2012. március 1., csütörtök

Üzenet 2012. feb. 25.




2012. február 25.


© Greg Giles

Message from the Galactic Federation of Light 2/25/12


Kéz a kézben fogjuk legyőzni az összes akadályt előttünk. Senki és semmi sem létezik, mely utunkban állhatna. Ti, harmadik dimenziós emberekként nagyobb kihívásokkal és hányattatásokkal is boldogultatok, mint amit ma megtapasztaltok, és hiszünk bennetek, mindnyájatokban, és tudjuk, utazásotok ezen utolsó nehéz idején keresztül tudtok menni együtt, és kiemelkedtek ebből a felemelkedettebb birodalmak fényébe. Ez a célotok. Ez a fő oka jelenlegi megtestesüléseteknek, és már majdnem ott vagytok. Semminek se hagyjátok, hogy lelassítson, vagy megállítson most titeket, hiszen semmi sem képes erre.


Próbáljatok mindent kihívásnak tekinteni, melyet szándékosan helyeztek elétek, hiszen valóban ez a helyzet a leggyakrabban. Próbáljátok meg, hogy ne úgy szemléljétek gondjaitokat, hogy azt gondoljátok: „ó, szegény én, egy másik gond”, hanem inkább tekintsétek ezen akadályokat egy másik kihívásnak, melyet legyőztök majd, és sokkal erősebben bukkantok fel a másik oldalon. Így látjuk utazásotok minden lépését az úton, és ez a megjelenítési technika talán sokatokat segít akaratotok és eltökéltségetek másik próbatételébe igyekezni még, megújult életerővel és lelkierővel.


Előbbre fenn, jobb napokat látunk mindnyájatok számára, sokkal jobb napokat, azonban további kihívásokat is látunk. Készítsétek fel magatokat mindkettőre, és sokkal jobban lesztek e kihívást jelentő időszakokon át mindvégig. Hosszú utazásotok során kihívásokban részesültetek, és kikényszerítették tőletek, hogy valahogyan így, vagy úgy felülkerekedjetek, azonban segítséget és útmutatást is kaptatok fentről, még ha emberi családotokból mást nyertek is meg ebben az erőfeszítésben.


Ma sokatokat látunk fivéreitek és nővéreitek megsegítésére jönni, és el vagyunk ragadtatva az egymás iránti testvéri szeretet kimutatásán. Milyen messziről érkeztetek el ti mind ilyen rövid időszak alatt. Mindnyájatoknak van csillagcsaládotok, akik csodálattal nézik törekvéseiteket egymás megsegítésére a szükség idejében, és oly büszkék mindegyikőtökre. Képesek lesznek kifejezni nektek érzéseiket személyesen az elkövetkező napokban, amikor élvezni fogjátok a velük való hosszú ideje megérdemelt újraegyesülést. Ezt a napot gyorsan látjuk közelegni, és minden egymást követő nappal további akadályok elmozdítását látjuk, melyek ma elkülönítve tartanak minket.


Sok folytatja fejlődését a színfalak mögött, és szeretnénk megosztani veletek egy kicsit abból, ami folyik. Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége számos részleggel rendelkezünk, kiknek feladata bármely ellenséges erő felkutatása és semlegesítése, mely akadályozni akar minket, ahogy felajánljuk segítségünket világotoknak, ahogyan ti is. A világotokban itt szembekerültünk egy meglehetősen tekintélyes méretű és erejű harcoló erővel, azonban semmi sincs, amivel ne foglalkoztunk volna előtte, és semmi sincs, amit ne tudnánk kezelni bármely módon. Csapataink aktívan felderítik ezen ellenséges erőket, és felderítésükkel semlegesítjük őket, és eltávolítjuk őket az űr e területéről, abbéli próbálkozás nélkül, hogy az ezen űrhajókon belüli bármely személyzetnek ártanánk, habár ugyanez nem mondható el a velünk szemben állókról, hiszen folyamatosan megpróbálnak ártani személyzetünknek mindennel, amivel bírnak.


Mi, a felsőbb dimenziókból nem engedjük meg érzelmeinknek, hogy felülkerekedjenek rajtunk, és e katonákat lelkekként látjuk, akiknek több fejlődni- és tanulnivalójuk van még előttük, ahogyan mindnyájunk előtt is. Ebben a világegyetemben senki sem fejezte be az összes leckéjét, és nem tanult meg minden tudnivalót, és amikor az egyén ezt felismeri, a tudás és bölcsesség nagyobb sugárútjaira nyíló ajtó nyílik meg.


A titkos Szövetkezés katonáinak börtönbe vetésével, ők majd egy átképzési programot kezdenek el, ahol először megtudják, miért harcoltak és kockáztatták [testi épségüket érintő] nagy személyi sebesülést és miért életüket. Épp annak megtudásával, ki áll ezen erők és kormányaik mögött is, e férfiak és nők nagy része jókora hitetlenséget tapasztal meg, és inkább azt választja, hogy elhiggyék,  félrevezetik őket. Csupán miután erről világos bizonyítékokat mutatnak nekik, akkor kezdenek el hinni abban, hogy talán hazudtak nekik, és sok kormány és katonai erő mögötti fortélyos és szívtelen elmék becsapták őket.


A rehabilitációs program részeként megengedjük e férfiúknak és hölgyeknek, hogy munkánkat és társadalmi környezetünket megfigyeljék maguknak. Itt megfigyelhetnek minket természetes környezetünkben, és elkezdhetik felismerni, talán először, hogy nem ellenségek vagyunk, és világotokban egy küldetés okán vagyunk, és nem hódítani, fosztogatni és rabul ejteni, ahogyan azt időről időre mondták nekik katonai elöljáróik kiképzési programjuk részeként, hanem az emberiséget szolgáló küldetésen vagyunk itt, hogy segítsünk nekik a sok változást véghezvinni, melyek előreviszik társadalmatokat nagyban, és megszabadítják a szenvedéstől az összes férfit, nőt és gyermeket bolygótokon. Ez az, amit teszünk, habár sokan utasítják el egy időre, hogy ezt elhiggyék, végül a legtöbb igenis elérkezik dicséretre méltó szándékaink felismeréséhez.


Világotokon belül sok nem katonai személyzet is van, akiket belekevertek abba a propagandába, hogy mi itt ellenséges szándékkal vagyunk, és mivel mi magunk nem terjeszthetjük ki ezekre az egyénekre ugyanazt a rehabilitációs programot, mint a többiekre, ezt a feladatot a Fénymunkásaink valósíthatják meg a területen. Ez egy olyan terület, melyre jobban felszereltek vagytok, és kérünk titeket ez alkalommal, osszátok meg fényeteket és igazságotokat arról, kik vagyunk, és mik a szándékaink itt. Ez végül megtisztítja majd az utat újraegyesülésünkhöz veletek, ahogy eltávolítjuk a még megmaradt akadályokat ösvényünkről.


Fennmaradtak sokan világotokból, akik, félnek tőlünk, és nekünk igenis versenyeznünk kell a soha véget nem érő, televíziótokon és filmiparotokon át bemutatott propaganda parádéval. Értjük, hogy sok ember eléggé érzékeny az ilyen közvetítőn keresztül átnyújtott információkra, és valóban rendelkezünk tervekkel, hogy a hazugság ilyen gátjait közömbösítsük, és hogy azoknak, akiknek még tisztább képet kell meglátniuk rólunk, megengedjünk egy alternatív magyarázatot céljainkról itt. Kérjük folyamatos támogatásotokat, hogy terjesszétek az igazságot rólunk és szándékainkról, és köszönjük mindegyikőtöknek a fivéreitek és nővéreitek értesítése érdekében tett hatalmas erőfeszítéseiteket.


Ahogyan említettük, valóban bírunk sok tervezettel, melynek azonnali elkezdését sürgetőnek érezzük, és mindent megkísérlünk az ösvény megtisztítására, hogy biztonságosan láthassunk neki. Földi szövetségeseink – segítségünkkel – felelősek a vétkes titkos Szövetkezés jelentős számának összegyűjtéséért és börtönbe vetéséért, mely hatékonyan lerombolja alattomos szervezetüket.


Készenlétben állunk ez alkalommal a hírekre, hogy ez a sok letartóztatás megindult, és mint mindig, teljesen felkészültek maradunk bármilyen ellenintézkedés okán a katonai egységek részéről, akik még mindig makacsul megmaradtak a sötétekhez igazodva. Sosem számítottak arra, hogy fegyveres erőitek egésze véget vet szövetségüknek a sötétek napirendjével, és vannak terveink számukra is. Ha ezek a csoportok ragaszkodnak az új rendszeretek megtagadásához, őket is elmozdítják jelenlegi helyzetükből, és megkezdik átképzési programjukat.


A velünk való munkával, közületek sokan érdeklődhetnek az olyan pozíciók iránt, ahol kölcsönhatásba léphettek a bejövő katonákkal, és segíthetitek átképzési programjuk előmozdítását. Ki dolgozna jobban e férfiakkal és hölgyekkel, mint valaki a saját emberi családjukból? A bizalom számos falát látjuk romba dőlni azonnal, amikor a katonák találkozhatnak és beszélhetnek valakivel saját országukból, vagy még saját városukból. Ezt a rehabilitációs folyamatot sokkal gyorsabban és hatékonyabban látjuk lefolyni a világotokból valók segítségével, és alig várjuk igénybe venni emberi családotokból sokak segítségét.


Számos más pozíció is van, ahol a világotokból valók segítsége nagyon üdvös lenne, és ezek a megbízatások is elérhetőek lesznek számotokra az elkövetkező napokban, amikor úgy érezzük, hogy biztonságosan kölcsönhatásba léphetünk veletek. Mindent megpróbálunk, hogy lépést tartsatok e cél iránti minden vonatkozó fejlesztéssel, és tisztázni fogjuk megfelelő időben a folyamatot, hogy szándékaitokat tudassátok, hogy érdekel egy új pályafutás megkezdése velünk, a Galaktikus flottából. Sokatokat látjuk, hogy alig várják ezt a lehetőséget, és szerfelett örömünkre szolgál oly sokatok hajlandósága, hogy részt vegyetek törekvéseinkben a mások iránti szolgálatban. Öröm lesz együtt dolgozni veletek, és oly nagyon várjuk ezt az alkalmat, ahol veletek megkezdhetjük kezdő eligazításainkat.


Az emberiség felemelkedésének ügyeire térve, látjuk az ügyeket a terv szerint, tökéletesen folytatódni, és nem fogunk megengedni semmilyen késlekedést ez idő tájt, hiszen az idő most fogyóban van, és oly sokat kell még elvégezni ösvényetek megtisztításához egy olyan sima átmenet miatt a felsőbb birodalmakba, amilyen az lehetséges.


Közületek sokan okosan észrevettétek napjaitokról, hogy egy mindig sietős sebességgel múlnak el. Az időt számotokra összesűrítik, és ez úgy tűnik, mintha az idő felgyorsulna, és azt mondjuk nektek, hogy a ma és a felemelkedésetek betetőződése közötti időszak sokkal gyorsabban múlik majd el, melyet ez idő tájt talán elképzelhetnétek. Mielőtt észrevennétek, itt lesz december, és addigra sokat kell megvalósítani.


Az összes különböző tervezet részleteit, melyet el kell végezni, tisztázni fogjuk számotokra, amikor az időt megfelelőnek tartják, és sok pozíciót kell betöltenünk, mely szükséges e feladatok okán. Mindent megpróbálunk, hogy sokkal előbb értesítsünk titeket, amennyire lehetséges ezen elérhető sok tisztségre, így elégséges idő áll majd rendelkezésetekre, hogy döntésre jussatok azt illetően, mely tisztség érdekelne benneteket. Majd elkezditek képzéseteket olyan gyorsan, ahogyan lehetséges, hiszen néhány e pozíciók közül sok képzést és oktatást követel meg részetekről.


Érezzük, hogy lesznek olyanok, akik minden terület iránt érdeklődnek, melyek elérhetőek lesznek, és látjuk, hogy nekünk is lesz sok pártfogó személyzetünk készültségben, szintén teljesen képzetten. Ez az előnyben részesített folyamat, mivel mindig rendelkeznünk kell elérhető személyzettel minden tisztség betöltésére, a hajóink fedélzetén állomásozva flottáink helyes működéséhez.


Ti is kaptok majd képzést, mely oktatásban részesít titeket a Fény Galaktikus Szövetségének és más Galaktikus parancsnokság számos flottájának összeállítását illetően. Tanultok majd a flottáink méretéről, szerkezetéről, és szervezetéről felülről egészen le. Személyzetünk rangjairól tanultok majd, és arról, hogyan azonosítsátok be mindegyikőjüket, és milyen erőket és kötelességeket birtokol egy-egy rang.


Az űrhajók számos különböző típusáról is tájékoztatnak teljesen, melyek hatalmas flottáinkat alkotják, és hogy mire tervezték az egyes űrhajókat, és milyen képességekkel rendelkeznek. Az űrhajók minden típusa a sajátságos hajó rendeltetéséhez meghatározott személyzettel ellátott, és oktatásban részesültök majd, hogy minden hajót mérete és alakja alapján beazonosíthassátok, és azonnal felismerjétek rendeltetését és képességeit. Számos különböző típusú űrhajóval rendelkezünk, mindegyik más-más funkciókkal bír, és az összes megtanulásával meglehetősen sokáig el lesztek foglalva.


Sok új barátságot is fogtok kötni, ha egyszer a Fény Galaktikus Szövetségének tagjai vagytok, és sok kaland és szórakozás vár rátok új pályafutásotok elindulásával. Alig várjuk ezt a napot, és ismét biztosítunk titeket, hogy ez nincs messze.


Folytassátok jó munkátokat, mellyel mindnyájan elegyengetitek az utat megérkezésünkhöz. Látjuk, nagyon szépen haladtok, és kérünk titeket, őrizzétek meg erőfeszítéseitek léptékét, hiszen már majdnem ott vagyunk. Ez a nap elérkezik, ebben higgyetek, és semmilyen kételynek se hagyjatok megteremteni egy másik akadályt, melyet el kell majd távolítani.


Fontos megérteni, hogy nem minden akadály fizikai, és sok akadály létezik és teremtődik az egyéni és a kollektív elme gondolati folyamatai révén. Félelem, kétely, bizalmatlanság, a harmónia hiánya, viszály, ezek mind fontos részei közös próbálkozásainkban egy tömeges, első kapcsolat okán közöttünk. Ezek a negatív gondolati folyamatok akadályokat, elzáródásokat teremtenek, melyeket el kell távolítani, mielőtt előrehaladnánk terveinkkel. E gátlások elmozdítása lehet elég egyszerű, és lehet nagy időt és erőkifejtést igénylő.


Minél nagyobb a félelem, vagy a bizalmatlanság szintje, annál nagyobb az eltávolításának feladata. Titkos Szövetségetek érti ezt, és ez az egyik oka folyamatos törekvéseiknek, hogy félelmet csepegtessenek társadalmaitokba propaganda hadjárataikkal. Mivel világotokból oly sokan készen beveszik e próbálkozásokat, el kell foglalnunk magunkat a károk megfékezésével, hogy csökkentsük a sötétek ezen erőkifejtésének csapását. Ez egy másik ok, amiért Fénymunkásokként erőfeszítéseitek oly fontosak ez idő tájt, hogy terjesszétek az igazságot arról, akik vagyunk, és amiért itt vagyunk. Ahogyan említettük, együttes küldetésünket nem lehet beteljesíteni segítségetek nélkül. Kérlek, folytassátok fényetek ragyogtatását köreitekben és hatáskörötökben, hiszen erőfeszítéseitek oly fontosak közös küldetésünk sikeres teljesítéséhez. Fáradozásaitokat nagyra értékelik ez időben, és ismét biztosítunk titeket, hogy nem maradtok majd jutalom nélkül.


Oly nagyon közel vagyunk hadjáratunk első mérföldkövének eléréséhez, és javasoljuk ismét nektek, hogy figyeljétek média csatornáitokat a vétkes titkos Szövetkezés férfiúinak és hölgyeinek letartóztatásának hírei miatt, mely a jeletek lesz, hogy itt az idő működésünk következő szakaszának azonnali teljesítésére. Nem lesz tétlenségnek meghosszabbított időszaka e két szakasz között, és kérünk titeket, maradjatok éberek, hiszen ez a nap gyorsan közeleg.


Ezen őrizetbe vételek híre inkább hirtelen érkezhet, hiszen az előzetes értesítés csupán előnyös lenne a titkos Szövetkezés számára, és a könyörületesség további adományát nem kapják meg majd tőlünk. Felhasználták összes pártfogásukat és kifogásukat, és most van itt az ideje, hogy szembenézzenek azzal a muzsikával, mely régóta érkezik. Ezen egyének közül sokan bírják az önteltséget, hogy megpróbáljanak alkut kötni megadásukért ezen a ponton, azonban most jóval túlhaladtuk az időt bármilyen alku megkötésére, és nem ajánlanak fel engedményeket megadásuk számára, hiszen semmijük sem maradt, amit cserébe adnának.


A megadásra lehetőséget lehetőségre halmozva adtak a sötéteknek, és sokat ajánlottak fel nekik sokszor, mégis gőgösen megmakacsolták magukat az utolsó pillanatban minden egyes alkalommal a megadásnál, gondolván, hogy valahogyan elkerülhetik az elkerülhetetlent. Nincs kitérés, amit most fognak kapni igazságtalan tetteikért a Föld népe ellen, és nem késleltethetik e folyamatokat egy pillanattal sem tovább. Földi szövetségeseink azok, akik elhatározzák, mikor érkezett el idejük, mely elérkezik majd.


Végigpillantva azon, ami lehetséges világotok számára, számos nagyszerű dolgot látunk a tarsolyban számotokra az elkövetkező napokban, amint elfoglalhatjuk magunkat a sok beütemezett tervezettel együtt. Társadalmatokat gyorsan és hatékonyan emelik fel egy Galaktikus társadalom szintjére, és közületek oly sokat látunk meglepetten a számotokra tartogatott csodák miatt. Jelenlegi társadalmatoknak nem létezik egyetlen egy jellege sem, melyet ne módosítanának, és nagy fejlődést látunk a személyes életeteket illetően is, kezdve ott, ahol mindig kezdődik: otthon.


Otthonaitokat egy Galaktikus társadalom szabványaihoz fogják felhozni, tiszta folyóvízzel mindenütt, valamint tiszta és hatékony energiarendszerrel, mely semmibe sem fog nektek kerülni. Konyháitok is nagyban fejlettek lesznek, olyan eszközökkel, melyek megváltoztatják a módszert, hogy az ételt nemcsak elkészítetek, hanem nyeritek is. Ez csupán egy kis példa arról, amit tartogatnak számotokra, ha egyszer biztonságosan kölcsönhatásba léphetünk veletek vétkes titkos Szövetkezésetek leszerelésével.


Alig várjuk, hogy szemtanúi lehessünk e letartóztatások hírére az ünnepléseknek bolygótok körül mindenütt, és ismét kérünk titeket, osszátok meg másokkal azt, amit e folyamatokról megtudtatok, és amit világotok népének jelentenek. Nem szeretnénk, ha ezek az események elmulasztanák beteljesíteni nagy lehetőségüket, ébresztőként az egész emberiség számára, hogy egy új nap pirkad, és minden, ami most fenntartotta a nélkülözés / megpróbáltatás és küzdelem életét, eltűnik új napotok új fényében.


A Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.



Csatornázta: Greg Giles

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at

http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/



Magyar nyelvre fordította: Clarissa

http://fenyvilag.blogspot.com/

Nincsenek megjegyzések: