítették, hogy tulajdonképpen ugyanazon dolgoznak, és mikor összehasonlították a "jegyzeteiket", szinte azonos következtetésekre jutottak. Szerintük valami nagyon nagy esemény fog történni, ami teljesen fel fogja forgatni a világot, és inkább pozitív értelemben. Erről konkrétan azonban nem beszéltek, nehogy megakadályozzák vele az eseményt.

A beszélgetés első része arról szólt, hogy a Navy SEAL-ek, aminek állítása szerint tagja volt Bill Wood, vádolták őt azzal, hogy rossz fényt vet rájuk. A SEAL-ek a tengerészet speciális kiképzésű osztagjai, akik nehéz feladatoknál, bevetéseken vesznek részt, például túszok kiszabadításán, vagy bin Laden legyilkolásában, legalábbis hivatalosan. Egyes SEAL tagok egy Camelot elleni pert fontolgatnak. Wood elmondta, hogy a "top secret" fölötti kategóriákban különböző színű "kitűzők" vannak, neki indigo színű volt, és ezek a különböző színek egymásról sem tudnak. Tehát nem hierarchikusan szerveződnek egymás fölé, hanem a top secret után egymás mellett párhuzamosan léteznek a szinek, épp azért, hogy gyorsan és hatékonyan ki lehessen törölni a létüket, meg hogy ne legyen ember, akinek van áttekintése túl sok mindenről. Ez túl nagy veszélyt jelentene.

Wood-nak a távolbalátó és pszichikai képességeit is alkalmazták. Éppen ezért a Looking Glass projektbe beavatták és vártak tőle megoldást a 2012-es problémára. Ez még a 2000-es év előtt történt, azóta ennek már sokkal nagyobb irodalma és híre van/volt. Wood körülbelül egy hétig dolgozott csak ezen és az elején mutattak neki egy LG-t, amely lehet, hogy az igazi kicsinyített mása volt, és az LG történelméről sem világosították fel (ti. hogy részben a sumer pecsét/tekercsekből származik). Wilcock szerint a T1 és T2 idővonalak oka a Montauk-i események, amik a bázis végéhez vezettek, vagyis túl nagy energiát használtak, túl nagy kaput nyitottak a téridőbe, amikor a bázis megsemmisítésére behoztak egy szörnyet, mely a projekt befejezéséhez vezetett.

Wood a Holdon és Marson levő bázisok ügyéről sejtelmes módon annyit mondott, hogy vegyünk egy nagyon jó távcsövet, és nézzük meg, hogy van-e ott valami, ami emberekre emlékeztet vagy sem. Ez utalás lehet Richard Hoagland (és mások) munkáira.

Végül Wilcockkal együtt azt mondták, hogy a Dan Burisch által emlegetett "mikróféreglyukak", amik szerinte a 2012 körüli években érkeznek a Napból a Földre, az okai annak, hogy tudatossági változás megy végbe (és egyben az indok arra, hogy a Looking Glassokat és az egyéb csillagkapu és féregjárat technológiákat ki kell kapcsolni erre az időre, mivel pont ezek használata okozna katasztrófát). Azt mondták, hogy az emberi testben is megtalálhatók ezek a "részecskék", és ezek alkotják az átjárást a lélekhez vagy a magasabb rendű testekhez. Wood és Wilcock is hangsúlyozták, hogy most egyre fontosabb a megfelelő éberség, mert egyre inkább az jön létre, amit kigondolunk és könnyen azt teremtjük meg, amitől félünk, ha ez a domináns érzelem.

Livestream interjú (2012 február 5.)

Ebben az interjúban Bill először a Las Vegas-i rendőrség visszaéléseiről számolt be, amiket személyesen tapasztalt, utána kérdésekre válaszolt. Az derült ki, hogy a korábbi interjúkban Bill már eljutott a titoktartási esküjének határához, ezért több részletet nemigen akart közölni a katonai berendezkedést illető kérdésekre, hanem inkább általános filozófiai témákra terelődött a szó. Ezeket már másoktól is hallottuk és ezért nem hoztak sok új információt. Kerry is megjegyezte egy blogbejegyzésben, hogy ez az interjú nem szolgált sok új dologgal, de meg kell érteni, hogy az insidereknek más és más az "új", nem tudhatják, hogy pontosan mennyi része az ő vallomásuknak az, amit mások már lefedtek. Az insiderek élete nem egyszerű, és meglehetősen rossz tapasztalat nekik, ha még ráadásban ezért is támadják őket.





Nincsenek megjegyzések: