2012. július 13., péntek

Üzenet a magyaroknak IV.- Az új energiahordozó




Az új energiahordozó felfedezése

Csatornázta: Holló-Szabó Julianna
2012 július 08. Budapest.


Ashtar Parancsnok jelentkezem, a Fény Galaktikus Szövetségének Konföderációjától.










Drága földi Testvéreink!

Mai nappal egy kissé hamarabb jelentkezem, mint terveztem, ugyanis rendkívül sürgető és fontos információkat kívánok megosztani veletek.

Először is meghajlással tisztelgek azelőtt a szorgalom előtt, amellyel igyekeztek az Atyai Tudatosság Hálójára csatlakozni. Az Alpha (ASHTAR parancsnoki anyahajója – Júlia megj.) vezérlőegységében, tudósaink titkon, lépten, nyomon megfordulnak, hogy rápillantsanak a parancsnoki híd vezér-hologramjára (űrhajók számítógépes, 4 D-s, hologram kivetítője – Júlia megj.) és vizsgálják a részeredményeket. Nem látjátok az örömtől ragyogó arcukat, amikor felfedezik, hogy óránként hány lélekerővel (lélekszám) nő a háló energiája. Felülről tekintve le rá, olyan a háló, mintha ezernyi csillag világítana rajta. Szívünk mélyén szorítunk azért, hogy a háló, a személyes kapcsolati működtetésen túl, minél előbb konkrét, a Földre lehívható energiahordozóként is aktiválható legyen.

Pontosan az Atyai hálóenergia tulajdonságairól szólok ma nektek. Az Atyai háló működtetése több, számotokra rendkívül hasznos előnnyel jár. Kozmo-fizikai vetületben az Atyai Háló tulajdonképpen egy finomenergia-átalakító „szerkezet”. A lélek szeretet energiájából kozmikus energiát termel, amelyet mi KOZMIKUS POZITRON-ENERGIÁNAK nevezünk.

Arról, hogy hogyan lehet a Hálóra csatlakozni, a múlt alkalommal beszéltem, de arról, hogy milyen előnyökkel jár a használata, arról még nem.

Először is tudnotok kell arról, hogy annak az összekötő tengelynek, amely titeket egyénenként a hálóra csatlakoztat, van egy input (felvételi), és egy output (leadó) tulajdonsága. Ez azt jelenti, hogy cserébe a szeretettel teljes odaszánásért és a teremtésben, a közösségetek javát szolgálni szándékozó készségért, nem hogy csak kreatív, és szeretetenergiát hívhattok le magatoknak az összenergiából, de minden, számotokra negatív hatású probléma okozta, súlyos lelki teher érzetét leadhatjátok általa, a gondjaitok feloszlatására, és az életetek megnyugtató eredményt hozó újra tervezésére. Az Atyai Fiú, amikor köztetek élt a Földön, erről az energiáról beszélt nektek, amikor azt mondta: „A békét hozom nektek, az én békémet adom nektek!”

Azt is tudnotok kell, hogy a szívjóság, az egymás szeretetteljes szolgálata, valamint az Atya iránti bizalom, és szerelem, amellyel önszántatokból rákapcsolódtok a hálóra, energiát képvisel, amely a tengelyeiteken át eljut a Hálóba és összegeződik a többiekével. A Háló ezt az energiát rendkívül erős, kozmikus pozitron-energiává alakítja át. Az Atyai Tudatosság Háló szerepe az, hogy ezt a tőletek áradó, lélekenergiát egybegyűjtse, kozmikus pozitron-energiává alakítsa, majd abban a mértékben, amelyben igénylitek, visszaszolgáltassa nektek. A maradékot, a teremtés folytatására használja fel, oly módon, hogy egy végtelen tárhely kapacitású energiatárolóban tárolja lehívásig. Az utóbbi évezredek alatt teljesen kiürültek a tárolóitok, minden tartalékot felhasználtatok. Leválasztódtatok az Atyai Tudatosság Hálóról, ezért nem volt utántöltés, csak energiafelhasználás. Ezért alakulhatott ki energia-egyensúlyhiány.

Aggódnotok nem kell afelől, hogy ebben a kritikusnak mondható, energiahiányos időszakban, nem keletkezik elegendő energia a saját gondjaitok megoldására, vagy attól hogy mások elveszik a Föld pozitron-energia készleteit. A felemelkedett kultúrák mindegyikének végtelen mennyiségű, saját, tárolt energiakészlet áll a rendelkezésére. Az alacsonyabb rendű kultúrák pedig más energiaforrásokat használnak (mindjárt kifejtem), vagy nem képesek még tudatosan kozmikus pozitron-energiát előállítani – tehát feltárni és működtetni sem. Annak oka, hogy arra kérünk titeket: minél többen, tudatosan csatlakozzatok lélekben a Hálóra, pontosan azt célozza, hogy minél hamarabb, minél nagyobb mennyiségű kozmikus pozitron-energia mennyiség álljon a rendelkezésetekre.

A kozmikus pozitron-energia erejére és természetének bemutatására lássunk egy példát.

Vegyünk ezer felkapcsolódott főtől származó lélekenergiát adott intervallumban – mondjuk, azért hogy érthető legyen, vegyük alapul egy földi nap hosszát. Tehát ezer ember, egy napi csatlakozásból eredő összenergiája annyi, hogy fel lehet oszlatni, és visszájára lehet fordítani az ezer fő, egy földi év alatt felgyülemlett, összes legkomolyabb problémáját. Számotokra megdöbbentő lehet a tény, hogy ekkor, még csak az ezer lélek napi összenergiájának az 1 %-át használtátok el.

Kozmikus szinteken, a lélekenergia természete más, mint az általatok ismert energiahordozóké, ahol 5 hordó olaj + 5 hordó olaj, = 10 hordó olaj. Kozmikus pozitron-energia termelés esetében, az energia nagyságát úgy tudjuk megkapni, ha nem összeadunk, hanem hatványra emelünk. Vagyis ha 5 aktív, ráhangolódott lélekhez csatlakozik még 5 fő, nem az 5+5=10 matematikai tétel, hanem az összenergia kalkulációjában a 10² = 100 elve érvényesül.

Mértékegysége a (Poz). Egy átlag ember ma, évi 2 Poz energiát tud a Hálóra vinni. Egy kisgyermek 4-5 éves korig, havi 0,5 Poz energiát ad a Földnek, Teréz Anya havi 2 Poz. energiát termelt. Az Atyai Fiú a Földön járva napi!!! 3 Poz energiát adott a Földnek a szeretetével és szívjóságával. Ezért mondta Atyai Fiú nektek, amikor a Fölön járt: „Ahol a szívetek, ott a kincsetek! Ne a földön gyűjtsetek javakat, hanem a Mennyeknek Országában!” és azt is mondta: "Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, bizony mondom nektek, nem mentek be a Mennyeknek Országába!"

Talán most már érthető, miért elegendő az Atyai erőkiegyenlítéshez a kritikus, minimális tömeg megléte. Valamint az is, hogy mi az oka annak, hogy a tudatosságotok emelésére ösztökélünk benneteket. Csak a tudatosságotok fejlesztésével, a bio-rezonanciás frekvenciátok emelésével fogtok tudni fölemelkedni ebben a kritikus időszakban.

Tehát összefoglalva az elv lényegét: az Atyai Tudatosság Háló, amelyre a szív szeretetteljes jó szándékával, tudatosan, és önkéntesen rácsatlakozol, a szeretetenergiából kozmo-fizikai szinten mérhető, és begyűjthető energiát, vagyis úgynevezett kozmikus pozitron-energiát teremt. Az energia mennyisége hatványosan nő, a Tudatosság Hálójára kapcsolódó, és az azt működtető lelkek számának növekedésével, valamint az integráltak tudatosságának mélyülésével (vagyis a hitük erejének növekedésével).

Az általatok le nem hívott (fel nem használt) energiamennyiség, kozmikus szinten összegyűlik. Majd amikor a háló kapacitásán túlcsordul, energiatárolóba kerül. Ez a tároló hasonlít egy hatalmas, több földi tonnás, türkizkékes és ragyogó, fehér fény keverékét magából kiárasztó, kristálytömbhöz. Azért mondom, hogy ’hasonlít’, mert bár tényleg kristályról van szó, mégsem arról a földi kőzetről beszélünk, amelyet ti ismertek. A kozmikus kristályszerkezet, tulajdonképpen, kikristályosodott pozitron-energia. A pozitron-kristály tárolókapacitása tendál a végtelenhez. Nem lehet túltölteni, és mások sem fogják lecsapolni. A kristályt szabad szemmel még nem láthatjátok a saját, rendkívül alacsony bio-rezonanciátok miatt. Azonban, mentális síkokon (pld. meditációban – Júlia megj.) érzékelitek, látjátok és érzitek már a hatását. Fizikai síkon ez majd csak a 11 000 Hz elérését követően lesz lehetséges.

A kristály szerepe az, hogy állandóan a legmagasabb szinten és kiegyenlítve tartsa az Atyai Tudatosság Háló frekvenciáját. Ha hiány, vagy sérülés keletkezne a hálón, akkor ’rátöltsön’, ha túlságosan sok energia érkezne tőletek, akkor eltárolja azt.

Ma ott tartunk, hogy bár sokan érkeztek tudatosan a hálóra, és egyre nagyobb a beérkező energiamennyiség, csak a háló töltődik fel. Fölösleges energiáról, egyenlőre, nem beszélhetünk. Tehát nincs mit tárolni. De a ti szorgalmas nyitásotokkal hamarosan lehetséges lesz. Mi magunk, annak az idejét, hogy a háló, a lélekcsatlakozás ilyen mértéke mellett, elérje a maximális töltöttségét és elkezdődhessen a fölösleg betárolása, 2012 december végében látjuk. Ekkor veheti lassan kezdetét az újfajta életmód, és újra megtörténhet az a csodálatos dolog, amely az őseitek életében mindennaposnak volt mondható. A pozitron-energiát egyéb fizikai, földi céljaitokra – szó szerint energiatermelésre, világításra, fűtésre, súlyok mozgatására, járművek üzemanyagaként stb. – fogjátok tudni felhasználni. A csillagközi járműveink is ezt a végtelen mennyiségben rendelkezésre álló energiát használják üzemanyagként.

Természetesen ezen időszak beköszönte a ti szorgalmatoktól és tudatosodásotok mértékétől függ majd. A titok: magatok vagytok jólétetek generálói és nem attól fog megszűnni a kizsákmányolásotok, hogy a negatív oldalt eltüntetitek a Föld színéről. Ez meddő idő- és energiapocsékolás. Negatív oldal mindig is volt, és lesz is. A ti fejlettségi szintetektől függ az ő dominanciájuknak a visszaszorítása. Ez a változást hozó folyamat akár földi években is mérhető! Csak türelem, mert apró lépésenként fogtok haladni, ugyanis folyamatos ellenállásba ütköztök velük. Ahogy a ti tudatosságotok, bio-rezonanciás frekvenciátok, dominanciátok nő, úgy hajlanak meg lassan a térdek a másik oldalon. Addig csak konokságot és agressziót szül, ha alacsony integritással (nem felvértezve) támadjátok őket. Mosolyt kelt az arcukon és gúny tárgyát képezitek csak a világ színe előtt.

A munka, amelyre hívunk, nem igényel nagyzenekari tombolást és plakátokat. Ez a saját ügyed, magaddal és az Atyával. Szép csendben tedd a dolgodat, és ha majd elérkezett az idő, akkor megmutathatod és felhasználhatod az erődet! Készülj föl! Tanulj! Kutass! Állj mindig kapcsolatban az Atyával! Szolgáld magad körül a társaidat, a Földet és szeress! Ennyi, amit tenned kell. A többiről a Háló gondoskodik neked!

Térjünk azonban vissza az eredeti mondanivalónkhoz.

Őseitek bevált gyakorlata szerint léteznek olyan szerkezetek és objektumok, amellyel a kozmikus pozitron-energia ’lehívható’ a Földre. Ezeket az objektumokat ti piramisoknak nevezitek. A piramis formájánál fogva, alkalmas a Föld adott pontján rácsatlakozni az Atyai Tudatosság Hálóra, és az energiát lehívni. Ez azokon a helyeken lehetséges, ahol létezik és sértetlen állapotban van az Atyai Tudatosság Háló. 


Mivel most a Kárpát-medence fölött létezik egy ilyen sértetlen Háló – a ti feladatok, hogy kitaláljátok, mi is lehet a következő lépés. Aktiválni érdemes a régi piramisaitokat… Van nektek számos belőle. Vagy újakat építeni. Az arra érdemes kutató szellemű, és nyitott lelkek, a kellő időben megkapják az ezekre vonatkozó instrukciókat a piramisok aktiválását és létrehozását illetően. Tudnotok kell, hogy csakis az arra érdemesült, magasan integrált személyiségű ember fogja tudni a piramisokat működtetni.  

Tehát mielőtt nekilátnátok fizikai szinten, ’fejletlen lelkülettel’, lóhalálában tervezgetni, inkább saját magatok személyes fejlődésével foglalkozzatok, ugyanis csak azon keresztül juthattok el a megfelelő szintre, az információk lehívása érdekében.

(Kutató szelleműeknek csak súgok: ASHTAR megmutatta például azt a képet, ahol egyedileg használta az ember a piramis pozitron-energiáját. Mutatott djad-eket (ejtsd: dzsed, ókori piramis falfestményeken lehet látni ilyeneket. Derékig érő villanypóznára emlékeztetnek, réztekercselésekkel és kerámia, valamint arany ’fejjel’), amelyek a piramistól kiindulva, sorba rendezve, olyan energiaösvényt képeznek egymással, hogy például, közlekedni lehet az ösvény mentén, anélkül, hogy a földet érintené a jármű, amelyben ülnek. (ezek nem űrhajók, hanem személyi járművek). Vagy, nehéz súlyokat, akár monolitokat is, két ember könnyedén mozgathat a mentén. Vagy speciális világítótesteket az ösvényen tartva, vezeték nélkül, maguktól izzanak, és fényforrásul szolgálnak. Ami számomra a legérdekesebb volt, hogy a pozitron-energiával dolgozók kezében, egy cca. 20-30 cm-es sárgás színű fémből – azt hiszem rézből, vagy aranyból - készült tárgy, ankh látható. Úgy tartják a kezükben, mint egy lengyelpálcát, a kerek vége a fogantyúja. Arra szolgál, hogy a felhasználó, az energiaösvény szélét kimérje, miközben az ösvényen halad, vagy dolgozik. Nem vallási eszköz, vagy bármiféle jelkép az ankh tehát, ahogy eddig gondoltuk, hanem használati tárgy, mint például egy tájoló vagy GPS. – Júlia megj.)

Felmerülhet bennetek a kérdés, hová tűnt a Föld régi hálója? Mi történhetett vele, ha egyszer már volt ilyen a Föld körül?

Nos a válaszom erre vonatkozólag a következő. Az Atyai Tudatosság Háló szerkezete rendkívül erős, ha sokan tartják meg azt a saját fénytengelyeik aktív működtetésével. Abban a pillanatban, ahogy a tengelyek működtetése (vagyis az Atyával való kapcsolat) nagy felületen megszűnik, akkor rendkívül sérülékeny és szétzilálhatóvá válik. Hatalmas lyukak, és sérülések üthetők rajta a sötét oldal igyekezetével. A pozitron-kristály ekkor is nyilván igyekszik az egyensúlyt megtartani, - amíg van miből - de ahol a háló hiányzik, ott nem tud energiát szolgáltatni. A piramisok nem tudnak tovább működni. Több ezer év is eltelik, amíg a pozitron kristály kiürül, de nálatok annyi éppen eltelt.

Akaratlagos, hálórongáló események a Földön számos alkalommal megtörténtek. Legutóbb, az általatok kommunista rendszernek, általunk fekete-ködnek nevezett érában engedtétek magatokat leválasztani az Atyai Tudatosság Hálójáról, amikor engedtétek kinyilvánítani, hogy az Atya nem létezik… Ekkor nem használtátok tovább a tengelyeiteket. Ebben a pillanatban a sötét erők a legyengítés után teljesen szétzilálták az általatok ’szocialista blokként’ ismert országok felett a Hálót. Igyekeztek még Közép-Amerika fölött is (Kuba esete), majd más technikákkal az egész világ fölött is, több-kevesebb sikerrel.

Érezzük bennetek a kétkedést, amikor is az Új Földről beszélnek égi tolmácsaink nektek. Ugyanis hasonlít az általunk számotokra felvázolt kép egy, a Földön már egyszer megbukott rendszerhez. Az Új Föld, kívülről tekintve önellátó, de belülről nézve a lelkek egymás kegyelméből élnek. Az így működtetett fényvárosok képe már a ’szocialista blokk – fekete-köd’ idején hamisan vázolva lett nektek, romlott lelkek közreműködésével. Egyfajta gúnyt űztek a fényvárosok gondolatából, és be akarták bizonyítani a világnak, hogy csak veszteségek árán tartható fönt ez a rendszer! Akkor ti még becsaphatók voltatok, mert egyet nem ismertetek. Azt, hogy az igazi fényvárosokat az Atyai Tudatosság Háló üzemelteti, és nem az agresszíven, központilag, és karhatalom által, hadsereg felügyelete mellett előirányzott 5 éves terv. 

A pld. szíriuszi fényvárosokat is csak olyanok tudják működtetni és élni benne, akik magasan integráltak, vagyis képesek egymásért létezni, szeretetben és szívjóságban. A haszonlesők, profithalászok és gonosz lelkek saját maguk által rekesztetnek ki belőle, ugyanis nem képesek üzemeltetni a pozitron-energiát igénylő rendszereket. Érzitek tehát a kettő idea, a Fekete-köd és az Atyai Tudatosság Háló által nyújtott közösségek közötti különbséget!?

Csodálatosan ragyogó, sértetlen Háló van most felettetek! Használjátok Drága Testvéreink! Mutassátok meg a világnak a fényeteket és az erőtöket!

Kérdezhetitek egyúttal: akkor eddig miből éltünk? Mi biztosította a létünket?

A válaszom a következő:

A sötét oldal romboló beavatkozása nyomán, a még nem tudatos ember tengelyeinek leválasztását követően, az Atyai Tudatosság Háló tönkrement. A sötét oldal kezdte átvenni a ’gondoskodó atyai szerepet’. Szállította nektek az üzemanyagot, termelte az élelmet, ’gyógyított’ a maga kénye-kedve szerint, nevelte a gyerekeiteket, és adott munkát nektek – ha akart – természetesen koldusbérért. Közben, amiért dolgoztatok, otthonaitokat, javaitokat, szép csendben bezsebelte magának, különböző bűnös tövény-rendszerein keresztül. Azt hazudta nektek: ha baj van, biztosítja a kárt, ő vigyáz a pénzetekre, támogat, ha öreg napjaitokhoz értek, finanszírozza a gyógyítási költségeiteket, biztosítja az oktatásotokat, megtermeli az élelmeteket. Nektek nincs más dolgotok, csak az ő rendszereiket szolgálni. Közben kizsákmányolta Földanyát, mert gonosz lelkülete miatt nem fér a végtelenül rendelkezésre álló energiaforrásokhoz. Nyilván, részben igaza van akkor, amikor azt állítja, hogy végesek az energia készletek – mert a földiek azok is. Így tart félelemben benneteket. De nektek nincs azokra szükségetek! Ne tévesszen meg az az állítás, hogy túl sokan vagytok a bolygón és nem lesz mit enni és miből élnetek! Ez mind hazugság. Ők tartják egyre nehezebben a gyeplőt és ritkításra szánták el magukat! Legyetek óvatosak!

Nyilvánvalóan, mára számotokra kiderült már, hogy az egész rendszer megtévesztésekre épül, és mindennek a célja a kizsákmányolás, a rabszolgatartás, és legfőképpen a félelem kiváltása.

Amit még mindig nem tudtok, hogy a sötét oldal lételeme a félelemből nyert energia. A fent vázolt gonosz cél egyes egyedül a félelem-energia, általunk NEGATRON-ENERGIÁNAK nevezett energiahordozó kinyerése céljából történt. Ha másképpen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy a sötét oldal titeket használ energiafarmként az energia lefejésére. (Ugyanúgy, ahogyan egy farmon a gazda olykor enni ad az állatainak, majd megfeji őket. – Júlia megj). Életenergiájuk megőrzésére nekik is vannak tárolóik, földalatti helyeken. Gondolhatjátok, hogy csurig feltöltve. Amerika, Európa, Afrika, Ázsiában Kína, nagy mennyiségben tart ilyen tárolókat nyilván.

A nyári napfordulókor aláírt egyezmények, ezekről a tárolókról is szólnak, ahol is ők aláírták ezek számának a csökkentését. Sajnos apró, kelletlen lépések történtek csak a tárolók ügyében a részükről. A Konföderáció rendkívül sokat dolgozik a tárolóik megsemmisítésén, vagy semlegesítésén. Az előrehaladás nehéz, ugyanis mindig sokan vannak olyanok köztetek, akik önszántukból visszatérnek a negatron-energia termelésre, szkeptikusak és inkább a megszokott utat választják. Tudatlanságukban, ezáltal a negatív oldalt erősítik.

Amiért sürgető volt a mostani jelentkezésem annak oka a következő: fel szeretném hívni a figyelmeteket a vizeitek felügyeletére. A sötét oldal, szerkezeti energetikájában bonthatja a vizek minőségét. A víz programozható! Ezt már tudjátok régen! Sajnos negatív oldalról is.

A Kárpát-medencéből ’vízelvonás’ történik a 2012-es nyár idején. A felhők mennyiségét lecsökkentik, forróságot zúdítanak a területre. Kevesebb vízmennyiség kisebb negatív energiaráfordítást igényel. Ezért nehéz-technológiákkal (gondolom, HAARP-technológiával – Júlia megj) a sötét oldal, deszikálja (kiszárítja) a környéket. Szeptemberre végezni akarnak. Majd a nagy folyóitokon keresztül a víz vonalán szállíttatná és telítené az országot negatív energiákkal.

S.O.S felhívás!

Minden nap meditációitokban, imáitokban ne feledkezzetek meg a vizeitek pozitív programozásáról! Szeretetet, tisztaságot, fényt, egészséget programozzatok bele! Gondoljátok azt, hogy a folyóitok fényfolyamokká változnak, és szeretetet, egészséget szolgáltatnak! Gondoljátok azt, hogy minden pohár vízzel fényt és szeretetet fogyasztotok! Ha bőrötöket érinti a víz, fürdőzés közben is, áldjátok azt tiszta lélekkel! Gondoljatok a megfelelő mennyiségű csapadékra, amely az országotokra érkezik. Csak így tudjátok kivédeni a durva, negatív beavatkozást! Tudjuk, hogy közös erővel sikerülni fog! Ez már közös ügyünk! A bolygót érintő ügy!

Kérlek benneteket, küldjétek szét ezeket az üzeneteket! Szükség van most minden jótét lélek energiájára és szeretetére! Tudom, hogy számíthatunk rátok! Ne féljetek! Itt vagyunk! A közelben vagyunk, és nem hagyunk titeket magatokra!

Segítségül átadok nektek egy Atyai Tudatosság Hálóra való, csatlakozást elősegítő, DNS-kód aktiváló gondolatsort, főleg azok számára, akik nem tudnák, hogyan is kell a fénytengelyüket aktiválni. Befelé fordulva, nyugodt perceidben mondd ki magadban: 



SZERETETTEL KÉRLEK, TEREMTŐ ATYÁM, A FÉNYBŐL, 

HOGY MOST ÉS MINDEN ÁLDOTT NAPON,
ÁRASZD RÁM A KEGYELMEDET!!! 

NYITOTT SZÍVVEL, SZABAD ELMÉVEL ÁLLOK ELŐTTED, 
ÉS KÉSZEN VAGYOK A SZOLGÁLATODRA! 
FELVÁLLALOM VELED A KAPCSOLATOT 
ÉS A NEVEDBEN TÖRTÉNŐ MUNKÁT! 

KÉREM, ÉS BEENGEDEM 
A SZÁMOMRA LEGMEGFELELŐBB MEGOLDÁSOKAT AZ ÉLETEMBE,
A TE KEGYELMEDBŐL: MOST! 


Az Atya és Teremtő Anyánk áldását hoztam nektek az elkövetkezendő időszakra, Drága Testvéreim! Az Atya és a FÉNY legyen veletek!


ASHTAR Parancsnok 




Forrás:

Előzmények:
 http://ufo-sirius.blogspot.hu/2012/07/foldi-helytartosag-elso-lepesei.html

Nincsenek megjegyzések: